1996/97, te csillag

2019. január 25. 07:53

Nem tudok azonosulni a Belgrádban zajló tüntetésekkel, és ez bánt.

2019. január 25. 07:53
Pressburger Csaba
Pannonanizáló Balkánaán

„Nem tudok azonosulni a Belgrádban zajló tüntetésekkel, és ez bánt. Pedig egy velejéig romlott, autokratikus, paternalista és populista rezsim ellen vonulnak az utcára tízezrek már hetek óta.

Ahhoz, hogy érzékeltetni tudjam finnyásságom okait és ne csak száraz érvekkel hozakodjam elő, vissza kell utalnom egy 22 évvel ezelőtti eseménysorra. 1996 novemberében a Milošević-rezsim ellenzéke (Együtt koalíció) elsöprő győzelmet aratott a helyhatósági választásokon minden nagyobb szerbiai városban. Legalábbis erről tanúskodtak az előzetes, nem hivatalos eredmények. A később közzétett hivatalos eredmények azonban teljesen mást mutattak: nyilvánvalóvá vált, hogy a választásokat elcsalták, a jegyzőkönyveket meghamisították, ahol pedig ezt nem tudták nyélbe ütni a rezsim emberei, ott szabálytalanságokra hivatkozva, bírósági úton nyilváníttatták érvénytelennek az ellenzéknek kedvező választási eredményeket.

Előbb Nišben, majd Belgrádban és az ország többi nagyvárosában is mindennaposakká váltak a tüntetések. Az ellenzék követelte a jussát, az autonómiájukra kényes egyetemi hallgatók pedig a pártoktól függetlenül demonstrálva követelték az igazságot és annak érvényesítését.

Újvidéken voltam egyetemista akkoriban, és egészen természetesnek éreztem, hogy ott legyek a tüntető társaim közt. Pontosan tudtuk, miért vonulunk nap mint nap az utcára, hihetetlen energia fűtött mindenkit, az utcákon felénk áramló össznépi támogatás pedig sokszor igazi katarzis volt.

Ott és akkor se többet, se kevesebbet nem akartunk elérni, mint a csalás elismerését és a valós választási eredmények érvényre juttatását.
Miután ez – a hazai és nemzetközi nyilvánosság nyomására – megtörtént, vége szakadt a tömeges demonstrációknak. Győztünk! És ha az ellenzéki pártok képesek lettek volna megőrizni az egységes fellépésüket a soron következő köztársasági választások előtt is, akkor talán a Milošević-rezsimnek is előbb vége szakad.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kapor tyütyü
2019. január 25. 18:26
Megnéztem ki a hurka ez a furcsa nevű gyökér. Pressburger. És Csaba. Rá is kérdeztem egy-két délvidéki ismerősömnél. Azóta ordít, mióta kivágták a Magyar Szó napilap éléről. Szabadelvűen szerkesztgetett, a haveri kutyákat etette, a Pásztor ellen puccsolóknak játszott, elküldték oda, ahova való. Most nincs szabadság. Demokrácia sincs. Úgy tűnik a szerbiai magyarok között is vannak néhányan, akik Orbánban, a Fideszben látják a végzetüket. Erdélyben a Kolozsvári Szalonnások ilyen hülyék. Súlytalanok, itt is, meg ott is.
drkovax
2019. január 25. 15:19
Ezrek azok, nem tízezrek. Mint ahogy nálunk is inkább csak százak, mint ezrek ... A szerb munkaerő olcsóbb, ezért Gyuri bácsi ott nagyobb tüntetéseket tud tartani. De ugyanarról van szó. Vucic biztos nagy sumák, de ne akarjuk már Milosevichez hasonlítani, mert az egészen bornírt összevetés ...
MaBaker
2019. január 25. 14:08
"egy velejéig romlott, autokratikus, paternalista és populista rezsim ellen vonulnak az utcára" Elemezzük ezt a modatot egy kicsit! Paternalista: itt annyit tesz, hogy nem nő vezeti az országot. Ennyi, nem több, egy üres jelző. autokratikus: annyit tesz, a kormánynak saját véleménye van, saját politikája és azt végre is hajtja akár külső ellenállás mellett is. Soraik hierarchikusan jól rendezettek, nem szarnak be ha valamelyik ballib "fék és ellensúly" beléjükszáll. populista: ráadásul a kormány saját véleménye és politikája egybeesik a nemzet által áhított politikával.
tyutyuma
2019. január 25. 11:13
..amióta "elengedtek" ,azóta csak villogsz reflexerűen, de inkább hagyd ki, mert csak lejáratod magad.., sokkal bonyolultabb,mint te azt onnan "értékeled"..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!