Impeachment-szakértő: Trump ügyvédei megmásították a szavaimat

2021. február 09. 07:05

A demokraták lázadás szítása miatt emeltek vádat Trump ellen, a professzor szerint az elnök távozásával sem tárgytalan az eljárás.

2021. február 09. 07:05

Egy impeachment-szakértő jogászprofesszor azt állítja, hogy Donald Trump ügyvédei megmásították állításait a korábbi amerikai elnök kedden kezdődő, immár második alkotmányos felelősségre vonási tárgyalására (impeachment) készülve. Brian Kalt, a Michigani Állami Egyetem professzora a Reuters hírügynökségnek hétfőn küldött elektronikus levélben tudatta, hogy Trump ügyvédei "kétségtelenül" elferdítették szavait, és akkor lepődött meg igazán, amikor azt írták: „Ha egy elnök már nincs hivatalban, az impeachment-eljárás tárgytalanná válik.”  

Kalt nyomatékosította, hogy az ügyvédek által hivatkozott írásában a fenti állítás ellenkezőjéről van szó. Trump ellen a demokrata párti képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után hívei megrohamozták a törvényhozás épületét. A tárgyalást a szenátusnak kell lefolytatnia.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ma is bukik a Zorbán...
2021. február 09. 10:13
Sleepy Joe, Pelosi, AOC és a többi bolsevista bűnöző SZÁMTALAN lázító beszédet mondott, amik nyomán jó fél évig tartó, sokszor fegyveres lázadást hajtottak végre a Negru Lives Matter és antifasz terroristák. A gyújtogatások, fosztogatások 6 ezer milliárd forint kárt okoztak, a civil lakosságnak a bolsevista potenciálus gyilkos csürhétől való rettegését pedig nem lehet pénzben kifejezni. (19 embert gyilkoltak meg a lázadással összefüggésben.) Szóval, nem egyszeri, négy órás rendbontásról volt szó. A bolsevista patkánysajtó mégis Trump ellen uszít...
Harangláb
2021. február 09. 08:26
Olyan az egész, mint ha az ötvenes években regnáló Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság újjáalakult volna a bolsik vezetésével...:)
h040183
2021. február 09. 08:08
A hóhér picsog, hogy ő az áldozat! Beszarás ami manapság zajlik az Usá-ban!
LAW AND ORDER
2021. február 09. 07:52
Megint valami libernyák okoskodás!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!