Netanjahu beszéde: összetett szöveg, változatos eredményekkel

„Netanjahu beszéde: összetett szöveg, változatos eredményekkel

Sokan és sokat vártak Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök első sajtótájékoztatójától az október 7-i, brutális mészárlás óta. Netanjahu bizonyos értelemben azt hozta, amire számítani lehetett, más szempontok terén pedig vagy kiemelkedően teljesített, vagy kívánnivalót hagyott maga után. Egy-két objektív és néhány szubjektív megállapítás következik.

Előbb egy gyors recap: Netanjahu mindjárt azzal nyitott, hogy »ez a háború második szakasza, amelynek céljai egyértelműek: a Hamász kormányzati és katonai képességeinek megsemmisítése és a túszok hazahozatala.«

»Szövetségeseink a nyugati világban és partnereink az arab világban tudják, hogy ha nem győzünk, akkor ők következnek a sorban a gonosz tengelyének hódító és gyilkos hadjáratában« - tette hozzá.

Több utalást is tett beszédében arra, hogy a háború Izrael létéért zajlik. A háború »egzisztenciális teszt«, és idézte a holokauszt példáját is: »A soha többé most van«. 

Nem volt hajlandó közvetlenül válaszolni arra, hogy ő is viseli-e a felelősséget a palesztin terrorcsoport halálos támadásáért. »A háború után mindenkinek választ kell majd adnia, beleértve engem is« - mondta, megismételve a hét elején tett megjegyzéseit.

Nem volt hajlandó kötelezettséget vállalni egy állami vizsgálóbizottság felállítására, amely a Hamász atrocitásait lehetővé tevő mulasztásokat vizsgálná.

A sajtó utolsó kérdésére válaszolva Joav Gallant védelmi miniszter azt mondta, hogy a háborús kabinet belső kapcsolatai rendben vannak. Másról is szó volt, pl. arról, hogy a Hamász a költségvetésének 90%-át Irántól kapta, de most a fentiekre szeretnék reflektálni.

S akkor innentől a megjegyzések. A beszéd alapvetően erős volt és fontos témákat érintett. Ideje is volt, ez Netanjahu második nagy beszéde az elmúlt két hétben, ehhez képest Levi Eskol és Golda Meir miniszterelnökök is hamarabb és több beszédet tartottak 1967-ben és 1973-ban.

A beszéd jelentős részben a külföldnek szólt. Rengeteg kulturális referenciát halmozott benne Netanjahu, a bibliai hasonlatoktól kezdve (»Amalek«) a holokauszton át a jó és rossz harcáig. Régi és Izraelben korábbi háborúk során is használt retorikai elem, hogy a háború Izrael létéért folyik, ezt mondták 1948-ban, 1967-ben és 1973-ban is, kézenfekvő, hogy most is erről beszéljenek.

Ez nem szubjektív vélemény, ez számszerű tény: még a jobboldali kormányt támogató tábor többsége is felelősnek tartja a kormányt. Netanjahu erre újból nem reagált érdemben. A hiányosságot nyilván ő is érezte, mert mára X-posztban (Twitter) közölte, hogy semmilyen tájékoztatást nem kapott a Hamász támadása előtt a külső és belső elhárítástól. Ezt a posztot aztán törölte. Itamar Ben-Gvir nemzeti biztonságért felelős miniszter azonnal Netanjahura is támadt, de kritizálta őt Beni Ganc is.

A kérdések: miért törölte ki a posztot? Mit jelent a belülről kapott, nyilvános kritikák tükrében Gallant megjegyzése, miszerint a kormányban jól megy a közös munka? Ráadásul eleve nagyon nehéz helyzet regnáló miniszterelnökként azt mondani, hogy ő nem felelős, mert nem szóltak neki, hiszen az ő embereit minősíti ezzel. Az egyetlen kifogás, amit hozhat, hogy még az előző kormányok alatt nevezték ki a Sin Bét és a Moszad mostani igazgatóit.

Érdekes a megjegyzés a »barátokról«, főleg az arab világban, akik teljesen Izrael mellett vannak. Netanjahunak nyilván nem érdeke, hogy még több konfliktust keressen az arab világgal, ráadásul az Ábrahám-egyezmények során történt normalizációs folyamat a korábbi miniszterelnökségének idejére esett. Nyilván ezért is kényelmetlen lenne beismerni, hogy az összes (!) új arab »barát« megszavazta az Izraelt fegyverszünetre felszólító friss ENSZ-határozatot, mely nem tett említést a Hamász október 7-i mészárlásáról. Arról nem is beszélve, hogy amint Demkó Attila remekül felhívta rá a figyelmet: az »arab utca« tombolva éltette a Hamászt Kairóban, Ammánban, stb. Egyiptom és a sajtóhírek szerint Izraellel viszonyát nemrég még normalizálni akaró Szaúd-Arábia éppen ma reggel jelezte, hogy a gázai szárazföldi műveleteket elfogadhatatlannak tartja - persze mi mást mondjanak, ha nem akarják elveszíteni az »utcát«?

A másik nagy »barát«, Amerika a konfliktus minnél hamarabbi »lecsavarásában« érdekelt. Biden fókusza máshol van, a Közel-Keletről levette a kezét (ez voltaképpen egy már Obama által megkezdett folyamat volt, amivel Trump részben szakított). Célja az Obama-évek nagy »sikerének«, az iráni atomalkunak helyreállítása.

Mint Caroline Glick arra felhívta a figyelmet nemrég megjelent írásában, Biden kezdetben az Iránnal szemben sokkal megengedőtt Robert Malley-t nevezte ki a kormány Irán-politikájának vezetésére. Őt azóta leváltották, de Izrael nyilván elvárná, hogy szigorúbban kezeljék Iránt az október 7-i események után. A héten sok megfigyelő, köztük Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter is megdöbbenésének adott hangot, amikor kiderült, hogy a Biden-kormányzat amerikai beutazási vízumot adott Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszternek, hogy felszólaljon az ENSZ-ben. Abdollahian arra használta fel beszédét, hogy háborúval fenyegesse meg az Egyesült Államokat, ha beavatkozik Izrael oldalán. Október 7-e óta iráni proxyk pl. Jemenben többször is konfrontálódtak amerikai erőkkel. 

Ráadásul Biden választás elé néz, ám miközben felmérések szerint a republikánus és (!) a demokrata bázis többsége toronymagasan támogatja Izraelt, a fiatalok körében már fordított a helyzet, és Biden népszerűsége ténylegesen csökkent is (11%-kal!) a demokraták között. Eközben számos izraeli lap megdöbbenéssel reagált Biden azon követelésére, hogy Izrael fogadja el, hogy a háború célja egy palesztin állam létrehozása. Az egyik szalagcím így szólt: »Biden becsapott minket«.

Biden sajátos tojástáncot jár az orosz-ukrán háború, a közel-keleti konfliktus és a woke demokrata aktivista tábor kielégítése körül.

Nem lennék a helyében - ahogyan tartja a mondás.

Eközben Izrael továbbra is állítja, hogy egymást nem kizáró célok a túszszabadítás és a Hamász teljes eltörlése. Netanjahu most találkozott először az elrabolt civilek rokonaival. Fenntartja, hogy nem volt hiba, amikor 2011-ben több mint ezer terroristát engedtek el Gilad Salit izraeli katonáért. A Hamász az összes palesztin rab elengedését követeli. Ha a Salit-ügy nem volt hiba, akkor nyilván el kéne fogadni ezt az alkut Netanjahu saját logikája szerint. Meglátjuk, mit hoz a jövő.

Nehéz, feloldhatatlannak tűnő dilemmák ezek egy rendkívül kiélezett geopolitikai helyzetben, az elemzések és jóslatok pedig - értelemszerűen - a többi konfliktuszóna további melegedéséről szólnak. Kiváló alkalom ez a Nyugat ellenségeinek, hogy tovább terheljék az így is megfeszített szövetségi rendszert. 

Sok kérdésre lehetett volna tehát még reflektálni Netanjahu beszédében - ez talán egy későbbi beszédre marad.”

Nyitókép: Abir SULTAN / POOL / AFP