Elhunyt Duray Miklós

Miklós bátyánk is ilyen volt. A kis felvidéki szemétdombon próbálta tenni, amit lehet. Diákvezérként 68-as zűrös időkben, a 80-as években a kommunizmus börtöneiben, majd a rendszerváltozás után a felvidéki pártoskodás időszakában. A liberálisok szidták, a nemzetiek istenítették, a kereszténydemokraták pedig óvakodtak tőle. Mert már akkor kitűnt, hogy

– ellentétben ellenfeleivel és a politikában mellette sertepertélő kis formátumú igyekvőkkel.

Nincs még harminc éves, amikor 1971-ben rákerül arra a feketelistára, amelyben Csehszlovákia Kommunista Pártja összegyűjtötte az 1968-as „sajnálatos események” kapcsán a jobboldali opportunistákat, a párt, a szocializmus  és a Szovjetunió elleni kampányoló ellenségeket. A „méltóság” listájára Szlovákiából 1500-an kerültek fel. Többször beviszi őt az államrendőrség, több hónapig benntartják, többek közt a Kutyaszorító című könyvéért, vagy a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottság megalapításáért, vagy a Charta 77 aláírásáért. Indok volt bőven, akkoriban az az államrend felforgatása, a szocialista rendszer és a Szovjetunió, valamint szövetségesei ellen kifejtett tevékenység vádját hamar ki lehetett érdemelni.  

A huzavona azzal végződik, hogy 1988-ban kiengedik Amerikába (hátha ott is marad); az Indiana University of Pennsylvania meghívása a polgárjogi aktivista geológusnak szól. Ott az amerikai csehszlovák nagykövetség érdeklődik intenzíven iránta. Rejtélyes körülmények között, még augusztusban, hazautazása előtt egy héttel ellopják útlevelét, és a washingtoni csehszlovák nagykövetség vonakodik kiadni neki a hazatérésre feljogosító ideiglenes úti okmányt. Így csak november 28-án, a csehszlovák bársonyos forradalom kirobbanása után térhet haza.  

Hazatér, és a liberális rétegpárt, illetve a csehszlovák titkosszolgálathoz bekötött kereszténydemokraták legnagyobb bánatára megalakítja az Együttélést, egy néppártot, amely a legnagyobb kulturális szervezet, a Csemadok tagjait tömöríti.

1994-ben kezdeményezi a szlovákiai magyar választott tisztségviselők (önkormányzati és parlamenti képviselők, polgármesterek) országos gyűlését (ez az ún. révkomáromi nagygyűlés, 1994. január 8.). Ezen a helyi és regionális önkormányzatok, valamint a magyar közösség önkormányzati jogainak törvényesítését követelik az európai önkormányzati charta szellemében. A szlovák titkosrendőrség tervet készít az országos gyűlésen kialakult szemléleti egység szétverésére.

1997-ben elsőként fogalmazza meg, hogy törvénnyel kell rendezni az elszakított magyar nemzetrészek magyarországi jogállását. Tőle származik a magyarigazolvány-rendszer alapötlete. A törvény elfogadása után az 1-es sorszámú magyarigazolvány birtokosa.

A felvidéki három magyar párt végül 1998-ban egyesül; ennek feltétele volt, hogy Duray nem lehetett az egyesült párt elnöke, ezért a Magyar Koalíció Pártjának tiszteletbeli elnökévé választják. A tisztséget végül az ő kérésére szüntetik meg 1999-ben.

Hosszan sorolhatnánk, mi mindent vitt véghez a politikában. Inkább említsük meg azt, hogy 2011-től a Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi docense volt, ahol „nemzetismeretet” oktatott.

Tudományos munkája során

amivel leírható a Csehszlovákiába elszakított magyarság gazdasági helyzete. Ezen fogalom alatt azt érti, hogy a Trianon előtti magyarság az elszakítás után a Szent Korona területén belüli központi helyzetéből hirtelen a periférián találta magát. Nem csak a határ mentén élő felvidéki magyarság került hátrányos helyzetbe, hanem a határ másik oldalán maradt anyaországi magyarság is. Ennek a perifériára szorulásnak az eredménye, hogy elszakadnak természetes központjaiktól, piacaiktól és pangó gazdasági helyzetbe kerülnek. Ezt már csak megfejeli, hogy a csehszlovák államhatalom fennállása 70 éve alatt, ahogy a mai napig a szlovák államhatalom sem igyekezett ezekbe a régiókba komoly befektetéseket hozni, félve a visszacsatolástól. Ez az alapgondolata lett a szegletköve a magyar kormány jelenlegi, határon túli nemzettársainkat támogató gazdaságélénkítő programjának is, amely épít a szülőföldön maradás és a szülőföldön való boldogulás paradigmájára és a közös Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítására.

Személyében az összmagyarság egy nagyformátumú gondolkodót veszített el.

Nyugodjon békében!