Savazzátok az élsportoló édesanyákat? Hosszú Katinkát is? Na, kapjatok már a fejetekhez!

A kimagasló emberi teljesítményeket mindig is lenyűgözőnek fogom tartani. Ráadásul ha sportról beszélünk, akkor mindez zsigeri szinten is igaz, hiszen valamelyest talán ismerem azt a napi gyötrelmeken keresztül bejárt utat, amely elviszi az embert akár civil szemmel lehetetlennek tűnő küldetések teljesítéséhez is. Én sosem jártam ilyen magasságokban, de amit Nagy Tímeától, Kozák Danutától, Szász Emesétől, Csipes Tamarától, legutóbb Márton Annától vagy éppen a paralimpiai bajnok Illés Fannitól láttam, az – míg élek – főhajtásra ösztökél.

Ahogyan a világklasszis Hosszú Katinka is, akinek lélegzetelállító teljesítményét egészen közelről követhettem nyomon (például) a riói olimpián.

Ezek a sporthősnők számomra mindig ideálok maradnak. 

Ezeket a világklasszis magyar sportolónőket persze nem véletlenszerűen emeltem ki; azért helyezem őket most külön szintre, mert ők azok, akik megmásztak már egy másik hegycsúcsot is: arra a nőiségük édes-nemes terhével együtt járó, semmihez sem hasonlítható, életre szóló kalandra is vállalkoztak, hogy édesanyák legyenek. 

Aztán azzal a rizikóval sem törődtek, hogy a legprecízebb műszerük, a testük, amellyel világraszóló eredményeiket érték el, talán teljesen átformálódik majd.

Persze, tudom, ezt minden nő vállalja, amikor belép a várandósság ismeretlenjébe, nem beszélve a szüléssel és az anyatejes táplálással járó totális átalakulásról. Azok a fejbevágó HOPPÁ!-élmények jutnak most eszembe, amikor az ember mintegy véletlenül a tükörbe nézve leesett állal kérdezi magától:

Pedig korábban egy rugalmas, fitt, sportos testben teltek a mindennapjaink. 

És aztán elérkezik a perc, amikor a világ által csodált bajnoknő, aki átélte a totális katarzist a dobogó tetején, most kimerülten döbben rá, hogy a világon tapasztalható legnagyobb boldogságnak eddig csupán egy töredékét ismerte meg. Innentől kezdve már nem az aranyé a szépség színe, hanem a bababőré, a hallani vágyott zene pedig a gőgicsélés szimfóniája (büfizéssel a végén). 

Igen, hölgyeim és uraim,

Miközben azok is ők voltak, akik kegyetlen önsanyargatással tudták napi nyolc-tíz órán át pallérozni a testüket és az elméjüket. 

Na, most épp ez utóbbit vállalták be újra, amikor édesanyaként úgy döntöttek, hogy megint nekivágnak az élsportolói hegycsúcsoknak.

Inkább az a helyzet, hogy bőven van még bennük a korábbi erejükből, sőt elképzelhető, hogy meg is sokszorozta azt az anyává válás. És az is előfordulhat, amit Márton Anna kardvívó világbajnokunk mesélt nekem a minap, hogy 

Szóval a „na bumm” effektus csodákra képes! 

Gondoljunk csak Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőnkre, aki gyermekvállalás után nyert Sydneyben, majd Athén előtt érkezett egy újabb baba, azután még egy olimpiai bajnoki cím köszöntött be az életébe, majd ezt követte a harmadik gyermek. Nagy Tímeából persze viszonylag kevés van a világon – mondjuk éppen egy, aki minderre képes volt. De azért hadd hívjam fel a figyelmet például Illés Fanni paralimpiai úszóbajnokunkra is – aki egyébként tokiói győzelme után rögtön megkezdte a harcát a közvélemény gonoszabb felével: egyeseknek ugyanis nem fért a fejébe, hogy lábak nélkül született nőként hogyan MER egyáltalán gyermeket vállalni. 

Illés Fanni, mint minden gondos anyajelölt, természetesen végigcsinálta az összes nélkülözhetetlen (és ezeken túli!) elővigyázatossági vizsgálatot, ma pedig már a tündérien cuki és makkegészséges, 15 hónapos Mór édesanyja. Persze, így is akadtak olyan ordenáré okostojások, akik névtelenül kommentelgetve fel merték tenni neki az ostoba kérdést, hogy 

Na, itt és most a kedves olvasó fantáziájára bízom, hogy én milyen cifrákat válaszolnék egy ilyen kérdésre...

Hogy aztán a napi első úszás után hazaérjen a délelőtti babás játékra, és csak akkor induljon a második edzésére, amikor kisfiának elérkezik a délutáni alvásideje. Egy teljes esztendőnyi anyatejes táplálás után!

Vagy épp itt van Márton Anna, a magyar női kardcsapatot világbajnoki aranyéremig repítő vívózseni, aki szintén fiatal anyukaként tért vissza az élsporthoz. Ha nem másért, akkor azért döntött így, mert 

Ehhez persze totális napirendcserére volt szüksége, hogy Vince igényeit is maximálisan kiszolgálhassa, JELEN LEGYEN, amikor a babának anya kell, és maximumon teljesítsen az edzőteremben, amikor mesterei követelnek tőle. Habár tőle követelni fölösleges: Pankát ugyanis inkább vissza kell fogni, mert bizony túlbuzog benne a „csí”. 

Szóval, tisztelt kritikusok, amikor élsportoló édesanyákkal akartok krakélerkédni, akkor inkább készítsétek a kalapjaitokat! 

Jó, tudom, hogy most jönnek a „de mindezt csak Shane Tusupnak köszönhette!”-féle kommentek, viszont arra az apróságra ilyenkor mindig szeretek rámutatni, hogy de kérem, azt a bizonyos edzésmunkát azért Katkának el kellett ám végeznie!

Tessék szíves lenni utána csinálni!

Nem akarok azokkal a szakvezetőkkel vitába szállni, akik precíziós pontossággal fel tudják mérni, hány hónapos kihagyással lehet még esélye a sportolónak olimpiai szintet úszni vagy magabiztosan kvalifikálni, mert ez az ő területük.

Nyilván nem vagyok vak, talán láttam is már néhány csodát, de ez egy másik szintérre tartozó disputa, ezt az érintetteknek sajnos nem lehet megúszniuk, ezt nyilván tisztázniuk kell, mert az erőforrások valóban végesek. 

Talán csak egyetlen területre nem igaz ez! A női testre és szellemre, mert az valóban csodákra képes! Úgyhogy 

Ne akadályozzuk, ne kritizáljuk, inkább segítsük őket világraszóló terveik megvalósításában! Adjunk nekik annyi kreditet, hogy elhisszük: talán olyat tudnak, amit csak nagyon kevesen. Tanulhatunk tőlük időmenedzselést, logisztikát, valós jelenlétet, amikor az ember végre tényleg a gyermekével lehet. Csodálhatjuk bennük a – hangzatos, marketingtrükkök nélküli – formába kerülés képességét, az önuralmat, az önismeretet, a végtelennek tűnő lelki erőt.

Ők élsportolók lettek, mert azok akartak lenni. Édesanyák lettek, mert azok akartak lenni. Némelyikük egyetemre jár, mert fejlődni, tanulni akar. És igen, van, akit mindezért támogat az állam. 

hogy ne legyenek ezek az élsportoló édesanyák és gyermekeik azzal büntetve, hogy totálisan el vannak választva a gyermekeiktől. (Nyilván a döntést rájuk kell bízni, de a lehetőséget meg kellene teremteni erre.) 

Mert ma, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az inkluzivitás égisze alatt mindenkit (is) beemel a nagy olimpiai családba, és amikor a nők helyzetét, mind a versenyen részt vevő sportolók, mind a bírók, mind pedig a kísérők terén bővíteni akarja, akkor 

A nyitóképen: Hosszú Katinka és kislánya. Forrás: Hosszú Katinka /Instagram
Illés Fanni és kisfia. Forrás: Csisztu Sport Cast

***