Sosem fogunk határok nélküli világban élni – David Newman az MCC konferenciáján

2019. március 20. 13:33

„A globalizáció hatása nem egyenlő és nem is egyetemes. Egyelőre nem élünk határok nélküli világban – és valószínűleg sosem fogunk” – vallja David Newman. Globalizációkritikus izraeli földrajztudós érkezik az MCC konferenciájára.

2019. március 20. 13:33

David Newman brit-izraeli földrajztudós Londonban született 1956-ban, diplomáját a Londoni Egyetemről, illetve doktori fokozatát a Durhami Egyetemről szerezte. 1982-be Izraelbe költözött, ahol a Tel Aviv-i Egyetemen lett előadó. 1987-ben átigazolt a negevi Ben-Gurion Egyetemhez, ahol a Politikai és Kormányzati Tanszék és az Európai Politikát és Társadalmat Kutató Intézet alapításában vett részt. 

Szakterülete a politikai földrajz és a geopolitika, különös tekintettel a határok kutatására. Számos tanulmány közölt területi- és határvitákról, különös tekintettel az izraeli-palesztin konfliktusra. 

A Tikkun zsidó folyóirat hasábjain 2000-ben a következő sorokat közölte, válaszként a globalizációi támogatóinak azon tételére, miszerint a határok megszűntek: „A közgazdászok azt mondják, határtalan világban élünk. A nemzetállamnak vége, a globalizáció nyert, és a határok, melyek korábban a politikai entitásokat elválasztották, egyszerűen eltűntek, vagy éppen eltűnőben vannak. Ám a globalizáció feletti ünneplés közben egyvalamit elfelejtünk: a globalizáció, nevével ellentétben, nem érinti az egész bolygót. A globalizáció hatása nem egyenlő és nem is egyetemes. Egyelőre nem élünk határok nélküli világban – és valószínűleg sosem fogunk”.

Newman szerint azonban a globalizációpártiak és a nemzetállamok végéről szóló eszmét hirdetők érveinek gyengesége különösen egyértelmű egy földrajztudós számára, hiszen mi a tér területi feloszlásával foglalkozunk. Az elképzelés, miszerint a világot „területteleníteni” lehetne – azaz határok nélküli hellyé lehetne alakítani –, teljesen értelmetlen.

A professzor úgy véli, sosem volt, és valószínűleg sosem lesz olyan társadalom, amely nem emelné ki a csoportok közötti különbséget, a „mi és „ők közötti különbséget területi felosztás útján.

A Mandiner 2018-as interjúját David Newmannel itt lehet elolvasni: Még mindig a kétállamiság a legkisebb rossz – izraeli geopolitikai szakértő a Mandinernek.

 

Newman az MCC március 22-24. közötti nemzetközi migrációs konferenciájának résztvevője lesz, a konferencia programja itt érhető el.

A részvétel regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2019. március 20. 17:42
Ez az határok nélküliség egy agyrém. Ellentétes az emberi természettel. Mindenki vágyik olyasmire, amire azt mondhatja, hogy az ő kis birodalma. A nyitott világ kiötlője és hirdetője, a vén gazember három méteres kerítés mögött él. Ez a nyitott határ pont olyan, mint amikor a ruszkik meg akarták változtatni a nagy folyók folyásirányát.
Akitlosz
2019. március 20. 17:09
"Sosem fogunk határok nélküli világban élni – David Newman az MCC konferenciáján" Határ a csillagos ég.
korona
2019. március 20. 16:17
jav: rufdossuk = rugdossuk
korona
2019. március 20. 16:14
A fegyvertartás az egyén teljes szabadságának nem csak a szimbóluma, hanem a valósága. Egy felnőtt, józan ember a saját tetteinek a felelőse. Ha megtámadják, életére és értékeire törnek, önvédelmet KELL alkalmaznia. Persze ez egy kommunizmusban elképzelhetetlen. Ott csak a vezetőknek nemhogy lehetett, lehet, de kötelezően lennie is kell saját fegyvernek, de a mezei népnek kuss. Azokat sorra lehetett legyilkolni. Szeretném tudni, hogy Izraelben van-e szabad fegyverhasználat és ha van, akkor miért van. Nekik tehát lehet. Nekünk nem lehet, mert bennünket a hatalom, a kormány nem tart felnőtt, józanul gondolkodó embereknek és attól tart, hogy ellenük használnánk a fegyverünket. Ez így igaz. Itt nem tart bennünket partnernek a hatalom, a kormány, hanem mindenkor esetleges lázadóknak, ellenségnek. Normális emberek között partnerség van, a kormány és a hatalom meg azért választatik meg, hogy menedzselje az általános gazdaságpolitikai mozgásunkat. Hát itt és még sok helyen ez nem így van. A kisebbség, a hatalmasok uralma van a többség felett, akiket jó szegénységben tartani, hogy dolgozzanak a hatalomnak. Egy feudalizmusban az uraságnak mindig rendelkezésére állt a fegyvere és voltak idők, amikor azt jogosan használhatta is az alattvalói ellen, ha azt ő jónak látta. Ezt követte a törvényesség nagynehezeni bevezetése, ahol az uraság már nem ölhette meg a véresszájú alattvalóját, de az ő soraiból felállított bíróság már igen. Ez az USA-ban nem működhetett, mert mindannyian azért mentek oda, hogy SZABADOK legyenek és szabadok legyenek életük minden területén, a vagyonuk, a családjuk értelmezésében is. Ez mind a mai napig fennáll. Következésképpen itt az óvilágban nincs TELJES szabadság. A világ társadalma bizony a teljes szabadság felé törekszik. Lesznek áldozatok. Az erős kerítés a jószomszédság záloga. Nincs érzelmi barátság, mert végül is minden az érdek. Mose Dajan mondta: inkább mi rufdossuk őket, minthogy ők rugdossanak bennünket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!