Migránsügyi munkacsoport jött létre a kormányzaton belül

2016. június 16. 15:14

Trócsányi László vezetésével migránsügyi munkacsoport jött létre a kormányon belül. A Kormányinfon az is kiderült, hogy ősszel az adózás egyszerűsítésére és a bürokráciacsökkentésre fognak koncentrálni. Lázár szerint a multinacionális nagyvállalatok egy részének ideje volna elhagyni az országot ahelyett, hogy „Magyarországra zúdítja Európa élelmiszer-ipari szemetét”.

2016. június 16. 15:14

Trócsányi László igazságügyi miniszter vezetésével létrejött a kormányzaton belül egy migránsügyi munkacsoport, amelyben az igazságügyi tárca mellett a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség vesz részt – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A munkacsoportban részt vevő három miniszternek a jövő pénteki kormányülésre kell jelentést készítenie a bevándorlás jogi szabályozásával kapcsolatos aktuális helyzetről az Európai Unió és Magyarország viszonylatában. Megvizsgálják majd például az EU jogalkotási folyamatát, a V4-es együttműködést és a népszavazási kilátásokat – tájékoztatott Lázár János.

Lázár: az adózás egyszerűsítése az őszi jogalkotási program része

Az őszi jogalkotási program fontos részének nevezte az adózás egyszerűsítését a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Lázár János elmondta: jövő héten tárgyalnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával erről, és azzal kapcsolatban is kikérik a véleményüket, hogyan gyorsítható az uniós források kifizetése. Beszámolt arról: a bürokráciacsökkentés jegyében mintegy 80 törvény módosítását kezdeményezik ősszel.

Lázár arról is beszélt, hogy kormány a jövő heti ülésén véglegesíti a 2022-ig megépülő vagy fejlesztendő közutak és vasútvonalak körét. Lázár János elmondta: cél, hogy az autópályák az országhatárig érjenek, de az is, hogy a megyei jogú városokat bekössék a fontosabb úthálózatba. A fontosabb közlekedési csomópontok fejlesztéséről is szólt. A kormány egy balatoni körvasút építéséről is döntést hoz – fűzte hozzá.

A kormány a feldolgozóipart erősítené

A magyar feldolgozóipart és élelmiszer-kiskereskedelmet meg kell erősíteni, a kormány ennek megvalósításáról társadalmi egyeztetést kezdeményez az agrár- és az iparkamarával, valamint más ágazati érdekképviseletekkel – mondta Lázár.

Lázár János úgy fogalmazott: a multinacionális nagyvállalatok egy részének ideje volna elhagyni az országot ahelyett, hogy „Magyarországra zúdítja Európa élelmiszer-ipari szemetét”. A miniszter szerint a magyarországi agrártermelés akkor tudna boldogulni, ha a feldolgozóipar magyar kézben lenne, és a magyar feldolgozók szempontjai érvényesülnének a kiskereskedelemben.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2016. június 16. 19:43
Lisszaboni szerződés.......
Morgen
2016. június 16. 19:41
Látom, itt van már a ballib közgazdász elit és a politikai csontrágó brigád ! Ennyi hülyeséget már cetliről sem lehet másolni, önállóan dolgoznak. :D
áfonya
2016. június 16. 19:26
A migránsok 90 százaléka analfabéta A hivatalos német kommentárokkal ellentétben az elmúlt időszakban Európába érkezett mintegy egymillió migráns több mint kilencven százaléka analfabéta, azaz, a foglalkoztatási problémákat valószínűleg nem oldják meg. Georg Spöttle terrorizmus-szakértő szerint az Európába irányuló migráció és a terrorizmus között nagy összefüggés van. A hivatalos német kommentárokkal ellentétben ugyanis az elmúlt időszakban Európába érkezett mintegy egymillió migráns több mint kilencven százaléka analfabéta, azaz a foglalkoztatási problémákat valószínűleg nem oldják meg. Ráadásul nagyon sokan komoly egészségi problémákkal – tuberkulózissal, HIV- vagy hepatitisz-fertőzéssel – érkeznek, amelyek kezelése költséges. Idén a német állam 27 milliárd eurót irányzott elő az ellátásukra, miközben az iskolák felújítására nincs pénz, és a nyugdíjkorhatárt 71 évre tervezik kitolni. A német rendőrség statisztikái szerint tavaly Berlinben a bűncselekmények 35 százalékát migránsok követték el, a szövetségi nyomozó hivatal adatai szerint pedig körülbelül a 70 ezer bűncselekmény 45 százaléka köthető frissen érkezett migránsokhoz. Georg Spöttle a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy az Afrikából és Ázsiából érkezők – és a már régóta a nyugati világban élők is – vallási, nyelvi és kulturális burokban élnek, és nem is akarnak integrálódni. http://migracio.blogstar.hu/2016/06/16/a-migransok-90-szazaleka-analfabeta/27997/
áfonya
2016. június 16. 19:21
Bevándorlás igazi lényege! https://www.youtube.com/watch?v=W0cqu4AuRMg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!