Az amerikai himnusz szimbolikája
Ráadásul az elmúlt öt esztendőben a sporteseményeken játszott amerikai himnusz egész másfajta demonstrációk szimbóluma lett, politikai cselekmények elleni tiltakozásé, vagy a BLM-é, és a térdeléssel kiegészítve mostanra pedig egyértelműen politikai deklarációé, messze elrugaszkodva mindezzel a sport valódi üzeneteitől.
Térjünk vissza azonban a húsz évvel ezelőtti napra az utóhatások vizsgálata után, hiszen három jól ismert magyar sportoló ikon, három merőben eltérő élethelyzetben, a világ három különböző pontján szerzett tudomást a nyugati világrend egyik legdöbbenetesebb eseményéről és érdekes azt látnunk kinek milyen emlékei vannak 9/11-ről.
Vincze Ottó, Kemény Dénes és Czene Attila emlékei
„A Cottbus légiósa voltam és emlékszem a délutáni edzés után mentünk be az öltözőbe, és ott az egyik falon egy hatalmas kivetítőn váltogattak a helyiek a csatornák között, ahol már a füstölgő ikertornyok képeit nézte mindenki döbbent arccal. Alig jutottunk szóhoz, mert nem igazán értettük mi történik, órákig meg sem tudtunk mozdulni, gyakorlatilag egészen késő estig virrasztottunk ugyanazon a helyen és próbáltunk tájékozódni, hogy vajon mivel állunk szemben” – emlékszik vissza Vincze Ottó, 11-szeres korábbi válogatott játkosunk a Ferencváros egykori ikonikus játékosa. „Sosem felejtem el, hogy a csapatunkban akkor nagyon sok, a korábbi Jugoszláviából származó, szerb, horvát, bosnyák játékos volt, akik közül sokan átélték a Délszláv háború könyörtelenségeit, de ahogy a képeket néztük, a pusztítás mértéke talán őket döbbentette meg a legjobban” – idézi fel Ottó az első sokk okozta emlékeket.
Jött az sms-es, hogy kitört a harmadik világháború
Dr. Kemény Dénes már a csúcsra ért ekkor szövetségi kapitányként, hiszen egy évvel korábban Sidneyben olimpiai bajnoki címig vezette a magyar férfi vízilabda-válogatottat és egy csöndes, elvonulós programot tervezett ezen a napon a Cserhátba két újságíró kolléga, Csurka Gergely és Mezei Dániel társaságában. Az ok mi más is lehetett volna, minthogy közösen elkezdjék papírra vetni a sikerkapitányról szóló könyv első fejezeteit, ezért hát egy csendes, mobilvételtől szinte mentes övezetet kerestek mindehhez. Az ablakpárkányra kitett telefon egyszer csak pittyent egyet és Kovács Koko István menedzsere, a kapitány jó ismerőse, Dámosi Zsolt üzent:
„Elindult a harmadik világháború! Komolyan, ezt írta Dámosi nekem ezen a nyugodtnak remélt, csöndesre tervezett napon”
– emlékszik vissza Kemény Dénes a szinte abszurdnak tűnő helyzetre, s először rossz tréfának hitte a dolgot. Az üzenetváltás vége az lett, hogy hátrahagyva mindent, a három férfi beautózott az első elérhető faluig, ahol a helyi könyvtár tévéjén kezdték el felvenni az események fonalát, jókorát tolva ezzel a később publikált Kemény-évek című könyv munkálatain.