Rendkívüli: öngyilkos merénylők robbantottak Tuniszban

2019. június 27. 13:24

Az egyik a francia követség közelében, a másik pedig egy rendőrörsnél. Egy rendőr meghalt, többen megsebesültek.

2019. június 27. 13:24

Két öngylikos merénylő robbantott egymástól független helyszíneken a tunéziai fővárosban, Tuniszban csütörtökön dél körül írja – a Euronews. A célpont mindkét esetben a rendőrség volt, egy rendőrtiszt életét vesztette a támadásokban, többen megsebesültek.

Az első célpont a tuniszi francia nagykövetség közelében egy rendőrjárőr autója volt. A rendőr életét vesztette, társa és három másik civil pedig megsérült. Egy, a Euronews által megszólaltatott szemtanú szerint a robbantás egy kereszteződésben történt, ahol épp több rendőr próbálta feloszlatni az odatelepedett illegális árusok csoportját. Aztán már csak a rendkívül hangos robbanás zaját hallotta, ami után kitört a pánik.

Nem sokkal később egy második öngyilkos robbantó egy rendőrörs mellett követett el merényletet- Itt rajta kívül nincs halálos áldozat, négyen viszont megsérültek. Mindkét helyszínt erősen felfegyverzett rendőrök őrzik, az utcákat lezárták – írja a portál.

Egyelőre nem tudni, ki áll a merényletek mögött.  Tunéziába rekordszámú turistát vártak idén nyárra. A hasonló merényletek azonban mind a turistákat, mind a befektetőket elriasztják, ez még tovább mélyíti az egyébként is rossz gazdasági helyzetet és a munkanélküliek magas számát.

(Euronews)

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lotti
2019. június 27. 14:27
Nincs vége. Ezek nem nyugszanak. Ellenben itt nem olvasok hírt arról, hogy sikerült megtartanunk Gruevszkit (ha már megszereztük).
cga82
2019. június 27. 14:07
Lassan beérnek a közel-keleti stabilizáció eredményei.
Senior
2019. június 27. 13:39
OAS és a Sakál újra töltve.
kitiltott
2019. június 27. 13:38
Faca az époenvsak pislákoló turizmusnak annyi mwgint..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!