Az egyetlen lényegi kikötés csupán, hogy csak a magánszektor szereplőinél költhető el a pénz, azaz például az adótartozásukat vagy a villanyszámláikat nem rendezhetik ebből a hongkongiak.
Milton Friedman szerint úgy hülyeség az egész, ahogy van
Az újszerű ötletet természetesen nem mindenki fogadta olyan optimizmussal, mint az az a bizakodó kormányzati előrejelzések alapján várható lenne. Az Economist cikke megemlíti, hogy több helyen volt már korábban példa rá, hogy határidős vásárlási utalványokat vezettek be. Legutóbb például Dél-Korea indított a hongkongihoz hasonló programot 2020. májusában, azt követően azonban csak a háztartások 36 százaléka számolt be arról, hogy a megnövekedtek a kiskereskedelmi költéseik az állami pénzosztás hatására. De hasonlóra került sor még 2009-ben Tajvanon is, a vásárlási utalványokat viszont akkor az emberek többsége olyan dolgokra költötte, melyet egyébként is megvett volna –
azaz az állami támogatás nem okozott ugrásszerű keresletnövekedést.
Mindezen tapasztalatok szinte tűpontosan egybevágnak azzal, amit Milton Friedman már 1957-ben megfogalmazott. Az úgynevezett permanensjövedelem-hipotézissel az amerikai közgazdász azt vetette fel, hogy egy egyén fogyasztása nem attól függ, hogy éppen mekkora jövedelme van, hanem hogy mekkora az a jövedelem, melyre hosszútávon, megbízhatóan számít. Azaz, ha például egy hongkongi lakos havi ötezer hongkongi dollárt keres, és várakozásai szerint ez hosszútávon így is marad majd, akkor a friedmani elmélet szerint hiába kap kézhez egyszer az államtól egy nagyobb összeget, ettől még nem fognak megváltozni a költekezési szokásai, mivel azt a hosszútávú jövedelmi várakozásaihoz igazítja, nem a pillanatnyi anyagi helyzetéhez.