Négyévi börtönbüntetésre ítélték a szíriai elnök nagybátyját Franciaországban

2020. június 17. 18:53

A védelem szerint az ítélet „semmilyen objektív elemre nem támaszkodott”, ezért azonnal fellebbezést nyújtott be.

2020. június 17. 18:53

Négyévi börtönbüntetésre ítélték szerdán Párizsban Rifát el-Aszadot, a szíriai elnök nagybátyját, amiért csalással épített ki egy 90 millió euró értékű ingatlanbirodalmat Franciaországban. A bíróság elrendelte a damaszkuszi rendszer egykori támasza franciaországi vagyonának elkobzását is, amely már korábban zár alá került. Rifát el-Aszadot bűnszövetkezetben elkövetett pénzmosás és nagy értékben elkövetett pénzügyi csalás és szíriai közvagyon 1996 és 2016 közötti eltulajdonításban, valamint súlyos adócsalást követő pénzmosás, és háztartási alkalmazott rejtett foglalkoztatása miatt mondták ki bűnösnek.

A belső elhárítástól az ingatlanbirodalomig

A brit állampolgárságú Rifát el-Aszad 1984-ben kényszerült száműzetésbe vonulni a bátyja, Háfez el-Aszad – a mostani elnök, Bassár el-Aszad apja – elleni balul sikerült puccskísérlet miatt. Addig a belső elhárítás elitosztagát vezette, amelyet 1982-ben vérbbe fojtott egy iszlamista lázadást, amiért a „hamái hentes” gúnynevet kapta.

Családjával és 200 hívével a 83 éves férfi, akinek nem volt családi vagyona Szíriában, valóságos ingatlanbirodalmat épített ki Európában, mintegy 800 millió eurós értékben, ami később gyanút ébresztett. Az ingatlanok jelentős része Spanyolországban található. Franciaországi vagyona előbb adóparadicsomokban működő, majd luxemburgi cégek kezelésébe került. Az elkobozott vagyon részét képzi Párizs elegáns negyedeiben két magánpalota és mintegy negyven lakás, valamint egy Val D'Oise-i kastély és ménes is, és egy londoni ingatlan.

A bíróság ugyanakkor jogi kérdések miatt felmentette Aszadot az 1984 és 1996 közötti időszakra visszanyúló vádak alól, miután a 35 évre visszanyúló ügyben az ügyészségnek nem álltak a rendelkezésére anyagi bizonyítékok, csak a sikkasztással kapcsolatos tanúvallomások, amelyeket a bíróság nem fogadott el. A védelem szerint az ítélet „semmilyen objektív elemre nem támaszkodott”, ezért azonnal fellebbezést nyújtott be. Korára való tekintettel, nem valószínű, hogy Aszadnak börtönbe kell vonulnia, még akkor sem, ha a fellebbviteli bíróság is elítéli.

Több országban is eljárás alá vonnák

A bíróság az úgy rendkívüli súlyosságát hangsúlyozta, és azokra a bizonyítékokra hívta fel a figyelmet, amelyek alapján egyértelmű, hogy Rifát el-Aszad szíriai közpénzeket sikkaszott el. A védelem ezt azonban cáfolta, azt állítva, hogy „egy fillér szíriai közpénz sem szerepel az ügyben” és minden azonosított pénzmozgásnak törvényes az eredete.

Rifát al-Aszad állítása szerint a vagyon Abdallah szaúdi trónörökös, majd király nagylelkűségének köszönhető, aki állítólag 1980 és 2015-ben bekövetkezett halála között támogatta anyagilag. A bíróság ezt nem fogadta el, az ügyészség szerint a milliók inkább szíriai közvagyonból származnak, amelyeket Damaszkusz finanszírozott a Háfez el-Aszaddal való kiegyezés után. A Franciaországban 1986-ban Becsületrenddel kitüntetett Aszadot Spanyolországban is hasonló per fenyegeti, Svájcban pedig az 1980-as években elkövetett háborús bűntettekért akarják bíróság elé állítani.

Franciaországban ez volt a második ilyen – jogellenesen szerzett vagyon – ügyében folyó eljárás Teodorin Obiang egyenlítői-guineai alelnök ügye után, akit februárban távollétében három év felfüggesztett szabadságvesztésre és 30 millió eurós pénzbüntetésre ítéltek, valamint teljes franciaországi vagyonát elkobozták.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2020. június 18. 11:53
Kirabolták a rablót.
Karvaly
2020. június 18. 10:05
Igen, azt olvastam a cikk elején. Mindazonáltal érdekes a dolog, hogy mennyire lehet Franciaország illetékes a kérdésben, miért nem Szíria kérte a kiadatását, és az is, hogy hogy nem évült el az eset. A pénzmosásokat pláne nem könnyű igazolni ennyi év után, és hát tényleg rokona a szaúdiaknak. Az biztos, hogy a franciáknak nem jött rosszul az elkobzott vagyon. Nem ismerem a teljes esetet, hogy mi alapján döntöttek a bírók, de pont a franciák sokkal kevesebb információ alapján elmondták már mindennek a magyar (és lengyel) jogrendszert.
Karvaly
2020. június 18. 00:46
Aszadot az oroszok támogatják, az amerikaiak, és a hozzájuk csatolt európaiak pedig meg akarják buktatni, így rajta van a célkereszt, a családtagjai vagyona elkobozható még egy nehezen bizonyítható ügyben is. Fékek és ellensúlyok, bírói függetlenség és európai értékek.
Akitlosz
2020. június 18. 00:04
Na ennek az ügynek sem fogjuk megismerni a pontos hátterét! Valószínű, hogy több és más is van az ügy mögött.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!