Magyar tavasz

2019. február 08. 08:02

Durva hely a villamos hajnalban, annál durvább már csak az al-Kaida uralta magyar Országgyűlés lehet.

2019. február 08. 08:02
Latte
Pesti Srácok

„Nem szeretem beleártani magam mások dolgába. Kihallgatni mások beszélgetéseit pláne nem, pedig bizonyos, hogy az ember például tömegközlekedési eszközökön hasznosabb tapasztalatokkal gazdagodhat az istenadta nép véleményéről, mintha kiolvasna tíz közvélemény-kutatást.  
Történt, hogy az 1-es villamoson önhibámon kívül az alábbi, két dicsőségben elaggott, tisztes államférfi között váltott beszélgetésnek lettem fültanúja – a tepsiépségünk kedvéért, csak a releváns részt idézem ide:  

– Hát aztán az ellenzék sem ér már semmit, meg úgy egyik se.
– Nem, pedig azt hittük, hogy majd az Orbán jobb lesz, de az is csak behozta az al-Kaidát… vagy mi a k…a anyját, a Parlamentbe! 

Hát így. Ha most felmerül önökben a kérdés, hogy vajon mire gondolhatott a szerző, akkor jogos az értetlenségük. Az említett mondat elhangzásakor én is egy visszafojtott nevetéssel vegyes mivan?-t rebegtem el magamban.

Durva hely a villamos hajnalban, annál durvább már csak az al-Kaida uralta magyar Országgyűlés lehet.

Miután nagyon-nagyon nehezen lenyeltem a röhögést, arra jutottam, hogy a szerző minden bizonnyal – egyéb megoldási javaslatokat hozzászólásban várok – az al-Kotmányra gondolhatott. Aztán még arra, hogy végül is az al-Kaidára is. Mondjuk azt nem a kormány hozta be a Parlamentbe, hanem – véleményem szerint – minden idők legbutább ámde legagresszívabb magyar ellenzéke.  ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scriba
2019. február 08. 10:33
Semmi különös, csak két átlagos választópolgár, a dicsőséges demokrácia uralkodó osztálya.
zakar zoltán béla
2019. február 08. 10:27
Viszont a héten egy helyi buszon: Orbán jól teszi, hogy ezeket a nemi erőszakolókat nem engedi be. Most is mi volt Ausztriában./ Ők is kisnyugdíjasok voltak. Hála Istennek ilyen is van!
Pierre
2019. február 08. 10:20
a mufajnal maradva: "„MIT BÁMULSZ, TE B.ZI?” – RÖVID TÖRTÉNET EGY BUDAPESTI VILLAMOSMEGÁLLÓBÓL 2019, január vége, reggel fél hét, egy budapesti villamosmegálló. Fontos ez a pontos helymeghatározás és az időpont is. Most történt, pár napja, és azóta sem térek magamhoz." https://wmn.hu/wmn-life/50200-mit-bamulsz-te-bzi---rovid-tortenet-egy-budapesti-villamosmegallobol
Pelso j.
2019. február 08. 10:19
Az minőségi polgári újságírás egy gyöngyszeme. Pesze igényeknek és tetszésnek megfelelő, semmi gond.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!