Önleleplező miniszterelnökségi kiadvány az uniós pénzekről

„Az Unió a legtöbb balliberális értelmiségi szemében valami tiszta, már-már spirituális dolog. Amely szinte a piaci verseny korrektségével rokonítható. Valójában az uniós pénz lényegében ugyanolyan kutyaközönséges állami pénz, mint amit belföldi relációban szétosztogatnak. S éppúgy magán viseli a központi újraelosztás piac-, és versenytorzító jellegét – amellett a bennfentes pénzlenyúlás melegágya.

Az uniós pénzosztás rendszere kinevelt egy vállalkozóréteget, akinél a siker mérőfoka rég nem az, hogy értékesítsünk minőségi terméket, szolgáltatást a magánszektorban egyéni vagy vállalati ügyfeleknek. Hanem ehelyett a profitszerzés legfőbb faktora, hogy ki tud ügyesen pályázni, minél több állami támogatáshoz jutni. Ugyan miben különbözik ez a szocializmustól, ahol a legpiacképtelenebb vállalat is életben tudott maradni, ha tudott állami dotációt szerezni?

(...)

De valójában, ha létezik uniós összeesküvés, az pont nem abban nyilvánul meg a donorállamok részéről, hogy nem adnak pénzt. Hanem pont abban, hogy adnak. Furán hangozhat, de van, hogy épp nem a pénzmegvonással, hanem a pénzbőséggel lehet valakit gyarmati lemaradásban tartani. Legyünk nyugodtan egy kicsit rosszhiszeműek. A donorállamok nem szívjóságból adják ezeket a pénzeket, s nem is azért, mert naiv, jóhiszemű balekok, akiknek nem tűnik fel, hogy ezeket lenyúlják és szétlopják.

Nem, ez az uniós bőségszaru mintha pontosan azt a célt szolgálná, hogy az összegek címzettjei soha a büdös életben ne legyenek a fejlett nyugati államok méltó versenytársai és kihívói. De ha nem ez a cél, a hatás és következmény akkor is pont ez lesz. Mert ki az a hülye, aki vért izzad, hogy piacképes értéket állítson elő, mikor ott a hazai és uniós közpénz?”