Mérsékelt nagyágyút indítanak kancellárnak a szocdemek – Olaf Scholz portréja

„Győzni akarok” – így kommentálta Olaf Scholz, Németország hatvankét éves alkancellárja és pénzügyminisztere a szociáldemokraták (SPD) bejelentését, miszerint vele az élen képzelik el a szereplést és természetesen a fényes győzelmet a jövőre esedékes Bundestag-választásokon.

Scholzból, aki tavaly decemberben alulmaradt a párt elnökségéért folytatott versenyben, kancellárt csinálnának az elvtársak – a „Genosse” az SPD-n belül bevett megszólításnak számít –, pedig nem is olyan régen még úgy volt, hogy Scholz leginkább távozna a politikai életből. 

azt el kell ismerni. Olaf Scholz 1958-ban született a vesztfáliai Osnabrückben, de a szocdemek egyik legfontosabb erődjében, Hamburgban nőtt fel. Gimnazistaként, 1975-ben lépett be az SPD ifjúsági szervezetébe, a Jusosba, onnantól pedig nem volt megállás, legalábbis ami a pártkarriert illeti. Tíz évvel később, 1985-ben diplomázott jogászként a hamburgi egyetemen, ami után egy darabig ügyvédként tevékenykedett az északnémet városban. 2000-ben választották az SPD hamburgi elnökének, Gerhard Schröder kancellársága alatt pedig másfél évig a párt országos általános titkára volt.

Közben azért a politikai karrierje is ívelgetett: 2001-ben egy visszalépést követően néhány hónapot Hamburg belügyi szenátoraként töltött, 2007 és 2009 között pedig az első Merkel-kormány munkaügyi minisztere volt – szintén egy visszalépést követően. A nagy szintlépés 2011-ben következett be, amikor a kereszténydemokrata-zöld koalíció felbomlását követően előrehozott választásokat tartottak Hamburgban, amit Scholz vezetésével az SPD szűken ugyan, de megnyert. Innen már tényleg csak egy ugrás volt 2018-ban, a negyedik Merkel-kabinet felálltakor a pénzügyminiszteri szék megszerzése, amivel a kancellárhelyettesség is együtt járt – szóval

De van azért valami furcsa abban, ha a Walter-Borjans–Esken-féle pártelnökséggel az élen a szocdemek Scholzot küldik csatába a kancellári székért.

Nem is csak az, hogy az SPD-nagykutyasággal járó talán legcsábítóbb falatot a győztes páros szinte csak úgy átengedi Scholznak, akit Klara Geywitzcel együtt ugye nemrég elutasított a párttagság az elnökválasztás során (bár az nyilvánvaló, hogy két ember nem nyerhet kancellárválasztást, és ami azt illeti, különösen két ember nem nyerhet kancellárválasztást, a kimondottan nem karakteres Norbert Walter-Borjans, és az országos politikában tökéletesen rutintalan Saskia Esken). Hanem az is, hogy a Walter-Borjans–Esken-páros kifejezetten az SPD balra tolásának ígéretével szerezte meg a szavazatok többségét tavaly, és most mégis a párt konzervatív szárnyához tartozó Olaf Scholzcal akarják megnyerni a Bundestag-választást.

És van még egy „apróság”, ami miatt legalábbis furcsa, hogy Scholzot jelölték. Ott van az, hogy Scholz nagykoalíció-párti, ami kifejezetten szembemegy azzal, amit az SPD új vezetése szeretne: ők ugyanis egy nagy balos koalícióban gondolkodnak, vagyis az uniópártok (CDU–CSU) helyett a Zöldekkel és a Die Linkével fognának össze a kormányalakítás érdekében. Nem mintha a német baloldalon olyan nagyon el lennének ragadtatva ettől az ötlettől, sőt.

A jelenleg legerősebb baloldali párt, a Zöldek társelnöke, Robert Habeck nem is nagyon tűnik lelkesnek az SPD bejelentését követően: szerinte a hőség, az éghajlat, a koronavírus és Európa mind-mind sokkal fontosabbak annál, amit „a Twitteren bejelent az SPD”. 

A mindig pontos és precíz, fellépésében helyenként Angela Merkelre emlékeztető Olaf Scholz persze soha nem lesz olyan trendi, mint a mindig laza Robert Habeck és Annalena Baerbock a Zöldeknél, de nem is a jópofaságáért jelöli őt az SPD. Sokkal inkább amiatt, mert

amire a koronavírus-járvány még egy lapáttal rátett. Pénzügyminiszterként Scholz ma is sokat van szem előtt – igaz, van egy másik, jóval kellemetlenebb ügy is, ami körül sűrűn felmerül a neve: a Wirecard-botrány. A Wirecard egy német pénzügyi szolgáltató vállalat, ami világszerte kínált tranzakciós és rizikómenedzsment-szolgáltatásokat. És a Wirecardnál elég jól ment a szekér, aztán június végén a cég kissé váratlanul csődöt jelentett, mondván, hogy hiányzik a kasszájából kétmilliárd euró. Azon túl, hogy ez nyilván súlyos kérdéseket vet fel a Wirecard könyvelési gyakorlatával kapcsolatban, a német pénzügyi felügyelet, a Bafin részére is borzasztóan kínos – és hát áttételesen Scholz számára is, hiszen a Bafin munkáját a szövetségi pénzügyminisztérium ellenőrzi, amit ő irányít. A pénzügyminiszter persze ragaszkodik ahhoz, hogy minden szabályszerűen zajlott a pénzügyi felügyeletnél, de hát mi mást is tehetne? Scholz a kiszámítható helyzetekben érzi igazán jól magát, a Wirecard-botrány viszont minden, csak nem kiszámítható.

Scholz ettől függetlenül „győzni akar”, Lars Klingbeil párttitkár szerint pedig vele „startra kész” az SPD, méghozzá a pártok közül elsőként. Tény, hogy a legtöbb párt még nem tett nagy bejelentéseket a kancellárjelölt személyével kapcsolatban, de az is igaz, hogy

Markus Söder bajor miniszterelnök a párt hétfői bejelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az nem sokat segít a szövetségi kormány helyzetén. Szerinte az, hogy az SPD egyértelműen elutasítja a nagykoalícót 2021-ben, azt jelzi, hogy a szociáldemokraták számára már most kezdetét vette a kampány. „Ember nincs Németországban, aki szerint most a kampánnyal kellene foglalkoznunk. Most a koronavírus kihívásaival kell szembenéznünk” – jelentette ki a bajor, akinek természetesen különösen kedves a korona-téma, hiszen népszerűségét jóformán straußi magasságokba röpítette, ami nem elhanyagolható tényező az uniópártok csúcsjelölt-castingjában sem (ami Södert saját bevallása szerint nem izgatja, de hát láttunk már karón varjút).

A CDU-t viszont izgathatná a szocdemek bejelentése, de a párt egyelőre elég visszafogottan reagált rá: Paul Ziemiak párttitkár szerint még nincs itt az ideje a kampánynak, most pedig a koalíciós partnerek értelmes együttműködésére van szükség. Ziemiak megjegyzi: Scholz képében sikerült valaki olyat kancellárnak jelölni, aki ellenzi a nagy balos koalíciót. A párttitkár szerint tehát nincs új a nap alatt, az SPD továbbra sem tudja eldönteni, hogy mit akar valójában.

Pedig a Konrad-Adenauer-Hausban aligha olyan nyugodtak a kedélyek, mint a felszínen, elvégre az uniópártoknak egyelőre nincs sok elképzelése arról, hogy kit neveznének a kancellári székért folyó versenybe, de így, hogy az SPD egy tapasztalt, népszerű politikussal igyekszik célba venni a közepet, most már a CDU–CSU sem adhatja alább. Ez alighanem elég rossz hír Friedrich Merznek (aki szerint egyébként Scholz nem passzol az SPD mostani irányához). 

Ebben egyébként van valami. Scholzcal végül is meg lehet próbálni választást nyerni, de ha úgy alakul, hogy ez esetleg nem jön össze, akkor a választási fiaskó egy kiváló alkalom lehet arra, hogy Esken és Walter-Borjans megszabaduljanak egy prominens konzervatív szociáldemokratától,

Tekintve, hogy a szocdemek jelenleg 15 százalék környékén állnak a legtöbb felmérésben (ez öt százalékkal alacsonyabb a Zöldek értékeinél, és csaknem huszonöttel a CDU–CSU állásánál), az SPD esetleges választási győzelmére ma hazárdjáték lenne nagyobb összegben fogadni, de még a legnagyobb baloldali erő szerepére is csak ímmel-ámmal volna esélye az elvtársaknak.

Scholz talán maga sem hisz a diadalban, pedig az kétszeresen is történelmi lenne: egyrészt egy új, posztmerkeli korban kerülhetne a kezébe a gyeplő, másrészt a fél lábbal a sírban álló szocdemeknek is új lendületet adhatna (bár erre mintha nem jelentkezne tömeges társadalmi igény). A pénzügyminiszter mindenesetre „győzni akar” – az utóbbi idők SPD-s nagyágyúit elnézve pedig tulajdonképpen már ez is szép teljesítmény. 

A nytióképen: Olaf Scholz sajtótájékoztatót tart 2020. augusztus 10-én. Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon