78 éves korában elhunyt Colin Petersen, a Bee Gees angol popegyüttes dobosa. A zenész, aki az 1960-as években csatlakozott a zenekart alapító testvérekhez, Barry, Robin és Maurice Gibbhez, olyan slágerekben játszott, mint az I Started A Joke, a To Love Somebody és az I Just Gotta Get A Message To You.
Colin Petersen négy Bee Gees-albumon működött közre, mielőtt elhagyta az együttest.
A Best of the Bee Gees produkciós menedzsere, Gary Walker elmondta, hogy Petersen szombaton még fellépett egy showban, vasárnap pedig a „boldog és szokásos pimasz énjét” hozta.
„Finom úriember volt, aki méltósággal és becsülettel élt közöttünk. Örökké emlékezni fogunk rá” – nyilatkozta barátja és kollégája, Evan Webster.
A Bee Gees két korábbi tagja, Matt Bonelli október 10-én, Dennis Bryon pedig november 14-én hunyt el. Az alapító tagok közül Maurice 2003-ban, 53 éves korában váratlanul halt meg egy bélcsavarodás szövődményei miatt, míg ikertestvére, Robin 2012-ben, 62 évesen halt meg máj- és veseelégtelenségben.
Nyitókép: Wikipedia/Mandiner-szerkesztés. Colin Petersen a kép jobb szélén látható.