Elveszítheti mentelmi jogát Demeter Márta

2019. július 12. 10:54

A képviselőnő úgy értékelt, hogy a munkáját végezte, amikor törvényes keretek között kérdést tett fel.

2019. július 12. 10:54

Hargitai János (KDNP), a bizottság elnöke a pénteki zárt ülés után újságíróknak elmondta: a testület azt a gyakorlatát követte, hogy közvád esetén nem gördítenek akadályt az igazságszolgáltatás működése elé. Felidézte, a legfőbb ügyész fordult az Országgyűléshez, miszerint alapos a gyanú, hogy Demeter Márta közérdekből nem nyilvános adatot hozott nyilvánosságra, és ezáltal megvalósíthatta a hivatali visszaélés bűntettét. Többségi döntéssel javasolják a mentelmi jog felfüggesztését – közölte. Demeter Márta azt mondta: ha eljárás lesz az ügyéből, akkor bíróság előtt kész megvédeni az igazát. Szerinte az egész ügynek, „felségsértési pernek” az a lényege, hogy megfélemlítsék az ellenzéki képviselőket, hogy azok ne merjenek kérdezni, ne merjék kontrollálni a kormányzat működését.

Úgy értékelt, a munkáját végezte, amikor törvényes keretek között kérdést tett fel, és jogi és tartalmi szempontból is alaptalanul vádolják. Arra a felvetésre, nem érzi-e, hogy hibázott, úgy reagált: ezekre a kérdésekre számtalanszor válaszolt az elmúlt hónapokban. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője hozzátette: az üggyel összefüggésben konzultált az ellenzéki frakcióvezetőkkel, és valamennyi képviselőcsoport azon az állásponton van, hogy ez egy politikai leszámolási kísérlet, aminek a célja az ellenzéki képviselők megfélemlítése. Dúró Dóra független országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében újságíróknak az ülés után elmondta: ő a mentelmi jog felfüggesztése mellett szavazott, sőt azt vallja, hogy a mentelmi jog intézményét el kellene törölni, hogy ne lehessen a politikus bűnözők védelmét szolgáló intézmény. Demeter Márta ügye politikailag rendkívül kényes kérdés, ugyanakkor elvi alapon minden esetben a mentelmi jog felfüggesztése mellett szavaznak, nem vizsgálják, hogy az adott ügyben bűnös-e a képviselő, vagy politikailag átitatott-e az ügy – mondta.

Arra a kérdésre, hogy látja, hibázott Demeter Márta, azt válaszolta: ezt a hatóságok dolga kimondani, az eddig nyilvánosságra került információk alapján azonban nagyon úgy tűnik, hogy hibázott. A képviselő mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Kövér László házelnöknél egy hivatali visszaélés ügyében indult büntetőeljárás nyomán. A megalapozott gyanú szerint Demeter Márta közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. Az ellenzéki politikus tavaly ősszel országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a valótlan megjegyzéssel, miszerint a honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította. Demeter Márta a törvényi kötelezettségét megszegve, közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki – közölte korábban a Legfőbb Ügyészség, amely szerint ez a cselekmény hivatali visszaélés bűntettének megállapítására lehet alkalmas.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2019. július 14. 15:07
Elolvastam a kommenteket. Kilencből nyolc lúzer aljas Fidesz-pondró. De mind nem akarta megkommentelni, és ez örvendetes. Van még tudat alatt némi tisztesség, amikor a nyilvánvaló Fideszes justiz mordnak nem tapsolnak. Ui.: Érdekes az újnyilas formációt képviselő hölgy megnyilvánulása. Vagyis a kormánypárt felé orientálódnak... Ennyit a női politikusok tisztességéről, és prostituálódásáról...
libsimentes_övezet
2019. július 12. 12:19
helyes, nem rokonszenvezek akarnok törtető ostoba csicsákkal
llnnhegyi
2019. július 12. 11:59
A munkáját pocsékul, ráadásul bűnös módon végezte. -:))) Majd szétrobbant az örömtől,amikor a honvédség belső informatoratol megkapta a " hírt",aki szintén csak a nevet látta, azonnal rabukott ,mint gyöngytyúk a takomyra.. Konspiralni tudni kell!
luga
2019. július 12. 11:43
Betekinthetett az iratokba. Láthatta, hogy a kisgyerek két éves. De nem bírt magával a buta liba, úgy kellett tennie, mintha az a kislány lenne az Orbán gyereke, csak hogy ellocsoghassa a hülyeségeit. Hát, így jártál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!