„Harc, harc!” – Végveszélyben a normalitás, az utolsó utáni pillanatban járunk!

2024. július 15. 19:56

Nem túlzás, hogy végveszélybe került a normalitás, a hagyományos értékek jövője és az is nehezen vitatható, hogy más köntösbe öltözve, más jelszavak mögé bújva, de ugyanaz a szellemiség áll az események mögött.

2024. július 15. 19:56
Kovács Attila
Pesti Srácok

Nyitókép: MTI/EPA/DAVID MAXWELL

„Amint arról folyamatosan frissülő anyagunkban portálunkon is olvashattak, merényletet hajtottak végre Donald Trump ellen. Az elképesztő eset – amely egy amerikai viszonylatban kisvárosnak számító településen zajló kampányeseményen következett be – ismét, immáron sokadjára világít rá arra, hogy minden korábbinál veszélyesebb korszak köszönthet ránk. Nem túlzás, hogy végveszélybe került a normalitás, a hagyományos értékek jövője és az is nehezen vitatható, hogy más köntösbe öltözve, más jelszavak mögé bújva, de ugyanaz a szellemiség áll az események mögött, amely már több mint száz éve rendre hadat üzent és üzen az egyetemes értékeknek és azok képviselőinek.

Amikor a kommunizmus magyarországi történetéről szóló könyvemet írtam, és ezen munka részeként szükségszerűen kutattam már a Tanácsköztársaság előtti időszak vonatkozó eseményeit is, megdöbbentő volt számomra az a felfedezés, hogy már a »boldog békeidők« utolsó éveiben milyen szintű bomlasztás és lejáratás zajlott Magyarországon. Ez érintette a történelmi egyházakat, és külön kiterjedt az egyházi oktatásra, annak szidalmazására. Ennél is jobban meglepett annak felfedezése, hogy mennyire azonos volt a nyelvezete a »boldog békeidők« Jászi Oszkárék nevével fémjelzett szabadkőműves bomlasztásának, a második világháború utáni Szabad Nép-féle uszító, bolsevik lejáratásnak és a rendszerváltozás utáni »liberális«, majd újabban már »zöld-demokrata« típusú értékellenességnek.

Ha valaki rászán egy kis időt és beleolvas például a »Világ« című folyóirat valamelyik 1913-as számába, a Tanácsköztársaság (1919) idejéből származó proklamációk szövegeibe, a Szabad Nép Mindszenty-perről szóló »tudósításaiba« (1949 február eleje), vagy éppen napjaink valamelyik szélsőségesen liberális portáljának publicisztikai rovatába, azonnal észreveszi, hogy nincs új a nap alatt. Ezek egy tőről fakadnak, azonos szellemiségűek.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2024. július 16. 21:17
Pontosan. Érdemes olvasgatni a korabeli sajtót. Ugyanazok, és sajnos megint hagyjuk föléledni őket.
Ez D-dúr és e-moll
2024. július 16. 18:26 Szerkesztve
"Horst_Tappert ---> Ez D-dúr és e-moll 2024. július 16. 11:03 Zelk is egy görény volt, te is az vagy. Pontos voltam." És neked, ennyi ésszel, választójogod van. Az elmebaj szintjén ostoba vagy. :-| Kb. 70-es IQ fölött mindenki számára világos volna, hogy Zelk és Szentesi Zöldi ugyanúgy érvel. Erre utaltam a kommentben. Ki akarna egy olyan pártra szavazni, akinek olyan hívei vannak, mint te?
Ehetős Odó
2024. július 16. 13:52
Nincs új a nap alatt. Ezt mi a szerző kutatásai nélkül is tudjuk. És nyugodtan visszamehetünk akár 1789-ig. Ezek ugyanazok.
B_kanya
2024. július 15. 23:47
koronaszepe 2024. július 15. 23:03 "Mindenki tudja, hogy az oroszok voltak, és nem megölni szerették volna, hanem a kampányát megtolni." Ez a mindenki hülye és hazudik, túl sok szuperhősfilmet nézett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!