Biden túl öreg, túl férfi és túl fehér? Így futnak neki a demokraták az elnökválasztásnak

Helyi idő szerint szerda és csütörtök este Miamiban rendezték meg az első demokrata előválasztási vitákat.  A vitákon azok a jelöltek vehettek részt, akik három közvélemény-kutatás által megállapított legalább 1%-os támogatottsággal bírnak, vagy 65 ezer egyéni kampányadományban részesültek. Összesen húsz jelölt felelt meg ezen feltételek valamelyikének, a szervezők ezért két estére osztották a vitát, és sorsolással döntötték el, melyik estén ki szerepel majd.

A véletlen úgy hozta, hogy szerdán az elmúlt hetekben egyre erősebb kampányt folytató Elizabeth Warren mellett kevésbé jelentős jelöltek – Cory Booker, Beto O’Rourke, Amy Klobuchar, Tulsi Gabbard, Julian Castro, Tim Ryan, Bill de Blasio, John Delaney és John Insley – mérettették meg magukat, az igazi esélyesek – Joe Biden, Bernie Sanders, Pete Buttigieg, Kamala Harris – a csütörtöki vitán tömörültek, velük Michael Bennet, Eric Swalwell, Kirsten Gillibrand, John Hickenlooper, Marianne Williamson és Andrew Yang ütköztek meg.

Nem vállalkozunk arra, hogy részletesen beszámolunk mindenről, ami elhangzott a két vita során, de bemutatunk néhány érdekességet és megfogalmazunk néhány tanulságot, amelyek sejteni engedik, mire számíthatunk a demokrata előválasztással és a 2020-es elnökválasztással kapcsolatban.

1. Nem Biden lesz a demokrata jelölt.

Na jó, ezt még elég merész kijelenteni, elvégre Barack Obama alelnöke továbbra is vezeti a közvélemény-kutatásokat, az előnye azonban olvadozni látszik, volt egy olyan felmérés is, ami szerint a második előválasztást tartó New Hampshire-ben a második helyre csúszott vissza.

Az elmúlt hetekben Bident komoly össztűz alá vette a média, amiért korábban ellenezte az abortuszok elvégzésére fölhasznált szövetségi támogatásokat, és a bűnözés visszaszorítását célzó, keményvonalas 1994-es törvény elfogadtatásában játszott szerepét is fölhánytorgatták. Az is nagy botrányt keltett, amikor Biden egy kampányrendezvényen az udvariasság fontosságát érzékeltetendő azt ecsetelte, a nézetkülönbségek ellenére hogyan tudott együtt dolgozni két demokrata szegregációpárti politikussal. Az ügyetlen elszólásairól híres Bident inkább rejtegeti a kampánya, nehogy még nagyobb bajt csináljon.

A csütörtöki vita legnagyobb tanulsága így nem meglepő módon az volt, hogy

A színpad közepén álló fehér tata (akinek az arcáról a plasztikai műtétek eltávolítottak minden érzelmet) szavaiból hiányzott a tűz, többször belezavarodott mondandójába, miközben kisebbségi politikustársai a fejére olvasták a bűneit.

Kamala Harris, az indiai-jamaikai származású kaliforniai szenátor – megjegyezve azért, hogy nem tartja rasszistának Bident – a szegregációpárti kollégák ügyével hozakodott elő, és azzal is nekitámadt Bidennek, hogy valaha ellenezte azt az esélyegyenlőségi akciót, hogy kisebbségi diákokat fehér iskolákba buszoztattak. Harris hatásos szöveget adott elő arról, hogy kislányként ő is része volt a buszoztatásnak, Biden pedig nem volt képes érdemben visszavágni. De Biden nem csak ekkor teljesített alul: arra a kérdésre, hogy mi lenne elnöksége fő prioritása, azt felelte, hogy „Donald Trump legyőzése” – hát, nem éppen az a mesteri válasz.

Félreértés ne essék: Biden semmi olyat nem képviselt a múltban, ami mellett akkoriban ne állt volna ki teljes mellszélességgel a demokrata mainstream. Csak éppen az identitáspolitika és a „demokratikus szocializmus” felívelése idején azok az álláspontok is, amik akár tíz éve konszenzusosak voltak a párton belül, mára vezeklésre adnak okot – képzelhetjük, hogy a Szenátusba 1972-ben (!) bekerülő Biden ellenőrzőjében hány ilyen fekete pont van.

ez pedig aligha fogja sikerre vinni Biden kampányát.

Elizabeth Warren

2. Igen, végképp szélsőbalra tolódott a Demokrata Párt.

Akkortájt, amikor Biden bejelentette, hogy elindul az elnökségért, voltak olyan spekulációk, hogy a volt alelnök megállíthatja a Demokrata Párt radikalizálódását. Bidennek az az aduásza, hogy a pártban máig félistenként tisztelt Barack Obama alelnöke volt – a többi jelöltnek ez némileg korlátozza a mozgásterét, nagyon okosan kell támadniuk ugyanis Bident, nehogy véletlenül – rajta keresztül – az Obama-elnökséget kérdőjelezzék meg.

Ráadásul a demokrata szavazótábor jelentős részét a médiában szinte láthatatlan mérsékelt, „normie demokraták” alkotják, akiknek sem a trumpista jobboldal, sem a woke-mozgalom nincs az ínyére, és akik a hosszú évek óta tartó politikai turbulencia helyett leginkább normalitást akarnak – így szólt az elmélet.

A teóriát viszont megcáfolni látszanak az események: Biden erőtlen kampányának nem sikerült mérséklő erőként hatnia a versenyre, ahogy azt a vitázók ígéretei és kijelentései is mutatják. A második vitán minden jelölt támogatta azt az elképzelést, hogy az illegális bevándorlóknak korlátlan, állami egészségügyi ellátásban kell részesülniük. (Obama annak idején külön biztosította a szavazóit arról, hogy nem tervezi az illegális migránsokra is kiterjeszteni az ellátást.) Castro azt fejtegette, hogy a transznőknek is biztosítani kell a hozzáférést az abortuszhoz (!) – a vita után aztán tisztázta, hogy a transzférfiakra és a nembináris emberekre gondolt.

Ugyancsak Castro volt az, aki az első vitán felszólította a jelölteket, hogy

A texasi O’Rourke elvetette ezt, Booker, Warren és Ryan beállt az ötlet mögé, a második vitán pedig Bennet kivételével mindenki egyetértőleg tette fel a kezét – igaz, Biden az ujját nyújtogatta, mintha szót kért volna, amikor aztán megkérdezték az üggyel kapcsolatban, hetet-havat összehordott a bevándorlásról, csak a dekriminalizálásról nem beszélt.

Az is sokatmondó, hogy az első vitán O’Rourke és Booker egyes kérdésekre spanyolul válaszolt, de Castro is fűzött spanyol mondatokat a mondandójába (a második vitán Buttigieg tett hasonlóképpen).

3. Nyertesek és vesztesek.

Az első estén a gazdasági egyenlőtlenséget ostorozó Warren szerepelt kiemelkedően (noha a vita második felében némileg haloványabban teljesített), mellette a bevándorlási reformot középpontba állító Booker már és Castro tűnt ki a jelöltek közül.

A mainstream média által korábban mesterségesen fölhájpolt O’Rourke szereplése viszont elég felejthető volt, és a többi futottak-még jelölt sem bizonyított. A második vitát a Bident sarokba szorító Kamala Harris nyerte, de Buttigieg is ügyesen kivágta magát, amikor azt kérdezték tőle, hogy az általa vezetett South Bend nevű városban miért nem nőtt jelentősen a fekete rendőrök aránya.

A közvélemény-kutatásokban jelenleg második helyen álló

– esélyes, hogy folytatódik Warren előretörése, ezzel a Donald Trump által csak „Pocahontasnak” hívott szenátorból lehet a progresszív szárny vezére és Biden legnagyobb vetélytársa.

Marianne Williamson

Az első vitán a két éve Bassár el-Aszaddal találkozó Tulsi Gabbard hawaii képviselő a neokon, intervencionista külpolitika kemény bírálatával vetette észre magát. A populista jobboldal egyenesen megőrül érte, a paleokonzervatív Pat Buchanan azt ajánlja az elnöknek, hogy cserélje le nemzetbiztonsági tanácsadóját, John Boltont Gabbardra. A minden amerikainak ezerdolláros alapjövedelmet ígérő Andrew Yang, aki egy időben furcsa módon az alt-right kedvence volt, viszont túlzás nélkül gyatrán szerepelt.

A viták legviccesebb résztvevője kétségtelenül az önsegélyező könyveket író spirituális guru, Marianne Williamson volt, aki a lapunk által a minap bemutatott woke okkultizmus arca lehetne. Williamson a Twitteren régebben olyan magvas gondolatokat osztott meg, mint hogy

vagy hogy „Isten NAGY, a sertésinfluenza KICSI. Lásd, ahogy tested minden sejtje megtelik az isteni fénnyel. Zúdítsd Isten szeretetét immunrendszerünkre. Az igazság megvéd”.