Ujhelyi vs Nagykőrös: Sargentini újratöltve

2018. október 18. 19:29

Az MSZP EP-képviselője nagy lendülettel vetette bele magát a nagykőrösiekkel folytatott vitába: különös új filmes műfaj lett az eredménye.

2018. október 18. 19:29
Szalma György

Ahogy arra ígéretet tett, Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője ellátogatott a nagykőrösi képviselőtestület ülésére: a Sargentini-jelentést és a városi képviselők erre született elítélő határozatát szerette volna megvitatni. A műfajteremtő politikai vitaközel egy órán át tartott, és ezres nagyságrendben követték nyomon a Facebookon. Szórakoztató egy óra volt.

Ujhelyi annak a korábbi sérelmének adott hangot, hogy Nagykőrös polgármestere nem válaszolt a neki írt hivatalos levélre, amelyben vitára invitálta. A polgármester válaszában elmondta, hogy a levelet annak hangneme miatt nem tartotta érdemesnek válaszra. A polgármester szerint a levél nem felel meg a formai követelményeknek,

inkább ultimátumszerű fenyegetésnek hatott, mint időpont-egyeztetésnek.

Az élő közvetítés követői számáraa polgármester gyorselemzésben fejtette meg Ujhelyi erőlködésének az okát. Elmondása szerint ez az akció már az EP-választási kampány része. Ujhelyi pozíciója meggyengült az MSZP-ben, most pedig Szanyi Tiborral versengenek a befutó helyért a párt listáján, meg kell hát erősítenie a pozícióját. Félő ugyanis, hogy a szocialisták jövőre nem szereznek elegendő mandátumot ahhoz, hogy mindketten Brüsszelbe menjenek.

A kibontakozó szópárbaj olyan kulisszatitkokról is lerántotta a leplet, miszerint a helyi MSZP-s önkormányzati képviselőnek Gyurcsány Ferenc a példaképe, illetvehogy az Ujhelyit elkísérő nyolc fős delegációnak tagja volt a helyi Jobbik elnöke is.

Feltételezhető, hogy a Brüsszelben edződött politikus arra számított: letámadja a vidéki képviselőketés fölényes győzelmet arat a Fidesz egyik fellegvárában. Ez azonban nem Ujhelyi napja volt. A videó megtekintése közben az az érzése támad a nézőnek, hogy menet közben Ujhelyi is rájött, nagy neki a kormánybuktató kabát.

A helyi képviselők sérelmezték, hogy szerintük a szocialista politikus számon akarja őket kérnia tevékenységük miatt, holott ehhez csak a polgároknak van joguk. Felrótták neki azt is, hogy a szocialisták kormányzása alatt nagy munkanélküliségtől szenvedett a város, segélyért álltak sorba a városháza előtt, most pedig közmunkást is alig találnak, mivel az emberek el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.

Ujhelyi azzal akarta kínos helyzetbe hozni a képviselőket, hogy megkérdezte: ki olvasta a Sargentini-jelentést? Szinte mindenki felemelte a kezét, ezzel a csattanó elmaradt, a szocialista politikusvalószínűleg nem erre a válaszra számított.

A műfajteremtő lendület odáig vezetett, hogy Ujhelyi időnként narrátorként kibeszélt a videóból,

ezzel csökkenteni szándékozvaa nézők és közte levő távolságot.

A vitábanem csak a polgármester, de a képviselők is aktívan bekapcsolódtak. Egy idős nagykőrösi polgár, egy nyugdíjas tanárnő is szólásra emelkedett vita közben. Zavaró volt, hogy nem lehetett tudni, a felszólalók pontosan milyen tisztséget töltenek be, illetve milyen minőségükben vannak az ülésen. Jó lett volna, ha Ujhelyi ezt is elmondja, ha már a narrálást is bevállalta. A tanárnő szerinta keresztyénség az, ami eddig megtartotta a magyarságot, annak megerősítésére kellene törekednünk nekünk, magyaroknak. Vélemény szerint az lenne a képviselő dolga az Európai Parlamentben és a hazai testületekben is egyaránt, hogy megvédje az országot és ne ellene szavazzon. A nyugdíjas magyartanár pedagógus aurája segítségével szelídítette meg a jelenlévőket:ő volt az egyetlen, akit felszólalása közben felállt, és mondandóját senki nem merte megszakítani.

Ujhelyi István a tanárnő monológja után érzete, meg kell védenie a magyarságát, a nemzethez tartozását. Igyekezett azt is elmondani, hogy nem támogatja az illegális migrációt, nem akarja, hogy embereket telepítsenek Magyarországraés a kerítés lebontását sem akarja. Ennek ellenére támogatja, hogy a határvédelem uniós hatáskörbe kerüljön, ami egyet jelentene azzal is, hogy a menekültbefogadás is megváltozna, illetve az is kikerülne a nemzeti hatáskörből. Újra hangot adott annak a fenyegetésnek is beillő jóslatának,

miszerint az Orbán-rendszer hatalmas reccsenéssel bukik majd meg, és maga alá temeti a támogatóit is.

Végül csak az az egy talány maradt megfejtetlen: mi az üzenete annak, hogy az Ujhelyi-féle „igaz beszéd” plakátot Orbán Viktor arcképével illusztrálták. Lehet, hogy tudatos, mélyebb politikai üzenete van? Vagy a tervezőttudatalattija utasította arra, hogy részben tényleg igazat mondjon?

Összesen 148 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kata56
2018. október 20. 12:17
Olyan szétivott feje van ennek a majomnak..
luisbathhelena
2018. október 19. 17:27
Ennek nemcsak a véleménye utálatos, hanem az egész lénye egy irritáló, utálatos jelenség, a maga kioktató, mindent jobban tudó, leereszkedő stílusával. Azt hitte majd jól megmondja a frankót, de helyretették. A trágyadombra, ahová való.
catalina9
2018. október 19. 14:45
Ujhelyi elvtárs igazodott Lendvai elvtársnő tanácsához, miszerint nem elég hazaárulónak lenni, annak is kell látszani... Ujhelyi elvtárs annak látszik.
Tiszafa
2018. október 19. 12:08
Itthon van?! Megverni!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!