Valahová tartozók, sehová tartozók

„Orbán Viktor miniszterelnök a migrációs konferencián hihetetlenül őszintén beszélt. Talán először mondta ki, hogy a bevándorlásellenes harcban, a migrációs vitában egyedül vagyunk, és ezt, ez a tízmilliónyi kis ország nem sokáig bírja ki. Hangsúlyozta, hogy nem akartunk vezető szerepet  játszani Európában ebben az ügyben, hiszen van egy ősi magyar világunk, aminek egyben tartása, építése és javítgatása éppen elég munkát ad. A miniszterelnök kiemelte, jó lenne már, ha jönne egy nagy ország, amely hasonlóan gondolkodik a migrációról és Európa jövőjéről, mint mi. Még egy darabig kitartunk, de végesek az energiáink. Nekünk kell egy nagy ország, amelyik ugyanazt gondolja, mint mi. Kifejtette, ha nem segít nekünk senki, akkor előbb-utóbb vereséget fogunk szenvedni. Várakozása szerint ez a nagy ország Olaszország lehet, éppen azért, mert Olaszország is határország, tengeri határország.

Magyarország tehát élen jár a migráció elleni harcban, élen jár abban, hogy ennek káros következményeiről felvilágosítsa a magyarokat, az európaiakat, és élen jár abban, hogy mindezt a munkát dokumentálja, például ezzel a háromnapos konferenciával.

Ez már csak azért is fontos, mert időnként meghamisítják történelmünket.

Nem szeretnénk ismét bűnös nemzet lenni, hogy nem tettünk meg mindent. Nemrégen olvashattuk Borhi László, az Indiana Egyetem történészének írásában (Index.hu), hogy a német megszállást 1944-ben a szövetségesek provokálták ki, nem törődve a magyar zsidók százezreinek sorsával. Az amerikai hírszerzés washingtoni archívumában az elmúlt hónapokban talált iratok megerősítik: Amerika és Nagy-Britannia kifejezetten arra játszottak, hogy a németek megszállják Magyarországot. A magyar kiugrási reményeket csak azért táplálták, mert tudták, ezt Hitler nem fogja hagyni, így pedig a nyugati frontról német erőket fognak elvonni a megszállási feladatok miatt. A kétszínű angolszász játszmában nem törődtek a megszállás tragikus következményeivel, a magyar zsidósággal és a több százezer áldozattal.

Ez nagy tanulság a nagy átverésről. A nyugati politika huncutságának (érzéketlenségének?) áldozataivá váltunk 1945, majd 1956 után, és merem kijelenteni, a félresikerült rendszerváltásnak is. Most folyik a nagytakarítás, a szembesítés, igaz későn. Az viszont kijelenthető, hogy az utóbbi idők magyar külpolitikájának dokumentálhatósága miatt az európai sikertelen migrációs politikát nem varrhatják később majd a nyakunkba a liberális és kommunista történészek.

Mi mindent megtettünk.”