A megtalált 17 tonna kokain mellett több mint 1,2 millió euró készpénzt, gyémántokat, luxusjárműveket, rendőrségi egyenruhát és fegyvereket is lefoglaltak.
A mintegy 1500 rendőr bevonásával kedden lezajlott akció során, amely egy kábítószer-, különösen kokainkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport felszámolását célozta, egyebek mellett 17 tonna kokaint is lefoglaltak Belgiumban – közölte a helyi média szerdán.
Legalább 200 házkutatást tartottak
Az ország legnagyobb nemzetközi kikötőjét is magában foglaló város, Antwerpen ügyészségének tájékoztatása szerint a kedd hajnalban kezdődött, az egész országra, de különösen az észak-belgiumi Antwerpen és az ország északkeleti részében található Limburg tartományokra kiterjedő razzia keretében legkevesebb 200 házkutatást tartottak.
Az összehangolt művelet során 48 embert állítottak elő. A megtalált 17 tonna kokain mellett több mint 1,2 millió euró készpénzt, gyémántokat, ékszereket, luxusjárműveket, rendőrségi egyenruhát és fegyvereket is lefoglaltak. Az átfogó akció nem csak a drogkereskedőket, hanem a velük együttműködő, pénzmosással foglalkozó bűnözőket, valamint a bűnelkövetést megkönnyítő, a csempészeket információkkal ellátó segítőket is célozta. A két éven át tartó nyomozás során a rendőrséget egyebek mellett különféle titkosított rendszereken keresztül küldött, mintegy egymilliárd üzenet feldolgozása vezette nyomra – közölték.
Kokainkereskedelem
Naponta több száz óceánjáró hajón több ezer konténer érkezik a tengerentúlról Antwerpen kikötőjébe. A kokainkereskedelem szempontjából a belga kikötőváros Európa egyik fő bejáratának számít. A városban és a kikötőben folytatott drogkereskedelem gyakran vezet erőszakhoz, bűnözői csoportok közötti fegyveres összetűzésekhez. Tavaly Belgiumnak további három ország illetékes hatóságaival együttműködve, egy Antwerpenben talált, 2,8 tonna kokaint tartalmazó konténer lefoglalását követően sikerült felszámolnia egy kábítószer-kereskedő hálózatot. Idén, február második felében az antwerpeni kikötőben 7,2 tonna kokaint foglaltak le a helyi hatóságok. Ennek értéke több milliárd euró.
(MTI)
(A kép illusztráció. Fotó: MTI)