Nő az euroszkepticizmus a Nyugat-Balkánon

Az Ukrajna elleni orosz támadás hírére ötszáz katonával növelték a Bosznia-Hercegovinában állomásozó EUFOR misszió létszámát. Megijedt az Unió vagy csupán figyelmeztetni akarta a Boszniai Szerb Köztársaságot és annak vezetőjét, Milorad Dodikot, hogy ez nem az az idő, amikor felerősítheti a szecessziós törekvéseit?

Mindkét megközelítésben lehet valami. Az újabb katonák érkezésének szimbolikus jelentősége van, de jól jelzi, hogy a Nyugat-Balkán – jelenlegi viszonylagos nyugalma ellenére – bármikor instabil környezetté válhat. Másfelől valóban jelzésértékkel bír a boszniai szerbek irányába is, akiknek szecessziós törekvései Dodik vezetésével már nagyon régóta napirenden vannak. Ezek a hangok egyébként is felerősödtek mostanában, olaj volt a tűzre például, amikor a tavaly nyáron leköszönt nemzetközi főképviselő bevezette a népirtás tényének tagadásáról szóló tilalmat, amit gyakorlatilag az 1995-ös srebrenicai mészárlás szerb dekriminalizálása miatt hozott.

Az oroszok agressziója valamilyen módon befolyásolja a boszniai szerbek elszakadási törekvéseit? Felerősítik vagy éppen ellenkezőleg, megfontoltabbá teszik a szecessziós narratívát?

A háború pillanatnyilag még mindig csak kommunikációs szinten érezteti hatását. A nacionalista retorikát természetesen erősíti, a boszniai szerb szándékokat napirenden tartja, Dodik politikai pozícióját pedig erősíti, de

Még Szerbia sem támogatja Dodikot elképzelésében, Moszkva pedig nem tud a jelenlegi helyzetben a boszniai szerbek ügyével foglalkozni, bármennyire is jó viszonyt ápol Dodik Putyinnal.

Tehát nincs reális esélye egy szerbek által kikényszerített országszakadásnak? A daytoni békeszerződést ideiglenesnek szánták 1995-ben, de valahogy úgy maradt, azóta is felszínen tartva az etnikai ellentéteket. Van szándék a felülvizsgálatára?

Dayton reformja állandó téma Bosznia-Hercegovina tekintetében, de nagyon bonyolult a helyzet. A szerbek külön entitásban élnek, míg a horvátok és a bosnyákok közösben. Ez utóbbit szeretnék a horvátok közvetetten megszüntetni egy új választási törvény elfogadtatásával, de ennek sincs sem külföldi, sem belföldi támogatottsága, mert az önállósodásba kódolt instabilitás kialakulásának új lehetőségeként tekintenek rá. Ami pedig a szerb szecessziós törekvéseket illeti, abból Dodik alapvetően csak politikai tőkét tud kovácsolni, mást nem. Jelen pillanatban senki nem akar változtatni a daytoni egyezményen, de folyamatosan vizsgálják annak lehetőségét.

Koszovó és Szerbia viszonya mikor rendeződhet?

A koszovói helyzetet a status quo jellemzi. Nagyjából száz ország ismeri el önálló államként, köztük az Európai Unió tagállamai is – öt országot kivéve. Önmagában Koszovót nem tekinthetjük hot spotnak, de a helyzete Szerbiával valóban rendkívül puskaporos.

alapvetően azért, mert a felek egymás meghallgatása nélkül fogalmazzák meg céljaikat, és még azt sem teljesítik, amiben egyébként az uniós közvetítők révén megállapodnak. Senkinek nem jó a kialakult helyzet, lassítja Koszovó integrálódását a nemzetközi közösségbe, de Szerbia EU-s csatlakozási folyamatára is jelentősen kihat. Mégsem látszik az álláspontok közeledése.

Szerbia már-már legendásan művelte azt a hintapolitikát, amellyel egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és az Európai Uniónak. Most döntenie kell valamelyik mellett, vagy továbbra is meg tudja tartani az egyensúlyt?

Jelenleg úgy tűnik, meg tudja. Szerbia – egyedüli nyugat-balkáni országként – még mindig nem csatlakozott a szankciókhoz, és nem is támogatja az Európai Unió politikáját Oroszországgal szemben, gazdasági érdekeire és az Oroszországgal kialakult évszázados, kulturális alapú barátságra hivatkozva. Belgrádban még oroszpárti tüntetéseket is tartottak, ettől függetlenül az áprilisi választások után sokan várták, hogy Szerbia is csatlakozik a szankciókhoz. Ez a mai napig nem történt meg. Egy érdekes példa: Lavrov orosz külügyminiszter a napokban nem tudott Szerbiába repülni, mivel Montenegró, Észak-Macedónia és Bulgária lezárta előtte a légterét. Ez a meghiúsult látogatás klasszikusan olyan szituáció, amit Szerbia a későbbiekben többféle módon, érdekeinek megfelelően tud kommunikálni: a magas szintű találkozó elmaradása még jól is jöhet Vučićnak, ha azt megfelelően prezentálja az Európai Unió felé. A hintapolitika jelenleg még működik.

Attól nem tart Szerbia, hogy az uniós csatlakozási folyamatát a szankciók elutasítása elég kedvezőtlenül befolyásolja?

Szerbia meglepően reálisan látja a helyzetet, gyakorlatilag beismerte, hogy nem várható jelentős előrelépés a csatlakozási tárgyalások folyamán. Amellett, hogy a feltételül szabott reformok megvalósításában is általános lassulás figyelhető meg, azzal, hogy elutasítja az Oroszország elleni szankciókat, a csatlakozási folyamat jelen pillanatban egy helyben áll. Ez nem azt jelenti, hogy az EU lezárja a folyamatot, inkább azt, hogy valamilyen más, hatékonyabb forgatókönyvet tervez kidolgozni. Azt az Unió is tudja, hogy a Nyugat-Balkán csatlakozási eljárása mennyire fontos a saját hitelessége szempontjából, tehát megfontoltan fog cselekedni.

Az Európai Unió hitelessége nem kérdőjeleződik meg, amikor Ukrajna gyorsított eljárásban kéri felvételét, ezzel pedig sokan egyetértenek a tagországok vezetői közül, holott Ukrajnában semmilyen feltétel nem adott a csatlakozáshoz? Nem hat ez demoralizálóan azokra a nyugat-balkáni országokra, amelyek hosszú ideje küzdenek a tagságért?

Dehogynem. Amikor Ukrajna, majd Moldova és Grúzia is bejelentette a tagsági kérelmét, az EU pedig valóban elgondolkodott a nem létező gyorsított eljárás lehetőségén, a balkáni országok értetlenül álltak a történtek előtt, és teljes joggal kérdezték, hogy akkor velük, akiknek reális lehetőségük van a felvételre, most mi történik.

Kezd feszültséget szülni, hogy a 2003-as szaloniki csúcson az EU kifejezte pozitív szándékát a nyugat-balkáni csatlakozások kapcsán, azonban azóta is egy helyben toporog a folyamat. Ez pedig a jövőben az EU-n kívüli hatalmak befolyásszerzési törekvéseit erősítheti a Balkánon.

Például Kínáét?

Nagy esély van rá. A közel-keleti és ázsiai érdeklődés jelentősen megnőtt a térség iránt az utóbbi időben. Kína ráadásul a gazdasági terjeszkedésen túl védelmi együttműködést is folytat Szerbiával, ami érdekes kérdéseket vet fel Szerbia és Oroszország hasonló együttműködésével kapcsolatban, és egy újabb hintapolitika kezdete lehet.

NATO-csatlakozás szempontjából hogyan állnak a nyugat-balkáni országok? Elképzelhető még bővítés?

Montenegró, Észak-Macedónia és Albánia NATO-tagok. A semlegesség elvét hangoztatva Szerbiának sem rövid, sem hosszú távú tervei között nem szerepel a csatlakozás, de nem is tudna, mert egyszerűen nem felel meg a NATO-s kitételeknek, nem beszélve arról, hogy mindenkiben élénken él még a 1999-es koszovói háború.

A Kreml befolyásolási övezetként tekint a Balkánra, de míg az EU-s csatlakozási szándékokba nem szól bele, a NATO felé nem tűri a közeledést. 

Putyin háborúja nem úgy alakul, ahogyan eltervezte. Az egyre hosszabbra nyúló konfliktus kapcsán adja magát a kérdés: érdekében állhat a Kremlnek egy balkáni fegyveres konfliktus kirobbanásának elősegítése, hogy ezzel megossza a Nyugat figyelmét és erőforrásait?

Logikus a gondolat, ugyanakkor ez Oroszország figyelmét is megosztaná, erre pedig jelenleg nincs sok kapacitása. Egy háború kirobbanásának az esélye a Nyugat-Balkánon nagyon valószínűtlen. Még azokat az országokat is NATO-országok veszik körül, amelyek egyébként nem tagjai a szövetségnek, ráadásul minden állam erős NATO-kapcsolatokkal rendelkezik. Koszovóban ráadásul ott vannak a KFOR, míg Bosznia-Hercegovinában az EUFOR békefenntartók, akik szintén elrettentő erővel bírnak. Oroszországnak inkább a politikai tőke kovácsolása szempontjából állhat érdekében a feszültség szítása, de hogy ez fegyveres konfliktusig fajuljon, az gyakorlatilag kizárt. 

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt