Von der Leyen újabb kudarca

Az Európai Számvevőszék (ECA) napokban közzétett jelentése szerint kivitelezhetetlen elérni az Európai Unió, illetve az Európai Bizottság által kitűzött célt, vagyis hogy a blokk 2030-ra a globális chipgyártás 20 százalékát birtokolja. A szervezet alapvetően a gyártás szempontjából változatlanul magas energiaárakat, a bürokratikus engedélyezési folyamatokat, valamint a kereskedelmi háborúkkal csak súlyosbodó nyersanyaghiányt jelölte meg a kudarc fő okaként. És természetesen az Európai Bizottságot, amely Ursula von der Leyen vezetésével ismét összekeverte a végrehajtói szerepet a döntéshozóival.  

Az EU nagy ívű célkitűzése még a világjárvány alatt fogalmazódott meg: a globális ellátási láncok akkori gyors összeomlására elméletben jó válasz lett volna az ázsiai és amerikai chipgyártóktól való függetlenedés. A támogatási szabályzók enyhítésére és a tőkebevonásra   létrehozott európai chiptörvény 2023 végén lépett életbe, rámutatva, hogy az EU a globális gyártás mindössze 10 százalékáért felel, ami nem jó hír a stratégiai autonómia híveinek, így az évtized végére húszra kell emelni azt. Az elmúlt szűk két esztendőben azonban alig történt előrelépés: az új szabályok sem kedvet, sem lendületet nem hoztak a befektetések területén, így az Európai Számevőszék a jelentésében kénytelen volt a 11,7 százalékos célt megjelölni 2030-ra. Ez még mindig jobb, mint a 2020-as 7 százalék, de messze nem az, amit Ursula von der Leyen oly büszkén jelentett be, az uniót chiphatalomként vizionálva a nem túl messzi jövőben.  

Rossz csillagzat alatt 

A kudarc elsődleges oka bizonyos értelemben valóban Kína. Az ázsiai nagyhatalom a chipekhez szükséges finomított nyersanyagok több mint 90 százalékát birtokolja. Az Ursula von der Leyen által fémjelzett Kína-ellenes kereskedelmi politika tehát nem sok ösztönzőt adott a vállalatoknak az európai letelepedésre. Erre már csak rájöttek a Trump-féle vámok és vámfenyegetések, amelyek tovább rombolták az amúgy sem rózsás befektetői bizalmat.  

A másik probléma az, hogy a globális chipipar a gigavállalatokra épül, vagyis a termelés legnagyobb része néhány befektetői csoport kezében van a világon. Éppen emiatt, ha egy ilyen cég visszavonulót fúj a már szerződéskész európai beruházásaiból, az mélyütést visz be az egész brüsszeli chiptervnek. Ez történt az Intel esetében is.  

Németország már 2022-ben büszkén hangoztatta, hogy az európai chipgyártás zászlóshajója lesz. Az Intel tervezett építkezésének bejelentésekor Olaf Scholz kancellár az ellátási láncok helyreállításának mérföldköveként emlegette a beruházást, hangsúlyozva, hogy országa Európában talán a legvonzóbb célpont az innovatív befektetések területén. Maga Ursula von der Leyen erre alapozva célozta meg, hogy 2030-ra a globális chipgyártás 20 százaléka már az EU-ban legyen. A nagy ívű tervek aztán összeomlottak. Az Intel először a magas energiaárak miatt kezdett visszavonulót fújni, majd saját pénzügyi nehézségeivel indokolva köszönte meg a lehetőséget, amivel egyelőre nem kíván élni. Abszurd, de igaz: a német kormánypártok 10 milliárd euróval támogatták volna a beruházást, a költségvetés azonban annyira kétségbeejtő helyzetben volt, hogy a lefújás után még örültek is a beruházás meghiúsulásának, majd azon nyomban összevesztek azon, hogy melyik minisztérium költheti el a felszabadult összeget. Mindeközben (Németországban és Lengyelországban) egy 34 milliárd eurós megaprojekt kezd köddé válni. 

A jelentés az európai chipstratégia egyik legnagyobb hibájára is rámutat: kizárólag a jelen technológiájának az igényeire összpontosít, a szinte óráról órára fejlődő iparág jövőbeli várható előrelépéseit és az ezzel változó változásokat nem kalkulálta bele a tervekbe. Ráadásul – és ezt a hibát szinte futószalagon termeli ki magából Ursula von der Leyen csapata – az Európai Bizottságnak a bejelentett forrásoknak csupán 5 százaléka felett van ellenőrzési joga, azaz nem tudni, hogy a mindössze papíron létező összegeket az iparág fellendítésére miből tudná valóban előteremteni és célirányosan szétosztani.  

Attól függ, honnan nézzük? 

Míg az Európai Számvevőszék a tervek újragondolását és a chipipari szabályozás megváltoztatását javasolja az Európai Bizottságnak, az kissé sértődötten azzal védekezik, hogy 2023 óta több mint 80 milliárd euró áramlott a félvezetőiparral kapcsolatos beruházásokba. Ez azonban globális viszonylatban (főleg az amerikai és kínai befektetésekhez viszonyítva) sajnálatosan kevés. Ursula von der Leyen bizottságának elsősorban reális, nem pedig ismét a centralizációs politikai ambíciók által vezérelt célkitűzéseket kellene megfogalmaznia – figyelembe véve a valós iparági kapacitásokat és a geopolitikai helyzet gazdaságformáló hatásait. A támogatási szabályozás, amelyet az Európai Bizottság 2023-ban elfogadtatott, tulajdonképpen elavultnak tekinthető, miután képtelen reagálni a villámgyorsan változó (és a Trump-vámháborúk óta brutálisan átalakulni kezdő) piaci igényekhez, elsősorban a nyersanyagellátás területén. Utóbbi probléma ráadásul kettős csapda: a kínai hegemónia miatt Európa éveket töltött az ázsiai nagyhatalomtól való függetlenedési tervek kidolgozásával, a jelentés azonban éppen azt a véleményt erősíti, amely szerint Kína nélkül nincs európai fejlődés. Az autonómia realitása tehát – legalábbis még jó darabig – mástól függ, még ha e tényt az Európai Bizottság nem is hajlandó nyilvánosan elismerni. 

Az EB joggal tart a kisebb projektektől: a nagy siker a nagyvállatoktól függ, ám mint az Intel esete is bizonyítja, nagy kárt is tudnak okozni. Ha mindenáron maga akarja levezényelni az EU-s chipipari robbanást, mégis jobb lenne egy olyan felügyeleti rendszert kidolgoznia, amely az eddig mellékesnek tartott befektetések összességére is kiemeltebben fókuszál a néhány gigagyár mellett. Mindezt mindenekelőtt a szabályozás észszerű, de radikális csökkentésével és a mainál sokkal nagyobb rugalmassággal kellene megoldania. Az Európai Számvevőszék jelentése ugyanis nemcsak egy elhibázott koncepcióra mutat rá, hanem arra is, hogy az Európai Bizottság az egyre nagyobb mohósággal követelt hatalmi centralizáció árnyékában egy lomha, agyonszabályozott és agyonszabályozó bürokratikus szörnyeteggé vált, amely inkább lassítja, mint elősegíti a fejlődést.  

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.