Egy ország, ahol a futball vallás, a magyarok meg szobrot kapnak

A sárkányok földjén – ez nem szalonszurkolás

A szezon első „Klasszikusát” kissé szokatlan módon már augusztusban, a harmadik fordulóban lejátszották északon a Douro folyó partján. Aki egyszerű turistaként tévedt aznap Portóba, az is gyorsan összerakhatta a mozaikot: kék-fehér mezek kavalkádja a buszokon, a szűk kis utcákban, a kávézók teraszán, de még az erkélyekre is a klub címerével ellátott zászlót feszítették ki. A sárkány motívuma vissza-visszatért, ha már megtalálható az együttes logójában, a stadion nevében (Estádio do Dragão), és Salazar véres diktatúrájáig a város címerét is ékesítette.

Jegyet csak klubtagok vásárolhattak, ám a rangadó napján már ők is hiába rántották elő a tagságijukat és a bankkártyájukat; a közel ötvenezer szék mindegyike gazdára talált, a Sportingnak biztosított 2500 belépő is pikk-pakk elfogyott.

A hatalmas élőkép a valamennyi hazai szurkolónak odakészített kartonlapokból rajzolódott ki, melyeken az 1893-as szám szerepelt, a harmincszoros bajnok alapítására utalva. Emellett az űrből is látható drapit húztak ki a kapu mögött az ultrák, akik már a bemelegítés alatt teljes hangerőre kapcsoltak.

Az egészen pontos nézőszámot a második félidő elején ismerhettük meg: a sajtólelátón egy A4-es lapot vittek körbe, rajta tollal: 49 430. A jelenlévők zöme ekkor már örömmámorban úszott, Evanilson röviddel a fordulás előtt lőtte az üres kapuba az elé csorgó labdát. A játékrész ráadásában a lisszaboni zöld-fehérek kétszer is egyenlíthettek volna, Diogo Costa kapus azonban mindkétszer bravúrral hárított. A hajó akkor úszott el végképp a Sportingnak, amikor Pedro Porro kézzel ütötte ki a gólba tartó labdát. Kiállítás, tizenegyes, büntetőből ráadásul még egyet bevágtak a Sárkányok.

Íme a a Porto-Sporting mérkőzés összefoglalója.

A Dragão környéke másfél órával a lefújás után is fesztivált idézett.

Teli gyomorral sem lehet egynél megállni, a négyeurós ár amúgy is barátinak mondható. Ezzel kapcsolatban két fontos tudnivaló: 1. Portugália abszolút megfizethető átlagos magyar pénztárcával is, eurózónás összehasonlításban különösen, 2. annyira szeretik a készpénzt, hogy még a puccosabb éttermekben sem mindenhol lehet kártyával fizetni, az adóellenőrök legnagyobb örömére…

Hogy a helyiek számára mit jelent a 3-0-s győzelem a Klasszikuson, arról két nappal később újfent megbizonyosodhattam. A borkóstolón a sommelier heves elnézéskérések közepette azzal magyarázta a rekedtségét, hogy végigüvöltötte a szombat esti meccset a lelátón – és még csak nem is a kapu mögött, hanem a hosszú oldalon, egy alapvetően nyugisabb szektorban.

Egy bekezdést szánjunk a városi rivális Boavistának is, melynek stadionjába, a Do Bessába egy nyitva felejtett kapun jutottam be. Két pályamunkás sietett kérdőre vonni, de mikor meggyőződtek békés szándékaimról, egyikük noszogatni kezdett: foglaljam át a repjegyemet, mindenképp maradjak még pár napot, és akkor a Benfica elleni bajnokin élesben is megcsodálhatom a szentélyüket. Egyből szóba került a 2000-01-es idény, mikor is a Boavista, azaz a Sakkosok történetük első és eddigi egyetlen bajnoki címüket zsebelték be. Bemutatkozásom után nem felejtették el megemlíteni, hogy játszott a csapatban névrokonom is, egy bizonyos Rui Óscar. Megtiszteltetés a javából!

Zarándoklat a sziklafalhoz

Hatvan kilométerrel odébb a hétvége számomra másik mérkőzése, a Marítimo bragai vendégjátéka fokozott izgalmakat nem tartogatott. A hazaiak, mint kés a vajon mentek át a madeirai védelmen, már az első tíz percben előnyt szereztek, és ötig meg sem álltak. Előzetesen persze lehetett is erre számítani, hiszen a Braga európai szinten is jegyzett együttes, az előző szezon negyedik helyezése Európa-liga-főtáblát ért. A sorozatban 2011-ben döntőt játszott, ráadásul a regionális rivális Portóval, igaz, 0-1-gyel a dublini döntőt már elbukta. Íme a Braga-Marítimo mérkőzés összefoglalója.

Közvetlenül az egyik kapu mögött konkrétan sziklafal húzódik, de eleve a lelátóra is festői, erdős környezetben vezet az út. A 2004-es portugáliai Európa-bajnokság nagy sztárja volt az Estádio Municipal de Braga, bolgár-dán és holland-lett csoportmeccset játszottak itt 30 ezer néző előtt.

Mi, magyarok Lisszabonban

Háromszázhatvan kilométerre délre, Lisszabonban már nem bajnoki mérkőzés, hanem Bajnokok Ligája-rájátszás, annak is a visszavágója szerepelt a menün. A fővárosi rekordbajnok Benfica az első találkozón 2-0-s előnyt harcolt ki a Dinamo Kijev ellen a lengyelországi Lódzban – az ukrajnai háború miatt ugyanis a hazai pálya sem igazán hazai a kék-fehéreknek.

már az első félidőben kialakult a 3-0-s végeredmény, és az ukránokat többször is csak Buscsan kapus bravúrja mentette meg a még nagyobb blamától. Íme a Benfica-Dinamo Kijev mérkőzés összefoglalója.

A lefújás után az egyik biztonságit minden portugáltudásomat összekaparva sikerült rábírnom, hogy engedjen be az aulába, rásegítésként hevesen mutogattam a pólómra hímzett magyar címerre.

és az orvosok a gyepen, később a mentőkocsiban és a kórházban hiába küzdöttek az életéért. Az egykori válogatott csatáréval szemben egy másik honfitársunknak, Guttmann Béla edzőlegendának a szobra magasodik. Ezt felmérve gyorsan ki is húztam magam – mindenhol jó magyarnak lenni, de Lisszabonban különösen az!

Portugál labdarúgó-bajnokság, 3. forduló:

Porto-Sporting 3-0 (Evanilson 42., Uribe 78. – 11-esből, Galeno 86. – 11-esből)

Braga-Marítimo 5-0 (Vitinha 9., Medeiros 42., Banza 57., Ruiz 65., Gomes 88.)

Labdarúgó Bajnokok Ligája, rájátszás, visszavágó:

Benfica-Dinamo Kijev 3-0 (Otamendi 27., Rafa Silva 40., Neres 42.) – továbbjutott: a Benfica, 5-0-s összesítéssel

A nyitóképen: Fehér Miklósra máig emlékeznek Lisszabonban. Fotó: Czövek Oszkár / Mandiner