Trump valamenyi vallás és követője védelmét sürgeti

2019. május 02. 22:45

Az elnök beszédében felidézte az új-zélandi és a Srí Lanka-i támadásokat, valamint a múlt héten az egyik kaliforniai zsinagóga ellen intézett támadást.

2019. május 02. 22:45

Donald Trump amerikai elnök valamennyi vallás és követője védelmét sürgette az Országos Imanap keretében tartott washingtoni rendezvényen cvsütörtökön.

A Fehér Ház Rózsakertjében Donald Trump valamennyi vallás és templomaik védelméért síkra szállt. Beszédében felidézte az új-zélandi mecsetek elleni és a Srí Lankán a keresztény templom és hívők ellen elkövetett támadásokat, valamint a múlt héten az egyik kaliforniai zsinagóga ellen intézett támadást. 

Az elnök leszögezte: küzdeni kell azért, hogy „mindenki békességben élhessen és imádkozhasson”. Erőteljes fellépés sürgetett az antiszemitizmus ellen is. Mint fogalmazott: „minden erőnkkel és minden energiánkkal azon vagyunk, hogy legyőzzük az antiszemitizmust és véget vessünk a zsidók elleni támadásoknak”. A rózsakerti ünnepségen – az amerikai alelnök és a kormánytagok mellett – jelen volt annak a kaliforniai zsinagógának a rabbija is, ahol a múlt héten a halálos áldozatot is követelő támadást elkövették. 

Az új-zélandi Christchurch városának két mecsetében március közepén egy 28 éves szélsőjobboldali ausztrál férfi mészárolt le 50 hívőt, áprilisban pedig  húsvétvasárnap szállodákban és keresztény templomokban támadtak meg mise közben imádkozókat. A Srí Lankán elkövetett -és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által vállalt – merényleteknek több mint 250 halálos áldozatuk volt. 

Az Országos Imanapot minden évben május első csütörtökén tartják meg az Egyesült Államokban, s ezen a napon az amerikaiakat arra kérik, hogy „imádsággal és elmélkedéssel forduljanak Istenhez”. Az Országos Imanapról a kongresszus döntött, és a mindenkori elnököt törvény kötelezi arra, hogy ezen a napon proklamációt adjon ki, amelyben imádkozásra bátorítja honfitársait. 

Bár imanapot már 1789-ban John Adams elnök javaslatára is tartottak, az imanapról szóló modern törvényt 1952-ben fogadták el, Harry Truman elnök javaslatára.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2019. május 04. 00:17
A legtöbbet a vallás hirdetői tehetik az ügyben. Épeszű emberként nem értem, hogy a XXI. században mért nem lehet békésen együtt élni a más vallásúakkal. A papok, mullák, bráhmanák, stb. feladata az lenne, hogy a békés együttélést és egymás elfogadását terjesszék, nem pedig egymás pusztítását!
hentes
2019. május 03. 10:06
Köszönjük, elnök úr!
abcdef
2019. május 03. 06:36
A Húsvét imádókat is megvédik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!