A regény börtönébe zárt világ

Nyitókép: Kertész Imre Intézet

A Lét és írásban, Kertész Imre 1959 és 1973 között született és maga az író által önálló művé szerkesztett feljegyzéseiben sok regényelméleti fejtegetést olvashatunk. De nem elvont fejtegetések ezek, hiszen az eredetileg a Muzulmán címet viselő Sorstalanság megírásának nagyon is egzisztenciális tétjei voltak az író számára, ezekben a tétekben pedig az ember mindenkori tétjeit ismerjük fel. „Számomra tehát az írás nem más, mint kontaktus saját énemmel. De először is meg kell szabadulni a hamis jelenléttől. Hamis jelenlét: ez hamis tudat, következésképpen hamis írás. […] A művek így nem önmagukban vett alkotások; inkább a jelenlét formái, amihez az életet és a körülményeket is mindig hozzá kell adni.” Egy autentikus jelenlét megteremtése a diktatúra – vagy, tegyük hozzá, bármilyen más társadalmi rendszer – körülményei között szinte lehetetlen feladat. S mégis: az ember egyetlen igazi lehetősége. Kertész a napló elején önmegvető vígjátékíróként keresi kenyerét. Később kivonul a világból, a Sorstalanság írásának szenteli magát, vállalva az outsiderség, a pályaszéli lét lehetetlenségét, a pálya- és kortársak értetlenségét, idegenkedését, lesajnálását. Hogy vállalhatja ezt az életet, azt felesége, Vas Albina támogatásának, az írói tehetségébe és küldetésébe vetett, soha meg nem rendülő hitének köszönheti. Rendkívüli mondatok: „Amit én áldozok, azt a magam hideg szenvedélyéért áldozom. De az ő áldozata a szeretet műve, és így övé az igazi Mű.” Fontos – és az egész napló gondolatiságát érzékeltető – feljegyzés az is, amit Kertész annak kapcsán rögzít, hogy édesanyja az előmenetele miatt aggódik. „Mondtam neki, a tehetségem minősége másra kényszerít. Azt felelte, hogy talán félreismerem a tehetségemet. Lehet, hogy igaza van: a feladatomat azonban sosem ismerem félre.” Kertész hosszan ír olvasmányélményeiről, Henry James, Ernest Hemingway, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, Franz Kafka, Albert Camus, Aldous Huxley, Thomas Mann, Jean-Paul Sartre műveit értelmezi, veti össze saját esztétikai megfontolásaival, de olvassa, követi a vele nagyjából egykorú, itthon csak szórványosan megjelentetett nyugati szerzőket is, mint a nouveau roman képviselőjét, Alain Robbe-Grillet-t, akinek technikája nagy hatással van rá. És persze reflektál a holokauszt tapasztalatát feldolgozó irodalom alkotásaira is: ír arról, hogy például Jorge Semprún A nagy utazása miért hiteltelen mű.