Meghalt Princz Gábor

2018. november 17. 18:22

Elhunyt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója Bécsben.

2018. november 17. 18:22

Az MTI közölte: életének 62. évében 2018. november 17-én Bécsben elhunyt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója. 

A Wikipedián található életrajz szerint Princz Gábor 1956-ban született Moszkvában. Édesapja a külkereskedelemben dolgozott, édesanyja könyvtáros. Felsőfokú tanulmányait a moszkvai Lomonoszov Egyetem politikai gazdaságtan tanári szakán kezdte, a budapesti Marx Károly Közgazdasági Egyetemen folytatta külkereskedelmi szakon, ugyanezen egyetem külgazdasági szakán végzett.

Az egyetem elvégzése után a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt 1988 tavaszáig, majd részt vett a Postabank létrehozásában. Az 1988-tól 1998-ig terjedő időszakban a Postabank Rt. elnök-vezérigazgatója volt. Az 1998-as kormányváltás után menesztették, később Ausztriába költözött.

1997-ben büntetőeljárás indult ellene és hat munkatársa ellen, amelyben hibás üzletpolitikával és hűtlen kezeléssel vádolták őket, de ebben az ügyben 2006-ban felmentő ítélet született. A Legfelsőbb Bíróság 2009. február 11-én jogerősen 3,6 millió forint pénzbüntetésre ítélte.

(MTI; Wikipedia)

Összesen 294 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2018. november 18. 12:16
Kérdeztük... https://index.hu/bulvar/ogyozo0528/
áfonya
2018. november 18. 08:35
Ballibsiknél nem csak a véletlenek összeérnek egybe esnek.... Kádár halála a köztársaság kikiáltásával..... 1989 utáni korrupciók szálai a szemlél-tető utcában végződnek kiindulnak ,,, mindenhol ki nem mondva de a történésekből következtethető érezhető az mszpben egy szál mindig a maffia központhoz kötődik ..... gyurcsány megjelenik ballibsi bírósági tárgyalásokon de mindig tanú holott egy kuckó a kemencével... ...Robbantások maffia vezérek kinyírása , de van egy alak aki mintha az egész fölött állna mindenből magát kitudja mosni .... Szálak a kádár rendszerbe vezetnek vissza nagy ismeretség összeköttetés még a bankokban is ezek nem véletlenek nem kispályás dolgok . Kálmán „Haknikirálynő” Olga szerint mi nem vagyunk szabadok,,, jahh a pénzcsapok elzárva ,nem pőtyög a pénzecske ... Ballibsiknél szabadság az ha a magyar néptől elveszik az életfeltételeket a ballibsik egymás közt elosztogatják.
Cassi
2018. november 18. 07:33
Érdekes, hogy pont azon a napon érte a vég, amikor kigyulladt a DK irodája. Úgy tűnik, Feri nekiállt, hogy rendbe hozza a DK pénzügyeit. Sajnos a "váratlan, tragikus halál" ilyen embernél gyakran azt jelenti, hogy először aláír egy nyilatkozatot a posztkomcsi pártok adósságának elengedéséről, utána hátulról fejbe veri magát egy jégcsákánnyal, végül a halál beállta után fél órával úszni indul a Dunában, lábán egy betoncsizmával.
áfonya
2018. november 18. 01:03
Kovács laca elvtárs meg a többi mszps kormánytag Bécsben titokban látogatták .. Osztottak szoroztak no meg tanácsot adtak miként kerülheti el a börtönt…… jahhh jut eszembe Brüsszellel egyeztettek , lezsírozták a jogi utat, ennyiből telt,, mindenki jól járt , csak éppen a magyar nép nem látott egy fillért ebből se ,pedig megdolgoztak érte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!