Ezzel párhuzamosan Németországban jelentős nőtt az erőszakos bűncselekmények száma, tavaly 20 százalékkal emelkedett. A portál azt is hozzátette, sokan összefüggést látnak a migráció és a bűnözés növekedése között, mivel a migrációs háttérrel rendelkezők felülreprezentáltak. Azt a felfogást, hogy a migránsok jelentik a legnagyobb veszélyt a közbiztonságra, azok a hírek is erősítik, amelyek szinte naponta érkeznek olyan szörnyű bűncselekményekről, amelyekben külföldiek az elsődleges gyanúsítottak, mint például a közelmúltban Berlinben történt két csoportos nemi erőszak.
A migráció és a romló közbiztonság mellett az AfD-nek kedvez az is, hogy jelenleg Németország az elmúlt évek óta legsúlyosabb gazdasági visszaesésével néz szembe, amely egyes közgazdászok szerint az ország gazdaságának hanyatlását vetíti előre – írta a Politico. A portál szerint az AfD mindig is „gyengéd érzelmeket táplált” Vlagyimir Putyin Oroszországa iránt. A párt háború ellenességét pedig azzal támasztja alá, hogy
az megfojtja az ország gazdaságát.
A Politico szerint annak ellenére, hogy a valóság ennél „bonyolultabb”, az AfD retorikája ennek ellenére sok némettel jól rezonál, különösen a volt kommunista keleti országrészben, ahol a párt kényelmes előnnyel vezet versenytársaival szemben.