Kicsit messzebbről kezdem. A hetvenes évek közepén kezdeményezésemre vezettük be a Muzsikásban a vétós demokráciát. Lényege, hogy csak olyan felkérést vállalunk, csakis olyan elképzeléseket valósítunk meg, amire minden tag rábólint. Mindez persze időnként jelentősen lelassította a döntési folyamatokat, de a mai napig együtt vagyunk. Amikor valamennyien úgy érezzük, hogy ideje van, akkor kell megcsinálni a következő stúdióanyagot. A Bartók Album is akkor született meg, amikor mindannyian elhatároztuk. Persze a munkában már különböző szerepek alakultak ki. A szellemi kialakításban döntően Éri Péterrel ketten vettünk részt. Amúgy pedig a mai internetes világban jelentősen csökkent a lemezek szerepe. Ma a hangsúlyt arra tesszük, hogy színvonalas koncerteket hozzunk létre. A legkisebbeknek pedig ott van hetenként az FMH-ban évtizedek óta működő gyerektáncházunk, iskolásoknak-középiskolásoknak a 2004 óta futó – a MOL által támogatott, ingyenes – Rendhagyó énekóra sorozatunk. Ez utóbbi célja elsősorban az, hogy akusztikus hangszerekkel közvetlen zenei élményhez juttassuk a gyerekeket, akik zöme még életében nem járt koncerten. Főleg nem olyanon, ahol népi hangszerek szólalnak meg. Abban a 45 percben viszont olyan közös élményben lehet részük, ami kinyithatja a szemüket. Merthogy a történelem során mindig jelen volt három lényegi közösségi dolog: a hit, a nyelv és a zene. Ezek nélkül nehezen lehetünk egészséges lelkű, harmonikus emberek.
A zenélés és a matematika mellett régóta foglalkoztat a természet és a gombászat. Miként lehet beilleszteni ezeket az amúgy is zsúfolt életedbe?
Ha tetszik, életvitelem része a természetjárás. Ott kiderül, mi az, ami mélyen foglalkoztat, ami megfog, és ebből mi hasznos másoknak. Hogyan lehet a felvállalt munkákat önművelésre, önnevelésre fordítani. Bármikor szívesen kimegyek az erdőbe: nincs rossz idő, csak alkalmatlan öltözet. És ha hagyja az ember, az elme egészen különös módon kezd működni. Bekapcsolódik a fák, a növények, az élőlények világába, a figyelem szétszóródik, és ebben az állapotban hihetetlen asszociáció-tömeg suhan át. Ebből egyszer csak kibontakozik, mi is fontos most számodra, mi foglalkoztat igazából. Ezen azután majd aprólékosan dolgozni kell.
Évtizedek óta a Fonóban (is) próbáltok, annak vezetője, Horváth László szervezi a nagyobb koncertjeiteket. Miként alakult a Zeneházzal a kapcsolatotok?
A Fonó számomra az elsődleges példa, hogy miként kell működnie egy, az egész Kárpát-medencére kitekintő, itthon is mértéket adó intézménynek. Lukács Józsi elméleti fizikus és gyakorlati üzletember, aki egy omladozó gyárépületből izgalmas művészeti központot varázsolt. Otthont adott falusi zenészeknek, táncosoknak, kísérletező kedvű városi muzsikusoknak és táncoktatással egybekötött táncházaknak is. Meg a nagy ívű népzenei gyűjtésnek, az Utolsó Óra programnak, melynek legfontosabb pillanatait a Fonó – a Hagyományok Házával karöltve – cédén is kiadta. A Fonóban stúdiót alakítottak ki, és lehetőséget adtak arra, hogy különböző szintű előadók megmutathassák magukat a közönségnek. Bár a Muzsikás valóban rendszeresen ott próbál, a Zeneházban ma már csak elvétve lép fel. Hasonló történt, mint a táncház-találkozóval, vagy a táncházi lemezek esetében: az elinduláskor értelemszerűen részt veszünk benne, de aztán jönnek a fiatalok, akik a maguk tudásával tovább viszik, új utakra.