A pályázaton induló leendő rektorjelöltek között emlegetik Keller András Kossuth-díjas hegedűművészt, a Concerto Budapest zeneigazgatóját, valamint az ugyancsak Kossuth-díjas Kelemen Barnabást, ők mindketten megfelelnek a jelenlegi pályázat nemzetközi vonatkozású feltételeinek. (Kelemen Barnabás időközben jelezte, hogy mégsem áll szándékában megpályázni a tisztséget.) Más nevek is keringenek, de még nem erősítették meg a nyilvánosságban indulási szándékukat.
„Nem tömegjelentkezés kell ide, hanem pár erős jelölt, aki ezt a nem kis feladatot teljesíteni tudja. Még e szigorú kiírás mellett is minimum 5-6 jelöltet tudnék kapásból mondani” – állítja zenész informátorunk.
„Az, hogy a szenátus nem tud jobb jelöltet állítani, sok mindent elárul, de nagyobb baj, hogy nem tud saját horizontján túllátni. A balos média pedig azt a hamis képet festi, hogy a szenátus megkérdőjelezhetetlen, csak jó emberek ülnek benne, a neves pályázók meg mind politikai jelöltek.
Valójában a szenátus nem a ZAK jövőjét nézi, hanem a sajátját. Mert tudják jól, ha új vezető jön, az átalakításba kezd” – hangzik a sarkos vélemény.
"A Zeneakadémia mindenkié. Miközben azt várjuk, hogy a klasszikus zene minél több emberhez jusson el, bezárkózunk egy épületbe, ahova csak az mehet be, akinek kártyája van. Ez is megöli a közeget. Mi még az utolsó mohikánjai vagyunk annak az arany korszaknak, amikor este tízig benn voltunk, a kávézóban ott volt Kocsis, Ránki, Schiff, a szellemük betöltötte a házat. Őket hallgattuk, kérdeztük, beültünk a koncertekre, egymás között megvitattuk, élt a ház. Mára lelketlenné vált az egész, az emberek nem ismerik egymást" – több nagy zenészünk egymástól függetlenül szinte szó szerint ugyanazt hiányolja.
Megkérdezett forrásaink egybehangzóan nagy lehetőségnek látják a közelgő váltást, sőt nem fukarkodnak az éles megfogalmazásokkal, úgy vélik, az utolsó órában vagyunk, ha a negatív folyamatot nem fordítja meg valaki, teljes leépülés lesz a vége. A legfőbb ellenlábasok ezzel szemben azt hiszik, megnyilvánulásaikkal az ügyet szolgálják, holott folyamatosan besározzák pikírt, politikai motivációjú írásaikkal. Mindemellett úgy állítják be, mintha Keller vagy Kelemen a történet gonosz szereplői volnának, ami nonszensz, és méltatlan az ügy fontosságára és a művészekre nézve. Ideje volna felébredni és a nagy zenei elődökhöz méltó párbeszédet folytatni a Zeneakadémia jövőjéről. Nem a politika, nem a kormány, nem a szenátus, hanem Liszt Ferenc a mérce, akihez inkább feltornászni kéne magunkat, mintsem lehúzni őt és örökségét az egyéni érdekektől vezérelt középszer szintjére. Ha valamitől, hát ettől biztos forog a sírjában.