Varga Dániel a Mandinernek: Az elégedettségem mellé nem vakultam meg

Nyitókép: Facebook/BVSC-Zugló/Szűcs Attila

***

Itthon az Újpestben, a Vasasban, a Szolnokban és a Ferencvárosban, külföldön a Rijekában pólózott. Edzőként a Fradi utánpótlásában, majd 2020-tól az OSC felnőttcsapatának vezetőedzőjeként dolgozott. Hogy éli meg a változásokat?

Én nagyon szeretem a változást, de az állandóságban is megtalálom magamat. Igazából mindegy is, mi történik, ott van éppen dolgunk. A változással is van tennivalónk, de leginkább mindig saját magunkkal. Ez a mostani az életemben sok szempontból újdonság, mégsem fog lényegi, nagy dolgokat megváltoztatni bennem. Ugyanúgy állok a vízilabdához, ugyanaz a szakmai krédóm: nem csak szakemberként, hanem emberként is jelen legyek, meg legyenek a kötődések a csapaton belül! Ez igaz volt az elmúlt négyéves újbudai pályafutásomra, és ezt biztos követem a BVSC-nél is.

Mennyire könnyítette vagy éppen nehezítette a klubváltást, hogy már egy decemberi, a vlv.hu szakportálnak adott interjúban bejelentette?

Néhányan furcsállták az időzítést, de szerintem inkább csupán a szokatlansága miatt. Én továbbra is nagyon jó döntésnek tartom. Egy olyan dolog transzparensé tételéről van szó, amiről egyébként mindenki tudott. Hiszen el kellett kezdenem a jövő BVSC-jét építeni, tárgyalni a leendő játékosokkal. Újakkal, hogy jöjjenek ide, a régiekkel, hogy maradjanak. Nem az volt a kérdés, tudja-e mindenki: én leszek az új edző, hanem az, hogy hivatalossá tegyük. Majd következett egy olyan időszak, amikor tervezni kellett, egyúttal az OSC-vel meg kellett alapozni ezt a helyzetet. Ilyenkor picit ingataggá válik, hogy mi lesz a csapattal, de szerencsére az OSC vezetői is hamar kialakították a jövőképüket, ami nekem és a stábomnak is megkönnyítette a jelent. A játékosok így nem azon rágódtak, mi lesz velük, mert pontosan tudták, és a fennmaradó néhány hónapra tudtunk közösen koncentrálni. Az az időszak talán még fontosabbá is vált, hiszen ha tudjuk, hogy valaminek vége lesz, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk annak, ami hátra van. Ennek megfelelően éltük meg a mindennapokat.

Hogy még pikánsabb legyen a váltás, a bajnoki bronzcsatát az OSC és a BVSC vívta, és az Ön korábbi csapata nyerte. Mennyire sikerült függetlenítenie magát attól, hogy leendő klubja ellen készítette fel Vigvári Vincééket?

Semmi problémát nem okozott! Amikor kialakult az elődöntő mezőnye,

Addig is az volt, de teljesen egyértelművé vált: az én célom az volt, hogy az OSC-ből kihozzam a lehető legtöbbet. 

Játék a számokkal, de így a harmadiktól a negyedik helyezetthez igazolt. Milyen perspektívát lát a zuglóiakban?

Leginkább éppen a perspektíva a vonzó. Ugyanakkor az előző idényben a BVSC megmutatta, már nem az a csapat, amelyik a középtől próbál elszakadni és csatlakozni az élmezőny véghez. Ősszel a második helyen fordult, az Euro Kupában nagyon jó meccsei voltak. Kinőttek játékosai, a felnőttválogatottban szerepelt Tátrai Dávid és az olimpiai tartalék, Kovács Péter. Egy olyan folyamatba csöppenek bele, ami egyébként is zajlik, de talán az érkezésemmel, az új igazolásokkal és szemlélettel felerősödik, felgyorsul, még meredekebb ívben tud előre és fölfelé menni.

Ha jól értelmeztem, két éves időszakra terveznek közösen első körben. Kijelentette székfoglalójában, hogy szeretne aranyérmet nyerni, ami teljesen érthető célkitűzés. Ugyanakkor – minden tiszteletem Szeghalmi Zsomboré, Jansik Dávidé, Konarik Ákosé, Ekler Zsomboré és Korom Dánielé – mégsem mondjuk az Ön testvérét, a világsztár Varga Dénest csábították a Szőnyi útra. Akkor mire alapozza az optimizmusát?

Ez bennem úgy fogalmazódik meg, hogy kettős haladást szeretnénk megvalósítani. Először is építeni kell egy csapatot, ami ki tudja magából hozni a maximumát egyéni- és csapatszinten egyaránt. Ha ez megvalósul, azt gondolom, elvárhatjuk magunktól, hogy döntőbe jussunk a Magyar Kupában vagy az OB I-ben. Ez egy nagyon rögös út lesz, mert kiváló ellenfeleink lesznek, akár a Honvéd, a Vasas, az OSC-Újbuda és a Szolnok. Sportolóként és céltudatos emberként nem mondhatom azt, hogy ne próbáljuk meg. Attól még, hogy van egy óriási távolság a Ferencváros és az összes többi magyar csapat között a lehetőségek terén, nekünk olyan szakmai munkát kell végeznünk, hogy ha ott lesz a lehetőség és minden összejön, legyen esélyünk egy Fradit is megverni. Ezek inkább vágyak, mint elvárások. 

 Aztán ősszel kezdődik a bajnokság, jönnek a meccsek, lesz Fradi-meccs is, de a BVSC élete nem arról szól, mi történik a BL-győztes, magyar bajnok és kupagyőztes zöld-fehérekkel, hanem arról, hogy legyen egy folyamat nálunk jó eredményekkel.

Labdarúgásban létezik egy úgynevezett fiatal-szabály, aminek értelmében anyagilag is, akár több százmillió forintal ösztönzi a szövetség, ha egy csapatban kellő időt töltenek pályán ifjú tehetségek. Hasonlóról nem tudok a magyar vízilabdában, de kimondva-kimondatlanul a BVSC-nél mint utánpótlásnevelő műhelynél  van egy ilyen elvárás. Varga Dánielt ezzel szembesítették már? 

Örülök a kérdésnek, mert amikor Dabrowski Norbert szakmai igazgatóval sokat beszélgettem, és már eldöntöttem, hogy elvállalom a vezetőedzői feladatokat, legtöbbször az utánpótlásról volt szó. Nekem van egy feladatköröm vezetőedzőként a felnőttcsapattal, de egy abszolút halmazt kell látni, aminek egy része az OB I-es együttes és egy másikat alkotnak a korosztályos csapatok. Ezek a halmazok találkoznak sok szempontból, az edzői felfogás, a képzésbeli hasonlóságok miatt. Egy olyan lépcsőzetes felépítés van korosztályokként a fiatalokról az idősebbekig, hogy aki ezen végig megy és tehetséges, mire oda kerül egy felnőtt edzéshez vagy esetleg egy mérkőzésre, nem fog meglepődni azon, mi történik. Tudni fogja, mi az elvárás.

A kor nem érdem, hanem állapot. Azért meglepődnék, ha csupán azért játszatna valakit, mert fiatal...

Nem az életkor határozza meg, viszont van a BVSC-nél annyi tehetséges fiatal, hogy bátran ki merem jelenteni: leszek olyan mérkőzéseink az élvonalbeli bajnokságban, amikor élek azzal a lehetőséggel, hogy idősebbeket pihentetek majd, és dupla nyereségként a fiatalokat bevetve integráljuk őket a felnőttcsapatba. Ott majd eldől, hogy mennyire képesek felvenni az iramot.

Személyes jellegű kérdéssel kezdtük, kanyarodjunk vissza erre! 2018-ban akasztotta szögre a sapkáját, majd haladt előre az edzői ranglétrán, s mindig mérleget vont: hol tart, hová szeretne eljutni. Az OSC-vel döntőket vívott, dirigált a Bajnokok Ligájában is. Most, 40 évesen ott tart, ahol gondolta?

Nagyon boldog és elégedett vagyok. Az elégedettségem mellé nem vakultam meg, látom a hibákat és azt is, ami esetleg nem sikerült. Egyrészt sokkal több a siker, másrészt fontosabb a belső megélés. Az hogy mit tudtunk magunkból kihozni, voltak-e katarzisok, amik leggyakrabban nem is az eredményből adónak, hanem az emberi kapcsolatokból. 

 S ha belegondolok, hogy mennyi minden van még előttem, akkor nagyon várom a folytatást.

Játékosként nem emlékszem arra, hogy tombolt volna a medencében. A parton ellenben egy másik, határozottabb, néha teátrálisabb arca is megmutatkozik. Meglepődik Önmagán?

Van ebben egy önismereti felfedezés is, valamint az, hogy az indulatokat, a jó értelemben vett agressziót nem lehet játékkal, tényleges fizikai teljesítménnyel a vízben mint játékos levezetni. Verbalizálni kell vagy nonverbalizálni, ez egy eszköz arra, hogy az egyébként korábban is bennem lévő energiákat felszínre hozzam.