Harmadszor is merényletet kíséreltek volna meg Donald Trump ellen
Ismét egy fegyveres férfit kapcsoltak le a rendőrök a hétvégén egy republikánus kampányrendezvényen. Merénylet-kísérletek Donald Trump ellen. Összefoglalónk.
Kamala Harris most megpróbál udvarolni nekik, írja a BBC.
Nyitókép: Kamala Harris a pennsylvaniai Erie-ben kampányol 2024. október 14-én / fotó: DUSTIN FRANZ / AFP
Donald Trump republikánus elnökjelöltként mind 2016-ban, mind 2020-ban jól teljesített a feketék és a hispánok körében, a jelenlegi adatok szerint a 2024-es kampányfinisben is őrzi ezt a tendenciát. A Demokrata Párt kampánygurujai ezért most arra ösztönzik Kamala Harrist, hogy ezt a két választói szegmenst is próbálja nagyobb üzenetekkel megszólítani.
A részben afro-amerikai származású demokrata elnökjelölt fölénye ezekben a választói rétegekben természetes, de az arány nem mindegy: a korábbi elnökválasztások során
a feketék körében egy demokrata jelölt támogatottsága 90 százalék körüli volt, jelenleg Harrisé csupán 78 százalékos.
Mivel várhatóan nagyon szoros befutója lesz az elnökválasztásnak, akármelyik támogatói csoport mozgósítása meghatározó fontosságú lehet. A spanyolajkúak is ilyen csoport, hiszen vannak államok, ahol a szavazók jelentékeny része ilyen származású: Arizónában minden negyedik szavazó latino, Nevadában minden ötödik – Georgiában a fekete szavazók a helyi választásra jogosultak mintegy 30 százalékát teszik ki. A csatatér-államokban a mozgósítás kardinális tényező lesz – írja a BBC.
Mi a magyarázata, hogy éppen egy afro-amerikai jelölt nem tudja a korábbiakhoz hasonló mértékben hozni e két választói csoportot? Nos, a gazdaság állapota – folytatja a brit közszolgálati csatorna, amely szerint
a szavazók nagy részét az infláció, a fogyasztói árak és a megélhetés érdekli a legjobban,
és a Biden-Harris duó vezette négy éves kormányzati ciklusban a többség nem tapasztalt jó kormányzati munkát e téren.
Érdekes módon a bevándorlás kérdésében is van egy lényegi elmozdulás mindkét szegmens körében: a feketéket az zavarja, hogy az illegális úton érkező migránsokra a Biden-kormányzat többet költ, mint a szegény fekete településekre, míg a hispán voksolók egy részét az bosszantja, hogy az amerikai-mexikói határszakaszon rendszeresek az összecsapások, a hatóságok nem tudják fenntartani a rendet.
És ott van a gender kérdése:
a latino és a fekete közösségek konzervatívabb, vallásos része a demokratapárti liberális agendát nem tudja támogatni,
ők a hagyományos nemi szerepek megőrzését preferálnák, és így a Donald Trumpra való szavazással kacérkodnak.
Ezt is ajánljuk a témában
Ismét egy fegyveres férfit kapcsoltak le a rendőrök a hétvégén egy republikánus kampányrendezvényen. Merénylet-kísérletek Donald Trump ellen. Összefoglalónk.
Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.
A független-objektív Politico szerint „megbocsátható”, hogy így mentheti ki egy „republikánus koncepciós perből” az adócsaló és drogfüggőként fegyvert vásárló Hunter Bident. Ám van egy kis bökkenő.
Zuckerberg korábban mindent bevallott, ugyanis úgy cenzúráztak, ahogy a demokraták kérték.
Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.