Szijjártó: Timmermansnak vállalnia kell a felelősséget a migrációért

2019. május 10. 09:27

Az európai pártcsaládok által „csúcsnak nevezett jelöltek” mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen – jelentette ki a külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

2019. május 10. 09:27

Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének vállalnia kell a felelősséget azért, hogy Európába több mint másfél millió illegális bevándorló jött  – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Szijjártó Péter hozzátette: a szocialista politikus személyes felelősséggel tartozik azért, hogy az EB „ilyen botrányosan gyenge teljesítményt” nyújtott az elmúlt öt évben, valamint azért, hogy Európa folyamatosan veszített versenyképességéből és a biztonsági helyzet egyre romlott.

Közölte: az európai pártcsaládok által „csúcsnak nevezett jelöltek” mindegyike alkalmatlan arra, hogy európai intézményt vezessen.

A miniszter az M1 aktuális csatornán a hétfői Trump-Orbán találkozóról azt mondta: az jó alkalom lesz arra, hogy összehangolják a két ország álláspontját a nagy világszervezetekben a migráció kérdésében. 

Emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államok és Magyarország azon hat ország közé tartozik, amely nemmel szavazott az ENSZ globális migrációs csomagjára.

Ernesto Araújo brazil külügyminiszter csütörtöki látogatásáról azt mondta: új dimenzióba lép a magyar-brazil együttműködés. 

Jair Bolsanaro brazil elnök elfogadta a magyar miniszterelnök meghívását, és a kormány stratégiát fogadott el a magyar-brazil kapcsolatok fejlesztéséről, ami azért fontos, mert Brazília a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága – tette hozzá.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2019. május 11. 20:24
Munkamegosztás. Valaki viseli a felelősséget, más meg a dicsőséget.
Marslaki
2019. május 10. 14:14
Ez a kampányhajrá nem mindennapi!! V4, vajdasági magyarok, akik nem uniós lakosként szavaznak mellettünk, Ausztria, Szlovénia, Olaszország (a határkerítésnél kis színes), közben Kína - utalás geopolitikai helyzetünk gazdasági lehetőségeire, erdélyi testvérek és a végén a nagyágyú, Amerika!
Kanóc
2019. május 10. 11:28
Manfréd tulajdonképpen Timmermans dramaturgja. Tökéletesen megágyazott a 21.sz-i bolsevizmusnak, majd ha nyernek, befektetik az ágyba Európát, hogy Franci és elvtársai alaposan megbaszhassák. Nagyjából ennyi. A kérdés: lesz, vagy nem lesz újra Nyugati Fal. (Ha a bolsik nyernek, lennie kell, különben minden megy a lecsóba.)
tevevanegypupu
2019. május 10. 10:39
Akit Nagy Blanka fogad és Bangónéval ért egyet, azt nagyon nehéz egyáltalán bármiminek, még egy sufninak a vezetésével is megbízni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!