A Magyar-csoda

Nyitókép: Anadolu / AFP

„Elöljáróban a lényeg: drukkolok Magyar Péter mozgalmának, noha eszem ágában sincs rá szavazni az EP-választáson. Nem ellenséget látok benne, egyelőre nem is szövetségest (ezt ő sem akarja), de lehetőséget. Stefano Bottoni szavaival »nem Messiást, de a változás katalizátorát«. Aki nem olyan világot akar, mint én, de olyat, amelyben értelmesebben lehet élni és politizálni. Szívesebben lennék az ő ellenzéke, mint Orbán Viktoré, mert utóbbi levegőt sem hagy az ellenzékének, így a változásnak sem.

De előbb a címről: Magyar Péter tényleg csodaszerűen, üstökösként tört be a mozdulatlan, befagyott magyar politikába, de nem speciálisan magyar csoda. Ám nálunk nagyobb sötétségen, nagyobb villanásokkal kellett áttörnie, mint régióbeli társainak.

Igaziból mégsem csoda kellett a feltűnéséhez, hanem a tehetségén és a kedvező pillanaton túl egyszerre két betöltendő rés a politikai piacon. Az egyiket az ellenzék hagyta, mert részben önhibájából, részben azon kívül, növekvő reménytelenség és bizalmatlanság vette körül.

Ha Magyar csak ebbe tört volna be, ennek a Fidesz akár örülhetne is. Erre utalnak Deutsch Tamás jóslatai a mindennél fényesebb fideszes győzelemről, vagy a csapdába került Gulyás titokzatos szavai a Kormányinfón: ha ő állna a Magyar-jelenség mögött, akkor egyszer még nagyon hálásak lennének neki.

De betört egy másik piaci résbe is, és ez már korántsem kedvező a kormánypárt számára. A Fidesz által üresen hagyott foltra: a hiányzó demokratikus konzervatív erő helyére, amit nyugaton erős polgári pártok töltenek be. Magyar egy ilyen pártot szán a sokszínű ellenzéki tábor vezető erejének. Ezért kampányol a »se Orbán, se Gyurcsány« jelszóval, amellyel az ellenzék egy részét is eltalálja. Nem véletlen, hogy a kormánykritikus táborból elsősorban a hasonló megfogalmazással élő Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt vagy a Budapest tekintetében szintén harmadik erőt kereső LMP szavazóit éri el.”