Az Európai Bizottság minden krízishelyzetben egy dolgot szorgalmaz: újabb gigahitelek felvételét. Görcsösen, könyörögve, fenyegetőzve – és ha kell, zsarolva.
Az európai kormányok hitelképességét kezdi aláásni az Európai Bizottság ámokfutása, amely minden felmerülő krízisszituációt újabb és újabb közös hitelfelvétellel próbál orvosolni a kiadások fedezésére. A Covid-járvány, az ukrajnai háború és a teljesen kontraproduktív szankciós politika, az energiaárak égbe röppenése, és az új, még nem is létező európai iparvédelmi program által támasztott pénzügyi kihívások megoldására különböző javaslatcsomagok léteznek, de mindegyikben ott szerepel a bűvös „és vegyünk fel sok hitelt” mondat is.
Az eladósodási szándék mögött minden esetben ott áll Paolo Gentiloni, az EU gazdasági biztosa, aki mintha nem ismerne más megoldást a projektek finanszírozására, mint a közös hitelfelvételt. Gentolini nagy menetelése 2020-ban kezdődött, amikor főszerepet játszott a Covid-járvány negatív gazdasági hatásainak kezelésére felvett óriási, 800 milliárd eurós hitel, a NextGenerationEU (NGEU) névre keresztelt projekt tető alá hozásában.
Az EU alapszerződése konkrétan tiltja a hitelfelvételt. A 311. cikkely világosan fogalmaz: az Európai Uniónak teljes mértékben saját forrásokból kell finanszíroznia működését, adósságról szó sem lehet. A NextGenerationEU ezt a szabályt rúgta fel, amikor hosszas huzavona után az EB rávette a tagországokat a gigahitel felvételére, amelynek szétosztása aztán bohózatba fulladt.
Egyrészt nem nagyon látszik, hogy a pénzek utalása egyenes összefüggésben lenne a Covid-járvány okozta negatív gazdasági hatásokkal, inkább afféle felzárkóztatási projektnek tűnik: így fordulhatott elő, hogy olyan szegényebb tagállamok, amelyeket kevésbé érintett a járvány, óriási mennyiségű összegeket kaptak, más országok azonban alig valamit.
Deli Andor, a Fidesz európai parlamenti képviselője január végén konkrét és kissé megdöbbentő adatokkal szolgált: a hitelfelvétel óta eltelt két évben a rendelkezésre álló 338 milliárd eurós támogatási keretből csupán 95 milliárdot fizettek ki. A kölcsönök esetében ez még kevesebb: 47 milliárdot utaltak ki a lehetséges a 385 milliárd euróból.
16 tagállam az előfinanszírozáson kívül még nem kapott semmilyen forrást, és még mindig van 5 olyan tagállam, amely az előfinanszírozást sem kapta meg. Ez azért is értelmezhetetlen, mert a közös hitel törlesztéséhez minden tagállamnak hozzá kell járulnia, akkor is, ha egyetlen centet sem kapott a rákényszerített kölcsön összegéből. Deli arra is figyelmeztetett: a közös hitelfelvétel nem megfelelő válságkezelő eszköz, ezért nem ismétlődhet meg.
Nem így gondolja az Európai Bizottság és Paolo Gentiloni, aki valósággal vérszemet kapott, és az NGEU „sikerén” felbuzdulva tulajdonképpen minden válságszituációt újabb és újabb adósságkibocsátással tervez megoldani. Tavaly májusban Ukrajna megsegítése kapcsán dobta be egy újabb hitelfelvétel ötletét, októberben az energiaválság hatásainak csökkentése érdekében tette ugyanezt, míg újabban az USA zöld támogatási rendszerére adandó EU-s iparmentő terv (Green Deal Industrial Plan) részeként ajánlotta egy újabb óriáskölcsön felvételét.
Az újabb kölcsönfelvételt Magyarország mellett Németország is hevesen elutasítja. Scholz kancellár többször világossá tette: hallani sem akar újabb hitelekről. Az Európai Bizottság azonban nagyon is tisztában van vele, hogyha Németország a Green Deal Industrial Plan részeként az állami támogatások szabályainak fellazítását akarja elérni, akkor a Bizottság cserébe – finoman szólva – rákényszerítheti a németeket egy újabb hitelfelvételre, nevezzék azt rendes nevén adósságkibocsátásnak. Vagy jöhet az Ursula von der Leyen által kiötlött, részleteiben még egyáltalán nem ismert Szolidaritási Alap új verziója.
Ahogyan arra Hans-Werner Sinn, a Müncheni Egyetem közgazdász professzora új írásában rámutat: ha az EU valóban az eladósodást választja, annak rövid távú következményeit a jelen társadalmai is nyögni fogják,
Az esetleges új hitelfelvételek különösen veszélyesek egy stagflációval fenyegető környezetben, ahol az adósságkibocsátás a túlkereslet miatt áremelkedéssel, ezzel pedig az infláció megugrásával párosul. Bár az árak emelkedése lassulni látszik, az eurozóna inflációja még mindig négyszer magasabb az Európai Központ Bank által megcélzott 2 százaléknál.
Sinn rámutat: a mostani inflációs hullám jelenleg még nem hasonlítható össze a múlt század első felében bekövetkezett hiperinflációs folyamatokkal, ugyanakkor – mint írja – minden kicsiben kezdődik. Utalva a lehetséges társadalmi következményekre, merész párhuzammal egy Stefan Zweig idézetet citál, amely szerint az 1920-as évek nagy válsága radikalizálta a kispolgárságot, így semmi nem segített annyit Hitler hatalomra jutásában, mint maga az infláció.
Az az infláció, amelynek növekedése a jogilag megkérdőjelezhető és gazdaságilag teljesen felelőtlen EU-s hitelfelvételi tervek megvalósulása esetén egyértelműen borítékolható, olyannyira, hogy az már az európai stabilitás és az eurózóna összeomlását is előrevetítheti.
Hans-Werner Sinn szerint a további kölcsönök erőltetése katasztrofális hatással járna az európai államkötvények hitelképességére, ezt a tényt pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni. Példaként Liz Truss néhány hetes kaotikus adópolitikájára hívja fel a figyelmet: a volt brit miniszterelnök erőltetett adócsökkentési javaslataival az államadósságot növelte volna, ettől pedig olyan pánik tört ki a tőzsdén, hogy a font gyakorlatilag összeomlott. A végeredmény ismert: Truss alól villámgyorsan rántották ki a vezetői széket, mielőtt még nagyobb bajt okoz.
Az amerikai és az európai központi jegybankok az elmúlt másfél évben folyamatosan emelték a kamatlábakat, hogy visszaszorítsák az inflációt. Ha Gentiloni hitelfelvételi mániája zöld utat kapna, az a központi bank kamatpolitikájának teljes aláásását jelentené.
Bármennyire nemes a cél – írja Sinn –, az eszköz teljesen elhibázott, ha az eladósodással jár. Amennyiben az Európai Bizottságnak pénzre van szüksége, próbáljon meg a tagállamoktól kérni, de felejtse el a közös hitelfelvétel gondolatát, mert éppen azt rombolná szét vele, aminek megőrzésére felesküdött: az egységet.
Fotó:
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke és Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági biztosa
MTI/EPA/Stephanie Lecocq
„A magyar választóknak fel kell ismerniük, hogy ez a gyűlölet nem a megoldás, hanem maga a katasztrófa” – hangsúlyozta összeállításában a Transzparens Újságírásért Alapítvány.
Zürichi kerekasztal-beszélgetés az európai demokráciáról, értelmes politikai vitákról és persze Magyarországról.
Karácsony Gergely támogatja a Tisza Párt adópolitikáját, azt azonban nem tudja ő sem, hogy mit titkol Tarr Zoltán, pedig rendszeresen egyeztetnek.
Lebukott a Tisza Párt. Kiderült, hogy hazudnak. A Tisza-adó botrány lehet a végzetük? Exkluzív interjú Deutsch Tamással Strasbourgból.
Levette a kezét a Mandinerről Mérő Vera, hiszen nem is hallott róla, hogy kollégánkat taszigálta Magyar Péter embere.
A Mandiner adománygyűjtést szervezett a 76 éves Rosinec Máriának, aki egyedül neveli két unokáját, miután fia meghalt az értelmetlen háborúban.
Nem mindennapi jelenetek.
