Újabb háborúkkal kell szembenéznie Amerikának a Közel-Keleten

Az amerikai választások közeledtével Joe Biden elnök demokrata kormányzata egyre mélyebbre süllyed a közel-keleti mocsárban. Miközben az Amerikai Egyesült Államokra egyre komolyabb terheket ró Ukrajna támogatása a nyugati fősodratú sajtó által is egyre inkább megnyerhetetlennek tartott orosz-ukrán háborúban, a Közel-Keleten nem csak az Izrael és a Hamász közti háború várható tehertétele, 

Friss hír, hogy a brit királyi légierő (RAF) célzott csapásokat hajtott végre a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be péntek hajnalban a londoni miniszterelnöki hivatal. Rishi Sunak miniszterelnök a Downing Street által ismertetett nyilatkozatában korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak nevezte a katonai fellépést.

Mi sem volt világosabb jele a végtelennek hitt amerikai pénzcsap elapadásának, mint amikor novemberben Zelenszkij 200 millió dollár támogatással mehetett csak haza Washingtonból, míg összesen 55 milliárd dollárt kért, és korábban arról beszélt, hogy havi (!) 7 milliárd dollárra lenne szüksége.

Amerikának nem csak republikánus megszólalók szerint fontosabb Izrael, mint Ukrajna. Biden 14 milliárd dollárt akar adni Izraelnek, s bár demokrata politikusok szerint egyik ország kezét sem engedik el, a tettek mást mutatnak, mint a szavak.

Az amerikai jobboldal egyre inkább izolacionista, vagyis a be nem avatkozást pártoló álláspontra kerül. A demokraták között pedig a progresszív woke-izmus erősödésével megnőtt a palesztinokat áldozatnak, az izraelieket pedig elnyomónak látók aránya. 

Valami hasonlót mutatnak a felmérések is: a Marist College szerint az amerikaiak 35%-a támogatna a további segélyt mindkét ország számára, 12% szerint csak Ukrajnának, és 14% szerint csak Izraelnek kéne pénzt adni. Tehát pusztán a válaszadók fele adna további támogatást valamelyik félnek, és ezen belül is erősen megosztottak. A YouGov is kb. 50%-ra hozta ki azoknak arányát, akik szerint növelni, vagy legalább szinten tartani (!) kéne a két ország támogatását. A Quinnipiac Egyetem felmérése szerint a válaszadók 53%-a adna még több segélyt Ukrajnának, és 51% Izraelnek. Mind a három kutatás arra jutott tehát, hogy a megtámadott amerikai szövetségeseknek való további pénzbeli támogatás a par excellence megosztó téma.

Trump – aki, bármit is gondolunk róla, erősen rajta tartja az ujját az amerikai nép pulzusán – talán maga is hallja ezeket a hangokat, s ezért beszélhetett így novemberi interjújában: „Senki sem utálja úgy a zsidókat, mint a palesztinok, és ez valószínűleg fordítva is így van, nem tudom. Néha hagyni kell, hogy a dolgok maguktól kifussanak, és meg kell nézni, hogyan ér véget.” 

Meglepő nyilatkozat ez a valaha volt leginkább Izrael-barát amerikai elnöktől, akinek zsidó lánya és unokái vannak. Vajon mi más késztethette Trumpot arra, hogy így beszéljen a választások előtt, mint az amerikai nép fásultsága egy újabb lyukas fenekű, „háború” feliratú hordóba való dollárömlesztés láttán?

Azért írhatjuk, hogy immár, mert Amerika lassan nyolc éve vív velük indirekt módon harcot. 

Jemeni játszmák

2015-ben Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok megpróbálták kifüstölni Jemenből az Irán által támogatott húszi radikálisokat, egy brutális polgárháborút indítva meg ezzel, amelyben hét év alatt 3 ezer gyerek halt meg és 7 ezer sérült meg. Az éhezés és betegség áldozataival együtt akár 400 ezer fő is lehet a háború áldozatainak száma Jemenben – ők a harmadik világ mindenki által leírt és senkit sem izgató, név- és arctalan halottjai egy olyan konfliktusban, ahol voltaképpen csak rossz és rosszabb felek között lehet dönteni. 

Washington fegyverekkel, lőszerrel, hírszerzési információkkal és légi utántöltéssel támogatta az inváziót, amellyel nem sikerült megtörni a lázadókat. A szaúdiak által vezetett koalíció 2022 tavaszán be is jelentette, hogy beszünteti a harcokat. A Nyugat viszont éppen beszáll. A Politico szerint „akár beismeri a Nyugat, akár nem, hála a Hamász támadásának Izrael ellen, és Irán válaszának Izrael önvédelmére, a Nyugat újra háborúban áll a Közel-Keleten”. 

Október óta közvelten a konfrontáció Amerika és a húszik között: amerikai hadihajók húszi drónokat lőnek le, decemberben pedig Amerika bejelentette, hogy nemzetközi koalíciót hozott létre a kereskedelmi hajók védelmére a Vörös tengeren. 

Mindez rövid távon bizonyosan a húszik sikerét jelenti: 

érdemben kimutatták támogatásukat az iszlám világban egyre népszerűbb palesztin ügy felé, s elterelték a világ figyelmét. 

Amerika koalíciójába, noha Doug Bandow cikke szerint legalább 50 ország hajói szenvedtek már el támadások a húsziktól, mindössze húsz kormány lépett be, és legalább felük névtelen kívánt maradni. Ausztrália, Kanada, Norvégia és Hollandia embereket adnak, de nem adnak hajókat. Franciaország és Olaszország egyedül akar lépni. A balos vezetésű Spanyolország egyenesen blokkolni akarja az EU részvételét, mégpedig Gáza támogatásának céljával. 

Ami még kínosabb Washington számára: egyetlen vezető Öböl-menti ország sem csatlakozott a koalícióhoz, ahogy Egyiptom sem. Szaúd-Arábia éppen most közeledik Irán felé kínai egyengetéssel, Egyiptom pedig deklaráltan Izraelre akar nyomást helyezni. Egyetlen arab ország csatlakozott, Bahrein, mely egyike a régió egyik legsötétebb diktatúráinak, s mely így is csak logisztikai támogatást ad. 

Ráadásul a szaúdi utca Gáza oldalán áll: felmérések szerint a szaúdi lakosság 91%-a győzelemként értékelte a Hamász támadását Izrael ellen, és 96%-uk szerint az arab országoknak minden kapcsolatot meg kell szakítaniuk a zsidó állammal. 

Amerika ismét olyan helyzetbe kerül, ahol több millió dolláros rakétákkal kell majd leszedniük az olcsó drónokat és a mobilis rakétakilövő rendszereket. Az egyetlen, pénzügyileg olcsóbb megoldás az amerikai katonák jelenléte lenne – ami amerikai életeket sodorna veszélybe és növelné az eszkaláció lehetőségét.

Irak is parázslik

De nem csak Jemenből érkezhet az a bizonyos szikra. Szíriában és Irakban – az utóbbiból való amerikai kivonulás ellenére – továbbra is állomásozik kb. 3500 amerikai katona, akik rendfenntartási feladatokat látnak el. Mint elemzők felhívták rá a figyelmet, ezek az erők elszórtak vannak elhelyezve, sok ilyen bázison csak egy maroknyi amerikai személyzet állomásozik, és gyakran megbízhatatlan helyi partnerekre támaszkodnak a további védelem érdekében.

Ennek lehetett eredménye, hogy 

Utóbbiak legalább húsz súlyos sérültet, köztük életveszélyes sérülteket könyvelhettek el. Noha Irakban 2021-ben befejezettnek nyilvánították a harci műveleteket, Biden is folytatta a mérsékelt amerikai jelenlét fenntartásának politikáját, melynek ugyan érdemi hatása nincs – Irak és Szíria Libanon mellett egyre inkább Irán bábállamaivá kezdenek válni –, ám arra pont jók, hogy amerikai életeket sodorjanak veszélybe és viszonylag kevés erőbefektetéssel és emberáldozattal súlyos provokációkat lehessen tenni az Egyesült Államokkal szemben.

Amerika célja elméletben az Iszlám Állam hosszan tartó veresége, noha az Iszlám Állam – bár az utóbbi hetekben követett el merényleteket – ilyen fokú részvételt talán mégsem igényel a világ vezetői katonai hatalmának részéről. Mint az American Conservative itt hivatkozott cikkében idézi, az amerikai Védelmi Minisztérium szerint az Iszlám Állam túlélési üzemmódban van, és amerikai erők az elmúlt negyed évben nem érintkeztek a terrorszervezet erőivel. 

 – sajátos helyzet ez. Az iraki hadsereg át is adott amerikai eszközöket, például M1 Abrams tankokat ezeknek a milíciáknak az Iszlám Állammal szembeni küzdelem során.

Egyes források az amerikai erőkkel szembeni támadásokat az Iszlám Állam ellen létrejött Quwwāt al-Ḥashd ash-Shaʿbī ernyőszervezethez (Popular Mobilization Forces, PMF) kötik. A PMF jelenleg is kap amerikai pénzügyi támogatást, noha a csoport egyik tagszervezetét, a Kata'ib Hezbollah-ot (nem azonos a libanoni Hezbollah-hal) az USA is terrorszervezetnek tartja, és katonai konfrontációkra is sor került a két fél között, pl. az amerikai légierő 2019-ben bombázta a Kata'ib Hezbollah állásait.

Eltekintve attól, hogy egy amerikai életeket követelő támadás az iráni proxyk részéről agresszív amerikai ellencsapást válthatna ki (valami hasonlóra máris sor került, amikor az amerikaiak által vezetett koalíció kilőtte egy Irán által támogatott milícia vezetőjét Bagdadban), súlyos eszkalációba taszítva a régiót, az amerikai erők rendszeresen találkoznak orosz katonákkal Szíriában is. Hasonlóan könnyen sor kerülhet egy konfrontációra az amerikai és az orosz légierő között Szíriában. (Az orosz erők a szír kormány „meghívásából” tartózkodnak az országban). 

a jelenlegi, feszült nemzetközi helyzetben. A kérdés: honnan fog végül kipattanni az a bizonyos szikra a Közel-Keleten (már ha kipattan egyáltalán)?

Nyitóképen: Benjamin Netanjahu és Joe Biden találkozása New Yorkban szeptember 20-án. Fotó: AFP / Jim Watson