Branko Milanovic szerb-amerikai egyenlőtlenségkutató szerint senki sem hajlandó az „álhír” hisztéria mögötti folyamatokat történelmi kontextusból szemlélni, pedig így lehetne megérteni, hogy épp mostanában szűnik meg az angolszász média világszintű médiamonopóliuma. E pozícióban első körben 1945-től, majd 1989-től erősödhettek meg a nyugati médiaszereplők, a világpolitikai változásokkal együtt azonban e korszaknak is vége.
Rövid médiapiaci történetének első szakaszát Milanovic 1949 és 1989 közé teszi. Ebben az időszakban a helyi és nemzeti médiumok anyagilag is gyengébbek voltak, már csak ezért sem nyújthattak a BBC és a CNN szolgáltatásához hasonló minőséget illetve globális lefedettséget, e nyugati médiumok ráadásul sokszor megbízhatóbbaknak is bizonyultak. Eközben a második világ és a szocialista országok körében még erős cenzúra is működött, amibe akár rádióadók betiltása is beletartozott.
Ebben az időszakban egy nagyon egyenlőtlen küzdelem zajlott az angol nyelvű, forrásokkal jól ellátott angolszász média és a kisebb, helyi, kevesek által beszélt nyelveken közvetítő médiumok között. Valójában csak az angolszász média rendelkezett globális lefedettséggel, azzal szemben a lokális nemzeti médiumok álltak.
A huszadik évszázad második felében a nyugati médiumok határozták meg, hogy Zambiában mit gondoltak az emberek Argentínáról vagy fordítva. A helyi csatornák, újságok vagy rádiók ugyanis nem rendelkeztek a világ számos pontjára kiküldött tudósítói hálózattal. A nyugati média kimagasló minőségének és nyitottságának köszönhetően az egyes országokon belüli narratívákat is alakíthatta. A CNN és a BBC versenytársai kínai, szovjet vagy éppen albán rádiók voltak, amelyek még ha rendelkeztek is többnyelvű programokkal, azok a fogyasztók számára már-már nevetséges, unalmas és valóságidegen tartalmat közvetítettek.
A második szakaszban 1989 után a nyugati hegemónia még tovább erősödött. A felszabaduló országok közvéleménye korábban is a Szabad Európa Rádiót hallgatta, így
– véli a híres közgazdász.
A nyugati médiamonopólium aranykora azonban megszakadt, amikor más országokban is rájöttek, hogy a globalizáció és az internet olyan globális teret hozott létre, amelyben a korábbiaknál sokkal egyszerűbben válhat globálissá egy médium. Innentől kezdve már spanyol vagy éppen arab műsorokat is lehetett készíteni, amelyek az egész világon fogyaszthatókká váltak. Elsőként az Al Jazeera döntötte meg a nyugati monopóliumot: a közel-keletről való gondolkodást és narratívát ekkor már nem csak a nyugati média diktálta.
Milanovic szerint a harmadik szakaszban a török, az orosz és a kínai televíziók is beléptek a globális térbe. Sőt, immár globális televíziós sorozatokat kezdtek gyártani a feltörekvő országok, rendkívüli sikerrel. Ennek eredményeként az USA és az Egyesült Királyság telenovellái szinte teljesen kiszorultak egyes nemzeti piacokról. Így a közel-keleti és balkáni nézőket például már török sorozatok szórakoztatják.
A végső és negyedik médiapiaci szakasz egy rendkívüli fordulatot hozott. A feltörekvő médiumok már nem elégedtek meg azzal, hogy otthonról kiszorították a nyugati versenytársakat. Elhatározták, hogy belépnek a nyugati piacokra is. Az Al-Jazeera, a Russia Today vagy a CCTV angol (majd spanyol, francia és más) nyelvű műsorokkal célozta meg immár az angolszász közönséget.
A Szerbiából származó amerikai közgazdász szerint a kis országok lakói hozzászoktak ahhoz, hogy a külföld nevezi ki minisztereiket, alakítja a médiájukat, vagy éppen azt is megmondja a helyi médián keresztül, hogy az ország lakói mit gondoljanak saját múltjukról és politikusaikról. De teljes sokkot jelent ez az angolszász világban: hogy merészelik külföldi szereplők az angolszász világról szóló gondolkodást meghatározni? Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok fővárosában épp a múlt héten sötétült el az orosz televízió adása.
E problémának két megoldása lehet. Egyrészt az amerikai közvélemény elfogadhatja, hogy a globális világban még az Egyesült Államok is kicsinek számít és korántsem mentesítheti magát a külvilágtól. Egy másik lehetőség az lehet, hogy a hisztéria hatására megindul az internet terének széttöredezése, amit már Szaúd Arábiában és Kínában is látunk. Így visszatérnénk az 1945 előtti időszakba, ahol globális platformok helyett már csak nemzeti fórumok léteznének. Ez lenne a nemzeti internetek korszaka, amely azonban teljesen véget vetne a gondolatok szabad globális áramlásának – zárja gondolatait Milanovic.
Láncfűrésszel üzent az országot csődbe vivő elitnek, illetve a hazai és nemzetközi baloldalnak – Argentína egyszerre konzervatív és libertárius elnöke, Javier Milei sok évtized után sokkterápiával terelné ki hazáját a zsákutcából. Riportunk.
Nem igaz, hogy a Nyugat nyerte volna az utóbbi évszázadokat; az európai hódítók sikerei sehol nem tartottak sokáig, még kevesebbszer érték meg a befektetett pénzt és áldozatokat, Kínával pedig soha nem vette fel a kesztyűt senki – állítja a Cambridge-i Egyetem professzora.
A liberális lap szerint Trump azt akarja, hogy Izrael megsemmisítse a Hamászt.
Én mindig elismerem, ha valaki tényszerűen bizonyítja, hogy nem volt igazam.
Reagan a kommunizmust győzte le, Trump (és európai szövetségesei, Orbánnal az élen) pedig a marxista utópiákra alapozó globalista önkényuralmat verhetik szét.
De legalább a Hamász-tisztviselők is bevallják, a szervezet nem érte el a kitűzött célokat.
Még mindig aktívan politizál a lengyel vállalatokat a rendszerváltás után külföldieknek kiárusító egykori miniszter.
Egyes statisztikai állítások elsőre meghökkentőek, ám valójában triviális matematikai tények.
