Az óriás techcégek nem piaci szereplők többé, ők maguk a piacok – egyetlen funkciójuk a tized beszedése tőlünk, felhőjobbágyoktól

(Nyitókép: AFP)

Jókora tévedés lenne azt hinni, hogy a görögök egykori kopasz, motoros-bőrdzsekis pénzügyminisztere, Janisz Varu­fakisz kizárólag külsőségei okán vált a nemzetközi politika rocksztárjává. A matematikai statisztikus mögött egy bármely konformista szakpolitikus által megirigyelhető angolszász akadémiai karrierút áll – az a lehetőség azonban, hogy Varufakisz valaha is beérje ennyivel, alighanem fel sem merült. 2015-ben lett hazája pénzügyminisztere azzal a vállalással, hogy újratárgyalja Görögország adósságait, és jelentősen megnyirbálja azokat az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által kikényszerített megszorító intézkedéseket, amelyek „a háború utáni világtörténelem leghosszabb nemzeti recessziójához” vezettek. S bár Varufakisz tervei inkább kisebb, mint nagyobb részben valósultak meg, kérlelhetetlenül kemény kritikája az európai intézményekkel, a „kelet–nyugat”, „szegény–gazdag” hierarchiával szemben azóta sem vesztett időszerűségéből (nem véletlen, hogy tavaly a Brain Bar nagyszínpadára is meghívtuk őt).

Bár emberünk – Jeffrey Sachs közgazdász szerint korunk Thuküdidésze – meggyőződéses baloldali (s akkor finoman fogalmaztunk), neoliberalizmus és globalizáció megítélésében nem nehéz egyetértési pontokat találnunk vele. Új könyve, a Technofeudalism – What Killed Capitalism (technofeudalizmus – ami megölte a kapitalizmust) nem kevesebbet állít, mint hogy a kapitalista világrendet a szemünk előtt éppen valami sokkal rosszabbra cserélik. Szerinte a világ teljesen új gazdasági rendszerrel s ennélfogva új típusú politikai hatalomgyakorlással szembesül, ami leginkább az óriás techcégek hűbéri struktúrájaként írható le. Varufakisz szerint vége a piacnak: életünket egy olyan kisvárosban éljük, ahol bár a cégérek különbözők, valójában minden üzlet ugyanazé a nagyvállalkozóé. Közben a kisváros lakóiból annyira kiveszik az öntudat, hogy észre sem veszik: minden rezdülésükkel (a vásárláson túl önmagában a posztolással is) neki termelnek jövedelmet. Polgárból újra jobbágy, szerzőnk fogalomhasználatában „felhőjobbágy” (cloud serf) válik. 

Varufakisz szerint két kulcsmozzanat vezetett el a technofeudalizmus kapujához. Az első az eredetileg állami tulajdonú internet privatizációja volt, ami mára nemcsak a Nyugaton, de Kínában is lezajlott. A „privatizált digitális tájban” ugyan sok kisebb vállalkozás is képes pénzt keresni, ők csupán az uralkodók vazallusai. A másik a nyugati kormányok és jegybankok hibás válasza a 2008-as válságra, amikor végeláthatatlan készpénzzel árasztották el a piacokat. „Ez olyan üzleti modellek létrejöttéhez vezetett, amelyek világmegváltó ötletnek tűnnek, ám teljesen ellentétesek a közérdekkel” (lásd az önvezető autók, a bitcoin vagy a metaverzum körüli mániákat). Mindkét esemény olyan környezetben történt, ahol az új technológiák nem voltak szabályozva, és a részvényesi érték növelése mint kizárólagos cél konszenzusos támogatást élvezett. A technológiai óriáscégek – az Amazon, az Apple, a Meta, az Alphabet és a Microsoft, valamint a Baidu, a Tencent és az Alibaba – nem piaci szereplők, hanem maguk a piacok: egyetlen érdemi funkciójuk a bérleti díj beszedése tőlünk, többiektől. Ezzel pedig semmilyen értéket nem teremtenek.

Szerzőnk szerint a nyugati jobboldal hibát követ el, amikor magától értetődőnek („a légkörhöz hasonló adottságnak”) tekinti a kapitalizmust. Ahogyan a baloldal is téved, amikor azt gondolja, hogy a kapitalizmusnak csak valamiféle marxista alternatívája lehet. Akad egy harmadik lehetőség, ami rosszabb mindennél: az óriás techcégekkel ugyanis „vége a feudalizmust feloszlató megállapodásnak, amelyből a kapitalizmus és a demokrácia is kinőtt”.

Yanis Varoufakis: Technofeudalism – What Killed Capitalism. Melville House, 2024 

A szerző a Brain Bar Jövőfesztivál alapítója.