Losoncon tilos a harangszó?

2019. június 14. 18:30

Ha emberünk kérné, Hollandiában ugyanúgy megtiltanák a mecsetből a müezzin gyakori és hangos énekét – ugye, Önök is biztosak ebben?

2019. június 14. 18:30
Papp Sándor
Felvidék.ma

„A feljelentésében leírta, hogy a napi hétszeri harangozás, amely mindegyike 4 perc 22 másodpercig tart, igenis sok és hangos. Mit ad Isten….bocsánat, »a hivatal«, a panaszos sérelmét elfogadták, és ő a győzelmét diadalittasan közzétette, éppen június 4. napján (akár hiszi, akár nem a kedves olvasó, amikor ezt a mondatot leírtam, ráharangozott a falusi Szent Imre-templomunk harangja…).

Mostantól tehát a losonci templom harangja sokkal rövidebben, kevesebbszer és halkabban szól. Biztos vagyok benne, hogy emberünknek a hazájában, Hollandiában ugyanúgy megfelelnének, és megtiltanák a mecsetből a müezzin gyakori és hangos énekét. Ugye önök is biztosak ebben, kedves maradi, keleti, slendrián népség?…

A losonci bolygó hollandit pedig a városban már kerüli, aki teheti, mert úgy járhat, mint abban a bizonyos legendában az, aki megpillantotta a bolyongó holland hajót: belepusztul a látványába.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. június 15. 06:27
Leander Kills: Ha nem szól délben harang a toronyban A szívem sem dobban Oda temessetek Ahol születtem Sötét csillag alatt születtem Nem vártam haza engemet Nem ítélkezem De megítéltettek Kezem a csillagos ég felé emelem Ne akarj megtörni, hisz már régen megtörtem Ha nem szól délben harang a toronyban A szívem sem dobban Oda temessetek Ahol születtem Hont a nagy világban nem leltem Akárhol jártam, mindig hazahúzott a szívem Tiszta udvar, rendes ház Falon marad a feszület Amíg engem látsz Ha nem szól délben harang a toronyban A szívem sem dobban Oda temessetek Ahol születtem Hol hit, ott szeretet Hol szeretet, ott béke Hol béke, ott áldás Hol áldás, ott Isten Hol hit, ott szeretet Hol szeretet, ott béke Hol béke, ott áldás Hol áldás, ott Isten Ne akarj megtörni Hisz már régen megtörtem Ha nem szól délben harang a toronyban A szívem sem dobban Oda temessetek Ahol születtem Ha nem szól délben harang a toronyban A szívem sem dobban Oda temessetek Ahol születtem https://www.youtube.com/watch?v=LDeSCbr2Je8
balbako_
2019. június 15. 05:07
Aki elfeledte az SZDSZ is mozgalmat indított a harangozás ellen.
3M..
2019. június 14. 21:17
Nem hinném hogy érdemes lenne feszegetni. A "szlovák" nagykövet is levegőnek nézi Szijjártót. Szijjártó vegye tudomásul. Szebb Jövőt!
kisgul
2019. június 14. 21:10
Én nem hiszem , hogy napi 7 szer harangoznának egy templomban!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!