Mindig vannak emberek, akiknek nem igazuk van, hanem igazuk lesz.
Miklós bátyánk is ilyen volt. A kis felvidéki szemétdombon próbálta tenni, amit lehet. Diákvezérként 68-as zűrös időkben, a 80-as években a kommunizmus börtöneiben, majd a rendszerváltozás után a felvidéki pártoskodás időszakában. A liberálisok szidták, a nemzetiek istenítették, a kereszténydemokraták pedig óvakodtak tőle. Mert már akkor kitűnt, hogy
Ő az, aki két-három lépésre előre tud gondolkodni
– ellentétben ellenfeleivel és a politikában mellette sertepertélő kis formátumú igyekvőkkel.
Nincs még harminc éves, amikor 1971-ben rákerül arra a feketelistára, amelyben Csehszlovákia Kommunista Pártja összegyűjtötte az 1968-as „sajnálatos események” kapcsán a jobboldali opportunistákat, a párt, a szocializmus és a Szovjetunió elleni kampányoló ellenségeket. A „méltóság” listájára Szlovákiából 1500-an kerültek fel. Többször beviszi őt az államrendőrség, több hónapig benntartják, többek közt a Kutyaszorító című könyvéért, vagy a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottság megalapításáért, vagy a Charta 77 aláírásáért. Indok volt bőven, akkoriban az az államrend felforgatása, a szocialista rendszer és a Szovjetunió, valamint szövetségesei ellen kifejtett tevékenység vádját hamar ki lehetett érdemelni.
A huzavona azzal végződik, hogy 1988-ban kiengedik Amerikába (hátha ott is marad); az Indiana University of Pennsylvania meghívása a polgárjogi aktivista geológusnak szól. Ott az amerikai csehszlovák nagykövetség érdeklődik intenzíven iránta. Rejtélyes körülmények között, még augusztusban, hazautazása előtt egy héttel ellopják útlevelét, és a washingtoni csehszlovák nagykövetség vonakodik kiadni neki a hazatérésre feljogosító ideiglenes úti okmányt. Így csak november 28-án, a csehszlovák bársonyos forradalom kirobbanása után térhet haza.
Hazatér, és a liberális rétegpárt, illetve a csehszlovák titkosszolgálathoz bekötött kereszténydemokraták legnagyobb bánatára megalakítja az Együttélést, egy néppártot, amely a legnagyobb kulturális szervezet, a Csemadok tagjait tömöríti.
1994-ben kezdeményezi a szlovákiai magyar választott tisztségviselők (önkormányzati és parlamenti képviselők, polgármesterek) országos gyűlését (ez az ún. révkomáromi nagygyűlés, 1994. január 8.). Ezen a helyi és regionális önkormányzatok, valamint a magyar közösség önkormányzati jogainak törvényesítését követelik az európai önkormányzati charta szellemében. A szlovák titkosrendőrség tervet készít az országos gyűlésen kialakult szemléleti egység szétverésére.