Szili Katalin: Fiume a magyar emlékek városa

2018. szeptember 22. 17:39

„Nekünk, magyaroknak Fiume (Rijeka) az emlékek városa; a Kormányzói Palota, a Tengerészeti Akadémia, vagy éppen maga a kikötő és vasöntvényei, a hullámtörő gátja, mind mementói egy letűnt kornak.” Szili Katalin szombaton a Magyar Napok Fiumében című rendezvény ünnepélyes megnyitóján beszélt az olasz-horvát-kultúráról is.

2018. szeptember 22. 17:39

Mint Szili mondta: 150 évvel a horvát-magyar kiegyezés évfordulójára emlékezve meg kell említeni, hogy Fiume halász városból fejlődött nagyvárossá, amely egyben a világ tizedik legnagyobb és legmodernebb kikötője volt az első világháború előestéjén. „Virágzó olasz-horvát-magyar kultúra, prosperáló gazdaság és kereskedelem, fejlődő ipar és haditengerészet volt jelen" – hangsúlyozta. 

Szavai szerint ebben a multietnikus környezetben fejlődött ki az a városi öntudat, a fiumei identitás, mely mai napig gyakorolja hatását és a alkalmassá teszi a Fiumét a 2020-as Európa Kulturális Fővárosa címre. 

A horvát-magyar sorsközösséget tekintve kiemelte: az együttélés során a két nemzet csupán 1848-ban fordult fegyverrel egymás ellen, majd a 20. század viharai törték meg kapcsolatukat. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a 21.században a horvátok és a magyarok viszonyát a kölcsönös, mély barátság hatja majd át.

(MTI)

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2018. szeptember 23. 01:38
Ne feledkezzünk az írógépműszerészről sem, aki Fiume szülöttje volt.
Akitlosz
2018. szeptember 22. 21:34
Emlékek, letűnt kor. Hát ez a hozzáállás nem valami biztató.
Bitrex®
2018. szeptember 22. 19:21
Dédapám ott járt a Tengerészeti Akadémiára, és Pulában szállt tengerre. Sajnos nem volt szerencsém őt ismerni, de egy-két megsárgult fotót még őrzök.
Senior
2018. szeptember 22. 19:06
Ja, ja az is mi kutyánk kölke. Hogy beszopta ez a szerencsétlen napraforgó, hogy KE lehet?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!