Az óriási kijevi szovjet világháborús emlékművön ukrán szigonyra cserélnék a sarlót és a kalapácsot – a háborúban álló országban azonban éles viták tárgya lett a szobor áthangolása és annak költségei.
Anyaföld-, Anyácska-, Haza Anyácska-szobor – sokféleképpen hívják a Dnyeper partjai fölött magasodó óriási szobrot Kijevben. Az viszont biztos, hogy nem téveszthető össze semmi mással a látványa. Az ukrán főváros látképét meghatározó, 102 méter magas emlékmű a szovjet örökség része – most viszont egy Magyarországról egyébként igen jól érthető identitáspolitikai vita tárgya lett. A változtatás szándéka és a vita
jól mutatja a ma is születésben lévő, immár teljesen önálló ukrán identitás alakulását.
A szobor története igazi szovjet sztori – és talán mindenkinek jobb, hogy nem az eredeti tervek valósultak meg. Az ötvenes években ugyanis még olyan ötletek merültek fel, hogy a folyó fölötti dombra egy Lenin- és egy Sztálin-szobor kerüljön, s mindkettő közel kétszáz méter magasságú lett volna. A sztálinizmusnak aztán a nem kedves vezető halálával gyorsan leáldozott, és egy visszafogottabb, de természetesen még így is igazán szovjet léptékű figura került a hegyre.
A hetvenes évekre eldőlt, hogy ha valamit építenek oda, az legyen egy második világháborús emlékmű – ami végül egy harcos nőalakot ábrázolt, kivont karddal és pajzzsal a kezeiben. Az emlékmű a Szovjetunió lassú hanyatlásának idejére, 1981-re készült el, még az idős Brezsnyev adta át.
A szobor máig megosztja a kijevieket – sokan már a szovjet időkben sem értették, miért kellett ennyi pénzt erre költeni –, de persze az évtizedek során lassan turistalátványosság lett belőle. Ukrajna függetlenedésével és különösen a kétezres években erőre kapó ukrán nemzeti ébredéssel a szobrot is utolérte az identitásvita.
A már a Majdan utáni ukrán parlament 2015-ben elrendelte Ukrajna dekommunizálását,
vagyis a szovjet-kommunista örökség felszámolását. Ennek nyomán felmerült, hogy az Anyaföld-szobor pajzsáról is le kellene venni az évtizedek óta halott Szovjetunió sarló-kalapácsos címerét, és az ukrán címerben látható háromágú szigony szimbólum, a trizub kerüljön a helyére.
Ez a csere azonban azóta sem történt meg, miközben 2022 februárjában kitört a háború, melyben Ukrajna minden lehetséges erőforrását az orosz agresszióval szembeni védekezésre fordítja. Az ukrán kulturális minisztérium idén májusban elrendelte a címercserét, és e napokban zajlanak a munkálatok is.
De nem minden vita nélkül. A Politico számol be arról, hogy
sok ukránnak, kijevinek problémás, hogy a másfél esztendeje háborúban álló ország erre költi a szűkös erőforrásokat.
Olekszandr Tkacsenko ukrán kulturális minisztere néhány hete még arról beszélt: a nép szerinte komoly elvárásokat támaszt Ukrajna szovjetizációjának és eloroszosításának a meghaladására. „Tavaly óta ezen a projekten dolgozunk, akkor az ukránok 85 százaléka támogatta ezt egy online szavazás keretében.” Tkacsenko szólamai – és főleg sok hasonló költséges kulturális költekezése – azonban ellenállásba ütköztek a legfelső szinten is: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előbb a költekezések visszafogására szólította fel miniszterét, majd a miniszter le is mondott.
A Politico beszámol néhány lakossági véleményről az ügy kapcsán: Viktor Prilipenko katonai orvos szerint
nem épp gyakorlatias, ellenben pénzpazarló az emlékmű átépítése,
amikor a hadseregnek például felderítő és támadó drónok tömegére van szüksége. Diana Stavska, egy kijevi fogorvosnő posztjában azt sorolja, hogy a szoborra szánt 700 ezer eurónyi pénzösszegből több mint kétezer drónt vagy 240 mesterlövész puskát lehetne vásárolni a hadsereg számára.
Zelenszkij elnök a népharagot érzékelve azt közölte: „A múzeumok, kulturális központok, szimbólumok és tévésorozatok mind fontosak, de most mások a prioritásaink. Találjanak nem költségvetési forrásokat. Az államnak a védelemre kell maximálisan fókuszálnia.”
Tkacsenko miniszterként, az utolsó szó jogán még vitába szállt ezzel: „Vannak, akik szerint nem kell költeni a kultúrára háború idején.
De mondják meg nekem, akkor miért harcolunk? Nem a kultúránkért, identitásunkért, nyelvünkért és történelmünkért?
A kultúra a háború idején ugyanolyan fontos, mint a drónok” – érvelt leléptetése előtt a miniszter.
A címercsere viszont most már valószínűleg megtörténik: a szigonyhoz használt acélt eredetileg a Rinat Ahmetov oligarcha által tulajdonolt Zaporizhstal acélmű szállította volna, de az illetékes minisztérium szerint annak nem lett volna megfelelő minősége, ezért nyugat-európai acélra váltanának. Az ukrán acélmű viszont ezzel szállt vitába, mondván: az ő acéljuk is megfelelő,
és ukrán acélt kell használni ilyen szimbólumokhoz, az agresszióval szembeni ellenállás jeleként.
Amíg pedig az egykori közös Haza Anyácska szobrán vitáznak Ukrajnában, a keleti szláv belháború tovább dúl földön, vízen, levegőben egyaránt.
Fotó: Wikipedia