Taxis razzia: 600 ezres büntetéseket is kiszab a hatóság

2017. július 28. 09:51

Fónagy János szerint szép eredményeket ért el Budapest a taxis csalókkal szemben. A szigorú szabályok segítségével kiszorították a taxis hiénákat.

2017. július 28. 09:51

Úgy tűnik, a főváros szép eredményeket ért el a taxis csalók visszaszorításában – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára péntek reggel az M1-en.

Az államtitkár elmondta, az országban 10 500, a fővárosban 5500 taxis dolgozik, és bár a szigorú szabályok sokat tettek azért, hogy a szakma tisztuljon, az egész világon létező jelenség az utasok megtévesztése. Ugyanakkor jó eredményeket értek el ezen a téren, hiszen például a repülőtérről már sikerült kiszorítani a hiénákat – tette hozzá. A nyári turisztikai szezonban folyamatosan zajló taxisellenőrzések során eddig hét jármű rendszámát vonta be a közlekedési hatóság.

A szaktárca csütörtöki közleménye szerint a júniusban megkezdett akció során eddig mintegy ötszáz járművet ellenőriztek Budapesten. Több mint tíz esetben szabták ki a maximális, 600 ezer forintos bírságtételt szabálysértő taxisokra, jellemzően az érvényes engedélyek hiánya miatt.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. július 28. 15:14
De az Ubert csak sikerült elüldözni. Congrats.
Illieral
2017. július 28. 14:09
Faszsom multinal dolgozom, mindegyik ide erkeyo fonokot mindig lehuzzak... Semmi nincs megoldva, lebukas eseten be kell vonni s kocsit eg evre.
Szorgos Lajhár
2017. július 28. 14:00
Fónagy hurráoptimista állításait ki hiszi el? Én pl. nem.
csuka
2017. július 28. 13:23
Más, maffia hírek: FIDESZDSZ maffia korrupció és bújkálás: https://alfahir.hu/2017/07/27/csanadpalota_n1tv_felderito_viz_fertozes --- FIDESZDSZ –es magyar üldözés: https://alfahir.hu/2017/07/27/taj_kartya_egeszsegugy_elvandorlas_korhaz_behajtok --- Ami befolyik az a FIDESZDSZ maffia bugyraiban elfolyik: https://alfahir.hu/2017/07/28/erzsebet_utalvany_udultetes_kozpenz --- A gyilkos FIDESZDSZ maffia : „Tízből kilenc párt leült egymással tárgyalni az egészségügyről Csak a Fidesz nem ment el az egyeztetésre.” http://index.hu/belfold/2017/07/28/tizbol_kilenc_part_leult_egymassal_targyalni_az_egeszsegugyrol/ --- Antik kommunista ko(ó)r: „AZ ÍTÉLET ELADÓ?! Egy jogállamban természetes, ha valaki kárt okoz cselekvéssel vagy mulasztással, ezekért felelősséggel tartozik. Vannak viszont emberek, akikre ezek a szabályok egyáltalán nem vonatkoznak. Ilyen különleges helyzetben vannak a bírók, akiknek nem kell felelniük a munkájuk során okozott károkért. Ez a jogbiztonság telje hiányát jelenti, ami az alkotmányos alapjogok egyik legfontosabbika. Egy bírói döntéssel börtönbe küldhetik, elvesztheti a vagyonát, mégsem felel ezekért a cselekményekért az eljáró bíró. Az 1871. évi VIII. törvénycikk a bíró személyes felelősségének alapjára helyezte az ítélkezést. Ha a eljárt bíró hibázott, kárt okozott az eljárás alatt, akkor a bírótól kártérítést lehetett kérni, melyet meg is ítéltek, és a sérelmet szenvedett félnek megítélt kártérítést a elkövető bíróra és nem a bíróságokra terhelték. A bírói műhibák elbírálása egy a rendes bírósági rendszertől elkülönült, független bíróság (szolgálati bíróság) hatáskö- rébe tartozott, ami magas szintű bíráskodási munkát eredményezett. Ezt a tejes felelősségi rendszert a koncepciós perekben eljáró bírók büntethetőségének kizárása érdekében a Rákosi féle törvénykezés semmisítette meg , és melyet azóta sem állítottak helyre! Ellenkezőleg, minden olyan eszközt a bírók kezébe adtak, amelyekkel a visszaélés lehetősége biztosított. A felelőtlen bíráskodás kezdő időpontjából látható, hogy ez az állapot is a Rákosi rendszer hagyatéka, mely állapotot, azóta minden kormány féltve őriz. Az okok egyszerűek. Ha a bírókat hasonló felelősség terhelné, mint mindenki mást, akkor az eddig az államot terhelő és az adófizetők pénzéből kifizetett kártérítési összegeket a bíróknak kellene saját zsebükből rendezniük. Ez azonnal megszüntetné a bírósági döntéseknek direkt és indirekt módon való befolyásolhatóságát a politikai döntéshozók és bírósági vezetők által. Ez azonban a 27 éve regnáló politikai és gazdasági elit érdekeivel ellentétes. (https://www.youtube.com/watch?v=i9zKs- 3293wY) A másik ok is kézenfekvő, a bíráskodás magyar viszonyok között nemcsak az állampolgárok közötti jogviták eldöntésének eszköze volt, hanem a politikai ellenfelek kiiktatásának bevált módszere is. Egy felelőtlen bíráskodási rendszerben az ítéletek akár meg is rendelhetők, ha elég erős a politikai hatalom ez irányú szándéka. Felrémlenek a koncepciós perek, az 56-os megtorlások perei, és még a 80-as években is lefolytatott politikai perek. A legfelsőbb Bíróság utólag megsemmisítette ezeket az ítéleteket, de lett ebből hátránya bármelyik ítélkező bírónak is úgy mint a német egyesítés után az NDK bíróinak? Semmi!!! Mint látja, még ma is ha Magyarországon valakiből alaptalanul lesz vádlott vagy elítélt , akkor ezért senki sem fog felelni. ( pl: Kaiser ügy) Ellenőrizetlenül vezetik a jegyzőkönyvet, lényegében maguk döntenek saját elfogultságuk kérdésében, a bizonyítékokat kedvük szerint veszik figyelembe vagy mellőzik, nem engednek bizonyításokat, eluralkodott a papír mindent elbír szemlélet és a bírói önkény stb. (lásd például: 333/2016 AB ügy) Az utóbbi idők bírósági korrupciós botrányai miatt már az sem meglepő, hogy árfolyamokat is lehet hallani. Idáig jutottunk. Készült az Egyéni Bírói Függetlenség és Felelősség Fórum facebook oldalán közzétett tanulmányok alapján http://www.forumujsag.hu/images/XXVI_07.pdf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!