Kína még a mindenhez alkalmazkodó gazdaságával sem tud elszakadni a nyugati ellátási láncoktól. Ugyanez fordítva hatványozottan igaz.
A kínai ipar robbanásszerű fejlődése kaput nyitott Pekingnek a globális kereskedelmi intézményrendszerbe, ugyanakkor egyre nagyobb aggodalomra ad okot Nyugaton. A zöldátálláshoz nélkülözhetetlen nyersanyagok tekintetében Kína olyan befolyással bír, amely megkerülhetetlenné teszi. Az USA és az általa presszionált Európai Unió mégis erre tesz kísérletet, először vehemensen „leválást”, majd kissé megszeppenve „kockázatmentesítést” jelölve meg célként.
Kína hidegháborús alapreceptje meglehetősen egyértelmű volt: igyekezett önellátó gazdaságot létrehozni, éppen a függőségek elkerülése miatt. A Teng Hsziao-ping által megálmodott szocialista piacgazdaság következményei aztán hirtelen utat nyitottak a globális kereskedelem felé, a kérdés a Nyugat évek óta tartó Kína-ellenessége miatt újabban mégis az, van-e létjogosultsága a világ legnagyobb kereskedelmű országában ismét az autarkiával, önellátással foglalkozni.
Peking szerepe a globális értékláncokban felbecsülhetetlen és pótolhatatlan – egyben kockázati tényező még saját maga számára is.
Miközben begyújtotta a gazdasági gyorsítórakétákat, és agresszíven növelte a technológiai képességeket, sokkal sebezhetőbbé tette ipari struktúráját a külső behatásokkal szemben. Ennek következményeit Kína egyáltalán nem tudja egy vállrándítással elintézni. Az Egyesült Államok a Trump-érában kezdett el nemzetbiztonsági okokra hivatkozva extravámokat kivetni a kínai termékekre, egyben a klasszikus szankciós fegyvert is bevetette magánszemélyek és vállalatok ellen. Bidentől mindenki azt várta, hogy enyhíteni fog a gazdasági kapcsolatokon, ám a jelenlegi elnök szintén Trump útjára lépett – sportcipő helyett már katonai bakancsban.
Biztonsági játék
Az amerikai hivatalos álláspont szerint a kínai kereskedelem elleni célzott intézkedések nem jelentenek technológiai blokádot, és mindössze nemzetbiztonsági szempontból alkalmazzák. A kifejezéssel az a probléma, hogy mindenre rá lehet húzni és mindent ki lehet kerülni vele. A Kereskedelmi Világszervezet akkor vált gittegyletté, amikor az előző amerikai elnök nemzetbiztonsági indoklással kezdte el meghozni Kína-ellenes gazdasági és kereskedelmi szigorításait. A WTO ugyanis abban az esetben, ha egy ország ezt az indokot hozza fel magyarázatul egy kereskedelmi alapelveket semmibe vevő intézkedés kapcsán, nem tud mit tenni, ilyen kérdésekbe ugyanis nem áll jogában beleszólni, így saját tehetetlenségében fuldoklik.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy a kínai kereskedelem ellen irányuló tiltások alapvetően az USA gazdasági érdekei miatt születnek, amelyekhez az Európai Unió – szintén biztonsági okokra hivatkozva – lelkesen csatlakozik, ahol csak tud. Hogy pontosan milyen nemzetbiztonsági kihívásokról van szó, azt az USA és az EU is csak elnagyoltan fogalmazza meg, hivatkozva arra, hogy a csúcstechnológia Kínába tartó exportját a világ második legnagyobb gazdasága katonai célokra fordíthatja, ez pedig globálisan is aggodalomra ad okot. Annak azonban máris vannak erős jelei, hogy Peking nem fogja a végtelenségig tűrni sem a kereskedelmi kiszorítási próbálkozásokat, sem azt, hogy hogy a Nyugat feltételeket próbáljon meg szabni saját gazdaságpolitikáját illetően. Az amerikai Micron chipgyártó elleni szankció csak az előétel volt, annál most sokkal komolyabb csapás készülődik, amelynek előszele, a kritikus ásványok exportcsökkentésének bejelentése borítékolhatóan apokaliptikus viharrá fog dagadni.
Kína a nyugati protekcionista és „kockázatmentesítési” szándékokra válaszul új gazdaságfejlesztési stratégiát hozott létre. Már 2020-ban bejelentette, hogy a több évtizednyi, kifejezetten a globális kereskedelemre fókuszáló, exportorientált stratégiájának átformálásával átáll egy „kettős forgalmú” modellre, vagyis miközben továbbra is hangsúlyos szerepet játszik a globális kereskedelemben és ellátási láncokban, a gazdasági növekedési hangsúlyt a belső piacokra és fogyasztásra helyezi.
Ehhez át kell formálni az ipari rendszerét is, annak gazdaságbiztonsági alkalmazkodóképességére fókuszálva. Hogy Kína vissza akar-e térni egy alapvetően önellátó rendszerhez? Határozottan nem, de még ha megpróbálná, sem sikerülne neki.
Az önellátás értelmezhetetlen egy modern, átfogó gazdaság számára, a belső piac önmagában nem fog csodát tenni.
Kína nem tud mindent önállóan előállítani, ugyanakkor képes arra, hogy szükség esetén villámgyorsan növelni tudja a kritikus termékek termelését. Ez valóban olyan alkalmazkodóképesség és biztonsági zálog, amellyel a Nyugat egyáltalán nem vagy csak kis mértékben rendelkezik.
Az Institute of World Economics and Politics agytröszt kimutatása szerint 2017 és 2020 között a globálisan forgalmazott 4000 köztes áru (vagyis az olyan termékek, amelyek más termékek előállításához szükségesek) közül 2400 esetében Kína a top 3 exportőr között volt. Az ENSZ 2020-as jelentése szerint ugyanebben a szegmensben a globális kereskedelem 20 százalékért Kína felelt.
Kézzelfoghatóbbra lefordítva ez azt jelenti, hogy
ha a kínai export csak két százalékkal csökkenne, az máris 50 milliárd dolláros hiányt okozna a globális piacokon,
márpedig ez legérzékenyebben Európát, az Egyesült Államokat, Japánt, Dél-Koreát és Tajvant érintené. A mostani, kritikus nyersanyagokra vonatkozó kínai exportcsökkentés bejelentését pánikszerűen elemzik a szakértők, de az nyilvánvaló, hogy Kína éppen ízelítőt kíván adni, milyen az, amikor ő diktálja a feltételeket és nem az Egyesült Államok.
Az Európai Unió számára egyre megterhelőbb lesz az USA által szorgalmazott és követelt „kockázatmentesítés”. Kommunikációs szinten igen, a gyakorlatban egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy az Egyesült Államok lazítani kívánna szigorú kereskedelmi politikáján: a Biden-kabinet még azon az áron is fékezni akarja Kínát, ha az saját gazdasági érdekeinek mond ellent, nem feltételezhető tehát, hogy éppen Európa szempontjait fogja figyelembe venni.
Az USA megpróbálhatja persze lelassítani Kína technológia fejlődését, de megállítani már nem tudja azt. A Peking által kiépített alkalmazkodóképes gazdaság és gyártási kapacitás olyan méreteket öltött, amely elméletileg a megvalósíthatatlan kategóriába tartozik. Az ENSZ ipari értékelése szerint Kína az egyetlen ország a világon, ahol az ipar valamennyi ágazata, azok összes leágazásával, szintjével, alcsoportjával együtt megtalálható. Tekintettel erre a felfoghatatlan volumenű gyártási kapacitásra, a humán erőforrás óriási létszámára, valamint a globális piacon elfoglalt pozíciójára,
nincs az a szankció, exporttilalom vagy korlátozó rendelkezés, amely megakadályozná, hogy Kína ne kezdje el az embargós termékeket (különös tekintettel a csúcstechnológiás félvezetőkre) saját maga előállítani.
A kudarc szelét máris érzi a Nyugat. Az európai politikusok úgy megijedtek saját harciasságuktól, hogy nem győznek Kínába utazni csorbaköszörülésre, de ugyanez a helyzet az USA-val is, amely úgy próbál meg kimászni a saját maga ásott gödörből, hogy közben el tudja hitetni a világgal: az ő kezében van a kezdeményezés.
Fotó: MTI/EPA/Hszinhua
A svájci választók elutasították a Svájci Néppárt kezdeményezését, de a Migrációkutató Intézet vezető elemzője szerint a szoros eredmény azt mutatja: a bevándorlás továbbra is az ország egyik legfontosabb politikai törésvonala.
Miközben Ázsia és más térségek erősödnek, a kontinens országai között nő a széthúzás.
A Fidesz alelnöke szerint a kormányfő Ukrajna, a háború és az uniós források kérdésében is kapitulált.
Kijev szerint új helyzet következhet a háborúban.
Ezek voltak a Mandiner legolvasottabb hírei csütörtökön.
A lap szerint „a szélsőjobb” hatalomra jutásával elérkezhet Franciaország és a kontinens „Trump-pillanata”.
Magyarország jelenleg az euróbevezetés egyetlen kritériumát sem teljesíti, s a teljesítésük felé kőkemény megszorításokon át vezet az út.
A gyereket a helyszínen ellátták, majd katonai helikopterrel a ljubljanai klinikai központba szállították.
