A mozgalmi posztmodern

"(…)

A posztmodern alapítók számára nincs jó hatalom, nincs jó aszimmetria: ha bármilyen megkülönböztetés („struktúra”) létrejön, akkor az hatalommal és elnyomással jár. Ahogyan a megkülönböztetés, úgy a hatalom sem lehet jó. Az eredeti posztmodern valóság- és igazságelutasítása, pesszimizmusa, nihilizmusa nem akart társadalmi változást elérni, sem mozgósítani. Nem remélte, hogy ez lehetséges.
Azonban a kultúránk része – jelen van és kifejezi formát, nyelvet keres magának –  az a millenarista remény, hogy lehet az aszimmetriáktól, hatalomtól, frusztrációtól, kielégületlenségtől és csalódásoktól mentes mindennapi életet élni.

(…)

A hatalmat a posztmodern alapítói is valóságosnak tekintették, de az identitást megkonstruáltnak. Azonban a mozgalmi posztmodern a hatalom mellett az identitást is valóságosnak és legalább annyira meghatározónak tekinti, mint egykor a marxisták az osztályhelyzetet.

(…)

Ezek a változások még élesebben láthatók a kritikai faji tanulmányok esetén. Ez a faji identitás meghatározó és objektív volta mellett érvel. 

(…)

A kritikai faji elmélet hirdetett célja a rasszizmus felszámolása, a hatása azonban a faj hangsúlyozása lett minden helyzetben. Lényegében egy fordított rasszizmus. Nem az a kérdése, hogy van-e rasszizmus, hanem az, hogy hogyan nyilvánul meg. Aki nem ért egyet velük a rasszizmus valamely leleplezésében, az rasszista per definitionem. 

A kritikai faji elmélet paranoid: mindenhol elnyomást vagy annak szándékát véli látni. 

(…)

A mozgalmi posztmodern alapelve az, hogy társadalmi valóság létezik, benne elnyomó hatalmi és hierarchikus struktúrák vannak, és a célja az, hogy az elnyomást láthatóvá téve mozgósítson ellenük. Az „áldozat lét” nem lehet pusztán konstrukció. Ha nem létezne valóság és igazság, akkor  a fekete nőknek azt kellene mondani, hogy amit ti hátránynak, elnyomásnak véltek, az csak konstrukció. Ezzel pedig nem sok embert tudna a mozgalmi posztmodern mozgósítani.
A mozgalmi posztmodern jelszava a társadalmi igazságosság, ami a társadalmi igazságtalanság – a létező egyenlőtlenségek – elleni cselekvést igazolja, arra mozgósít. Az igazságtalanság valóságos, a társadalmi igazságosság parancs abszolút.

(…)

A mozgalmi posztmodern alapvető feltevése az, hogy folyamatosan és örökké jelen van mindenhol az előítélet, kulturális elnyomás, csak rá kell mutatni, fel kell tárni, az embereket rá kell döbbenteni. Az alapító posztmodernek azonban nem remélték, hogy ettől meg lehet szabadulni, pesszimisták voltak, a mozgalmárok viszont a megszabadulást ígérik.

Az igazságtalanságok felismerésének egyetlen és csalhatatlan módja az áldozatként elismert kiválasztott csoportok tagjainak megérzése. 

(…) 

A fehérek, heterók tapasztalatai, érvei, érzései csak annyiban érdekesek, hogy azt mutatják, mennyire törékeny az identitásuk, de semmilyen ténybeli vagy erkölcsi relevanciájuk nincsen.

A mozgalmi posztmodern határozottan állítja, hogy létezik valóság és igazság. A woke gondolkodás az igazság, nemcsak egy újabb konstrukció a régiekkel szemben. Ez a radikális változás, a társadalmi igazságosság az egyetemeken zajlott le, majd a kiszabadult az egyetemekről. Nagyjából 1968 óta nem igaz az, hogy ami az egyetemeken történik, az ott is marad.

(…)

A társadalmi igazságosság képviselői a javak újraelosztását akarják, mert az most igazságtalan. Azonban szemben a korábbi egalitárius szocialistákkal, nem az anyagi javakat, hanem az elismerést, megbecsülést akarják újraosztani.

(…)

Látnunk kell, az elmúlt tíz évben szárba szökkent mozgalmi posztmodern magába szívta a baloldal (liberálisok és szocialisták, marxisták) erkölcsi abszolutizmusát, amivel mozgósítani és uralmi igényt bejelenteni lehet."

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.