Az ukránok szerint ismét hadifoglyok érkezhetnek Magyarországra, és már azt is tudják, mikor

2023. július 13. 12:35

Ugyanaz a propagandaoldal közölte a híresztelést, amely a legutóbbi hadifogoly-ügyről is cikkezett.

2023. július 13. 12:35
null

Az RBC Ukraine nevű oldal arról ír, hogy Magyarország ismét ukrán hadifoglyokat fogadhat. Állításuk szerint az akció az orosz ortodox egyház közvetítésével történne, ám az ukrán oldal kihagyásával. A dolgot azért árnyalja, hogy mindezt ukrán hírszerzési információkra alapozva írja a portál. 

A portálnak nyilatkozó ukrán hírszerző azt mondta, az Orosz Ortodox Egyházban jelenleg is tárgyalnak arról, hogy fogadnák a magyar kormány képviselőit. A hírszerzők úgy tudják, erre augusztus 8. és 11. között kerülhet sor, 

a látogatás elsődleges célja pedig az, hogy a magyar származású ukrán hadifoglyok átadásának következő körét megtárgyalják

– fogalmazott a hírszerzőtiszt, hozzátéve, a fogolycseréből az ukrán kormányzatot az előző alkalomhoz hasonlóan most is kihagynák, és ez szerinte a genfi egyezmény és a nemzetközi humanitárius jog megsértését jelenti. 

Elmondása szerint a magyar félnek egyelőre nincs listája arról, kiket akarnának átvenni az oroszoktól, és emiatt az orosz titkosszolgálat jelenleg is keresi a hadifoglyaik közt azokat, aki kárpátaljai születésűek. A tervük az, hogy a magyar delegáció érkezéséig egy 10-15 főből álló listát állítsanak össze.

A magyarok feltétele az, hogy magyar etnikumú, magyarnyelv-tudással rendelkező személyek legyenek. Ez elengedhetetlen feltétel: csak azokat fogadják el, akik az Ukrajnában élő magyar kisebbséghez tartoznak

– fogalmazott az ukrán hírszerző.

Nem először cikkeznek erről

A legutóbbi, hadifoglyokkal kapcsolatos esetben az Orosz Ortodox Egyház közleményt adott ki, amelyben az állt: „őszentsége Kirill moszkvai és összoroszországi pátriárka áldásával, az orosz ortodox egyház közvetítésével, az egyházak közötti együttműködés keretében, a magyar fél kérésére, az ellenségeskedésekben részt vett kárpátaljai származású ukrán hadifoglyok egy csoportját Magyarországra szállították”. Az RBC-Ukrajna akkor is azt hangsúlyozta, hogy mindezzel kapcsolatban nem történt egyeztetés Ukrajnával, később pedig már azt is állították, hogy az „átadott hadifoglyok nem szabadok”. Ezt Semjén Zsolt nem sokkal később cáfolta a Mandinernek.

Nyitókép: Daniel Carde / ANADOLU AGENCY / AFP. Illusztráció.

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Takagi
2023. július 13. 15:32
Na és?
Majdmegmondom
2023. július 13. 14:57
Amióta besegítenek a brit tudósok, azóta az ukránok is nagyon okosak. Viszont ha Ukrajnában Nostradamusok dolgoznak, vajon azt látják már, hogy mikor lesz vége a háborúnak?
Csigorin
2023. július 13. 14:39
magyarokat adnak at nekunk az oroszok. uki terrorallamnak aki el akarta oket pusztitani nincs belevau
lyon-v-2
2023. július 13. 14:05
Van esetleg valami semmi közük az ukrániaiaknak hozzá azon kívül, hogy maximum tudomásul vehetik ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!