Még a Dűne írója sem tudja, hogy miről szól a prófécia
Szokás egy-egy legendának a mélyére ásni, elveszni múltjának részleteiben, de 10 000 év alatt birodalmak omlanak össze, így elég ritka, hogy ennyire messze utazzunk vissza az időben.
Minden idők egyik legnagyobb médiafigyelmét kiváltó bűncselekményét és az azt követő hosszasan elhúzódó tárgyalást dolgozza fel a Netflix új sorozata. A Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori mások mellett Javier Bardem főszereplésével készült.
Nyitókép és fotók: Netflix Media Center
Német Dániel, a Magyar Krónika magazin munkatársa írása
2022-ben a hírhedt sorozatgyilkos, Jeffrey Dahmer bestiális tetteit bemutató, extrém módon erőszakos széria hatalmas sikert aratott mások mellett a rendkívül hatásos rendezésnek, a kiváló színészi játékoknak és annak köszönhetően, hogy korábban nem sok alkotás engedett ennyire részletgazdag betekintést egy pszichopata fejébe. Nem volt kérdéses, hogy a streamingszolgáltató folytatást szeretne, de mivel az említett produkció egy kerek történetet mesélt el, a címszereplőt pedig nehéz lenne feltámasztani, egyéb utat kellett keresniük;
ezúttal egy másik, szintén felkavaró bűntényt beszélnek el.
Erik Menendez mindössze tizennyolc, bátyja, Lyle Mendez huszonegy éves volt 1989-ben, amikor egy éjszaka puskákkal az alvó szüleikre támadtak. Nem szimplán agyonlőtték őket, a térdükbe és más végtagjaikba is sörétet eresztettek azzal a céllal, hogy úgy tűnjön, mintha a maffia végezte volna ki a házaspárt, ugyanis az apának nem kevés kétes ügylete volt. A srácok valószínűleg nem néztek túl sok gengszterfilmet, hiszen akkor tudták volna, egy ilyen akció után nem érdemes rögtön szórni a pénzt, mint bolond a lisztet. Miután hozzájutottak az öreg vaskos örökségéhez, azonnal költekezésbe és féktelen bulizásba kezdtek, azaz a gyásznak a legapróbb jelét sem adták. Ennek ellenére is megúszhatták volna az ügyet, ha a fiatalabb testvér nem zakkan meg lelkileg, és mond el mindent részletesen a család pszichológusának, akinek a vallomásról készített felvétele nem sokkal később a rendőrséghez került, így hamar kattant a bilincs a két fiatalon.
Mint a fentiekből is kiderül, ha valaki olyan brutalitásra számít, mint Jeffrey Dahmer esetében, az csalódni fog. Nem sorozatgyilkosságokról van szó, hanem egy erőszakos bűncselekményről,
a horror azonban nem marad el, csak éppen lélektani síkon jelentkezik.
Szép lassan kirajzolódik a srácok nem éppen felhőtlen gyerekkora, amikor is az apjuk rendszeresen fenyítette őket, és nagyjából hétéves koruktól kezdve szexuálisan is számtalanszor erőszakot tett rajtuk. És bár az édesanyjuk tudott erről, mániákusan szerette a férjét, a gyerekeiben pedig a család széthullásának az okait látta.
Legalábbis ez derült ki a Menendez testvérek vallomásaiból. Állításaikat bizonyítani sosem tudták, de a nagy médiaérdeklődést kiváltó tárgyalássorozaton ilyen képet festettek le a szüleikről, azt állítva, hogy egyenesen életveszélyben érezték magukat otthon, és önvédelemből gyilkoltak. Eleinte meg is győzték igazukról a közvéleményt, tucatszámra kapták a rajongói leveleket, noha az amerikai társadalom többségéből alapesetben külön ellenszenvet vált ki, ha fehér, legfelső osztálybeli, jóképű férfiak követnek el hasonló tettet.
A Netflix sorozata tehát, amellett, hogy több alkalommal explicit módon bemutatja a brutális bűncselekményt, inkább pszichológiailag sokkol, ahogyan újra és újra részletezi – verbálisan és sokszor vizuálisan ábrázolva is –, milyen gyomorforgató szexuális abúzusokat kellett átélnie a fiúknak. És éppen ezért válik zavarba ejtő élménnyé,
hiszen ezek a kegyetlen gyilkosok ha szimpátiát talán nem is, de szánalmat és sajnálatot annál többször kelthetnek a nézőben.
A színészek ehhez kiválóak. Az Oscar-díjas Javier Bardem esetében ez nem meglepetés, a kisujjából kirázza a zsarnoki apát, a feleségét alakító Chloë Sevigny szintén drámai, a két srácot végtelenül átlényegülten megformáló Nicholas Alexander Chavez és Cooper Koch pedig egyenesen elképesztőek; nagy valószínűséggel komoly karrier áll még előttük.
Hibaként leginkább az hozható fel a szériával szemben, ami a legtöbb Netflix-produkcióról elmondható. Ismét az lehet az érzésünk, mintha a streamingszolgáltató kilóra vásárolná a tartalmakat, nem csupán a központi karaktereket, hanem a periferikus mellékszereplőket is indokolatlanul részletesen bemutatja, a sorozat pedig sokszor önismétlő, ugyanazt a sztorit többször is felmondja. És bár alapvetően bőven el lehetett volna mesélni a történetet akár két órában a drámai él megtartása mellett, a számos üresjárat ellenére is egészen kiváló a végeredmény.