A Magyarország elleni mérkőzés után döntöttek a német szövetségi kapitány sorsáról
Hosszabbítanának vele.
A nyári átigazolási időszak megmutatta, a szaúdiak komolyan gondolják, hogy óriási pénzt fektetnek a labdarúgásba. Eddig sosem látott számban igazoltak sztárokat Európából, a pénzeszsákjuk pedig kiapadhatatlannak tűnik.
A nemzetközi labdarúgás történetébe „arab nyár” néven vonult be a 2023-as átigazolási időszak. Szaúd-Arábia labdarúgása ugyanis sebességet váltott, és minden korábbinál nagyobb számban, illetve nagyobb összegekért igazolt le topjátékosokat európai csapatoktól. A változás nem csak a mennyiség tekintetében jelentős. Korábban az volt a jellemző, hogy a profi játékosok pályafutásuk végén – de legalábbis a csúcson túljutva – levezetni (hihetetlen mennyiségű pénzt keresni) igazoltak az arab klubokba, ám idén ez megváltozott. Nyáron több mint egy tucat 30 évesnél fiatalabb, magas szinten jegyzett labdarúgó igazolt az öt európai topbajnokságból az arab ország klubjaihoz. Köztük például két 28 éves szerb klasszis, Aleksandar Mitrović és Sergej Milinković-Savić a Fulhamtól és a Laziótól, a 24 éves Roger Ibañez a Romától, a 26 éves Rúben Neves a Wolverhamptontól, a 25 éves Merih Demiral az Atalantától, a 27 éves volt Barcelona-játékos Moussa Dembélé a Lyontól, a 21 éves Gabri Veiga a Celta Vigótól, és még lehetne sorolni. És itt nagyrészt nem megfeneklett pályafutásokról van szó,
sok tíz milliós értékű klasszis játékosok igazoltak a szaúdi bajnokságba.
Emellett a pályafutásuk végéhez közeledő játékosok közül is többen érkeztek a korábban tapasztaltnál. A legnagyobb fogás a világ talán legjobb marketingértékkel bíró sportolója, Cristiano Ronaldo volt, aki 38 évesen olyan formában van, hogy sok európai topklubban játszhatna még, ám miután manchesteri visszatérése nem a legjobban sült el, januárban igent mondott az Al-Nassrnak. A klub nagyjából 200 millió eurót ad neki évente, amivel a portugál világsztár a világ legjobban fizetett sportolója lett (őt a nyáron az Al-Hilalhoz igazoló Neymar, Kylian Mbappé és Lionel Messi követi). Érdemes azonban megjegyezni, hogy a labdarúgók bevételeinek csak a kis része az az elképesztő összeg, amit fizetésként kapnak a klubjuktól, vagyonuk nagy részét a marketingből szerzik. Ronaldo, azaz CR7 egy brand. Reklámértékét jól példázza, hogy aláírását követően néhány órán belül több mint 5000, a nevével ellátott mezt értékesítettek, pillanatok alatt hétszeresére növelte a klub követőinek számát a közösségi médiában, és bemutatkozó mérkőzését több milliárd néző látta világszerte.
Ennél azonban sokkal nagyobb hozadéka volt Ronaldo döntésének a bajnokságra, hiszen ahogy az átigazolások jelzik, erős elszívó hatást fejtett ki az európai labdarúgópiacra. Olyan játékosok követték – mint például Karim Benzema, Neymar, N’Golo Kanté, Sadio Mané, Roberto Firmino, Fabinho vagy Rijad Mahrez –, akik még simán játszhattak volna egy-két évet a legmagasabb szinten Európában. Azokról a szupersztárokról pedig még nem is beszéltünk, akiket szintén megkörnyékeztek egyes arab klubok, de ők – egyelőre (?) – kikosarazták őket. Ilyen például Szoboszlai Dominik csapattársa, az egyiptomi Mohamed Szaláh, a francia világbajnok Kylian Mbappé, sőt maga Lionel Messi, akit a hírek szerint Ronaldo klubja, az Al-Nassr és az Al-Hilal is szeretett volna leigazolni. Utóbbi annyira akarta, hogy állítólag a portugál fizetésének a dupláját, 400 millió eurót adott volna neki évente. A Transfermarkt adatai szerint augusztus 23-áig 775 millió eurót költöttek el európai igazolásokra a szaúdi klubok. Ennél több pénz csak egyetlen bajnokságban, a Premier League-ben ment el transzferekre – igaz, ott a háromszorosáért, 2,19 milliárdért vásároltak a klubok. Azt is hozzá kell azonban tenni, hogy az angol bajnokságban is van több arab tulajdonú társulat.
A labdarúgás mint üzletág az utóbbi évtizedekben óriási fejlődésen ment keresztül, a marketingérték és a sportfogadások révén egyre több pénz került bele, így érthető módon vonzó befektetési területté vált. A sportág történelmi okokból eddig leginkább Európában és Dél-Amerikában volt népszerű, de számos más országban is meglátták benne a lehetőséget. Az Egyesült Államokban már az 1970-es években próbálták felfuttatni a sportágat, ehhez pedig sok pályafutása végén járó világsztárt csábítottak a North American Soccer League elnevezésű bajnokságba. Megfordult az USA-ban játékosként többek közt Franz Beckenbauer, Pelé és Johan Cruijff is. A liga azonban csődbe ment, és utódja, az 1996-ban alapított Major League Soccer a rossz példa miatt óvatosabb piaci felfogással alakult meg.
A változást a kétezres évek elején az első igazán jelentős marketingértékkel bíró labdarúgó, David Beckham Los Angeles Galaxyhoz igazolása hozta meg 2007-ben. Az angol klasszist olyan sztárjátékosok követték, mint Zlatan Ibrahimović, Kaká, David Villa, Wayne Rooney és Steven Gerrard. De Beckham ennél is többet tett: Inter Miami néven saját klubot alapított, amely idén nyáron még csak Messit, Busquetset és Jordi Albát igazolta le, de példájukat sokan követhetik. Az amerikai labdarúgás tisztán piaci alapon működik, ellentétben például a kínai ligával, amely a 2010-es években szintén beszállt a versenybe, ám a próbálkozás nem hozott sikert. Szaúd-Arábia azonban nem áll meg az európai labdarúgók elcsábításánál, valóban vonzóvá és minőségivé kívánja tenni a bajnokságot: az UEFA-nál is lobbizik azért, hogy a liga legjobb csapata szabadkártyával helyet kapjon az európai Bajnokok Ligája főtábláján. De még itt sem áll meg:
az arab állam hivatalosan is bejelentette, hogy megpályázza a 2034-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát.
A szaúdi ligába igazoló labdarúgókat nyilvánvalóan elsősorban a pénz motiválja, hiszen a bajnokság színvonala egyelőre messze elmarad az európai topligákétól, és a labdarúgó-szövetség versenysorozataiban sem szerepelnek az arab klubok. Ezek a csapatok viszont szinte végtelen mennyiségű pénzzel rendelkeznek, ráadásul az európaiakkal szemben nem kell bérezési szabályoknak megfelelniük, így jóval nagyobb fizetést adhatnak a labdarúgóknak. A négy legnagyobb szaúdi klubot (Al-Nassr, Al-Hilal, Al-Ahli, Al-Ittihad) a hetvenes években alapított és az országot vezető Mohamed bin Szalmán befolyása alatt lévő állami befektetési alap, a PIF támogatja óriási pénzekkel. A koronaherceg láthatóan egyre inkább vonzó befektetésként tekint a labdarúgásra – ezt mutatja például, hogy a nagyságrendileg a svájci GDP-vel megegyező, azaz 800 milliárd dollár értékű PIF 2019-ben bevásárolta magát a brit labdarúgásba, amikor megvette a Newcastle Unitedet, amellyel az Egyesült Arab Emírségek által birtokolt Manchester City projektjéhez hasonló tervei vannak.
De mi motiválja az arabokat, hogy ilyen elképesztő összegeket fektessenek be a labdarúgásba? Valószínűleg nem a rövid távú, pénzben kifejezhető haszonszerzés. Az iszlám nem éppen pozitívan viszonyul a szerencsejátékokhoz, ám Szaúd-Arábiában nem tiltott a sportfogadás. Ennél azonban vélhetőleg jóval fontosabb nekik a labdarúgás marketingértéke, amely rendkívüli módon fejlesztheti az országimázst, hosszú távon növelheti a turisztikai vonzerőt. A liberális mainstream sajtóban megjelenő narratíva szerint Szaúd-Arábia azért is fektet ennyit a labdarúgásba, mert az ország vezetése úgy véli, ezzel csökkentheti az állam rendkívül szigorú és a nyugati életformától nagyban eltérő törvényi szabályozása miatt a potenciális nyugati üzleti partnerekben lévő ellenérzéseket. A tapasztalatok szerint azonban a nyugati partnerek általában nem olyan finnyásak, és nem annyira érdeklik őket az emberi jogok, amikor a szaúdiakkal súlyos összegekről szóló üzletet kell kötni. Hogy sikeres lesz-e Szaúd-Arábia labdarúgóprojektje, és milyen hatással lehet hosszú távon az európai labdarúgásra, azt egyelőre nem látni, cikksorozatunk következő részében foglalkozunk majd a kérdéssel.
Nyitókép: Cristiano Ronaldo hagyományos helyi ruhában a Szaúd-Arábia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett ünnepségen Rijádban 2023. szeptember 23-án.
Fotó: AFP / AL NASSR FOOTBALL