Kis Adolfok és magányos lúzerek – szélsőjobbos terrorizmus Németországban

Stephan Balliet, egy huszonhét éves fiatal német férfi október 9-én a saját maga által barkácsolt fegyvereivel megpróbált behatolni egy zsinagógába a kelet-németországi Halle városában, majd miután ez nem sikerült, az utcán nyitott tüzet. Balliet a támadást fejkamerával rögzítette és közvetítette a gamer szubkultúra körében elterjedt, Twitch nevű streaming-oldalon.

Azon túl, hogy a hallei támadás szimbolikus időpontban, jom kippurkor történt és nyíltan antiszemita indíttatású volt, annyiban túlmutatott önmagán, hogy világossá tette: a szélsőjobb él és virul, illetve képes ilyen cselekmények elkövetésére abban az országban, amely néhány évtizeddel ezelőtt államideológiává tette a zsidók ipari módszerekkel történő kiirtását. 

A jelenlegi bevándorlás- és terrorfixált közhangulatban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a terrortámadások elkövetése egyáltalán nem az iszlám fundamentalisták kiváltsága. A szélsőséges vallási csoportok mellett a múltban is számos példát találunk szecesszionista csoportok (mint például az ír IRA vagy a baszk ETA) által elkövetett támadásokra, de dicstelen a különböző radikális bal- és jobboldali szervezetek bűnlajstroma is. Az egyik legismertebb szélsőbaloldali terrorszervezet, a Vörös Hadsereg Frakció (Rote Armee Fraktion – RAF) ráadásul éppen Németországhoz kötődik. 

Messze nem a hallei volt az első, szélsőjobboldaliak által elkövetett terrorcselekmény az elmúlt évtizedek Németországában. A Zeit gyűjtése szerint 1990 óta

A német hatóságok jelenleg 43 olyan személyt tartanak számon az országban, akik potenciálisan képesek lennének támadások elkövetésére, igaz, éppen a hallei támadás vetette fel egy új adatbázis létrehozásának szükségességét, amelyben rizikófaktor szerint rangsorolnák a lehetséges elkövetőket. Mert két dolog világos: Balliet ámokfutása előrejelezhetetlen volt, és a „klasszikus” terrorcselekményekkel ellentétben nem volt semmilyen terrorszervezethez köthető.  

Három náci az NDK-ból

Amikor az újraegyesített Németország eddigi történetének legádázabb szélsőjobboldali terrorszervezete, a Nemzetiszocialista Underground (Nationalsozialistische Untergrund ‒ NSU) működött, még nyoma sem volt ilyen intelligens adatbázisnak. Az újraegyesülés nemcsak az egész nemzet, hanem a földalatti radikális csoportok egymásra találását is jelentette.

de sok deviáns társadalmi jelenséghez hasonlóan ennek a létezését is igyekezték elhallgatni. 

Ironikus, hogy az NSU mögött épp három keletnémet származású radikális fiatal állt: a jénai Beate Zschäpe, Uwe Mundlos és Uwe Böhnhardt. Az üveggyáráról nevezetes kelet-németországi város a kilencvenes években a német neonácik és szélsőjobbosok fellegvárának számított. Zschäpe, Mundlos és Böhnhardt sikeresen felvette a kapcsolatot a nyugatnémet szélsőségesekkel, miközben a keletnémet radikális szcénában is otthonosan mozogtak. 

Zschäpe, Böhnhardt és Mundlos egy 1998-as újságcikkben.(MTI/EPA/Frank Döbert)

A hármas többször is sikeresen meglógott a hatóságok elől. A Zschäpe által Jénában bérelt garázsban a türingiai titkosszolgálat csőbombákat és TNT-t talál, ekkor a trió Chemnitzbe menekül, itt történik meg az első, általuk elkövetett fegyveres rablás is: 1998 decemberében harmincezer márkát visznek el egy szupermarketből. A következő hónapok során az NSU hét bankrablást követ el a keletnémet egyetemvárosban. Az első gyilkosságot 2000 szeptemberében követik el: az áldozat egy Enver Simsek nevű török virágboltos, akit

Simsek halálát kilenc további gyilkosság követi, az áldozatok a 2005 júniusában meggyilkolt Teodorosz Bulgaridesz és a 2007-ben lelőtt Michele Kiesewetter rendőrtiszt kivételével mind törökök, a helyszínek mind nyugatnémet nagyvárosok. Az NSU robbantásos támadásokat is elkövetett, kettőt Kölnben: egyszer egy német-iráni élelmiszerboltban robbantottak, a második alkalommal pedig, 2004-ben egy forgalmas utcán detonált egy általuk készített piszkos bomba, amely 22 embernek okozott sérülést. 

2011 novemberének elején Mundlos és Böhnhardt kirabol egy bankot Eisenachban, nem sokkal később pedig öngyilkosságot követnek el a lakókocsijukban. A 2007-ben meggyilkolt rendőrnő fegyverét használják. Nem sokkal később Zwickauban rejtélyes módon felrobban egy ház, Zschäpe pedig néhány nappal később feladja magát a jénai rendőrségen: „Én vagyok az, akit keresnek” ‒ mondja. 2018-ban ítélik életfogytiglani szabadságvesztésre. 

Kis Adolfok az államban

2019. június 2-án holtan találják otthonában Walter Lübckét, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) hesseni politikusát, aki 2015-ben azzal vált ismertté, hogy nyíltan kiállt az érkező menekültek befogadása mellett. Lübckével egy közelről leadott fejlövés végzett. A feltételezett elkövető, Stephan E.  jó ideje ismert a hatóságok előtt: már 1993-ban csőbombával támadott meg egy menekültszállást, egyébként pedig a kasseli szélsőjobboldali underground közismert figurája. Stephan E. előbb mindent bevall, később visszavonja a vallomását. 

De talán még érdekesebb, amire a hatóságok a nyomozás mintegy melléktermékeként bukkannak: a meggyilkolt Lübcke egyik beosztottja, Andreas Temmer – akit a szélsőjobboldali szubkultúrában Kis Adolf néven ismernek ‒ egy 2006-os, NSU-hoz köthető gyilkosság kapcsán kapcsolatban állt Stephan E.-vel. Kis Adolf, aki akkor még az Alkotmányvédelemnél dolgozott, jelen volt a kasseli internetkávézóban történt gyilkosság helyszínelésénél, de nem tanúskodott, egy évvel később pedig Lübcke hivatalához igazolt. Temmer és Stephan E. kapcsolata nem elhanyagolható a Lübcke-gyilkosság szempontjából, de rámutat még valamire.

Nyomozók vizsgálódnak a megölt Walter Lübcke kertjében (MTI/EPA/Armando Babani)

Kis Adolf

Németországban. Időről időre előkerül a német hadsereg, a Bundeswehr kötelékében szolgáló, radikális jobboldali személyek kérdése is a német sajtóban – egy olyan probléma, amire mindeddig nem sikerült megnyugtató megoldást találni. Még egyszer hangsúlyozzuk, a történelmi tapasztalatok miatt ez egy különlegesen érzékeny kérdéskör Németországban. A taz szerint a német elhárítás (Bundesamt für den Militärischen Abschirmdienst – MAD) júniusban 428, jobboldali radikalizmushoz köthető esetet vizsgált. 

Ezek változó súlyosságú esetek. A lap szerint a laktanyákban bizony előfordulnak karlendítések és „Sieg Heil”-ezések, de emlékezetes az a Saar-vidéki laktanyában rendezett búcsúztató is, ahol

Az ezekhez hasonló, kisebb kihágásokat általában pár száz eurós szabálysértési bírságokkal szankcionálják. Az elbocsátások ritkák: a taz által idézett kormányzati anyag szerint a 2018-ban lefolytatott 270 vizsgálatból összesen négy végződött szerződésbontással. 

A Bundeswehrre egyre komolyabb nyomás nehezedik az ügyben – megoldásként szeptember végén megszüntették Patrick J. munkaviszonyát. Azét a Patrick J.-ét, akinek annyi köze volt a hadseregen belüli radikalizmushoz, hogy 2016-tól kezdve rendszeresen hozott nyilvánosságra ilyen eseteket. 

A lúzer – a szélsőjobboldali terrorista új archetípusa?

Stephan Ballietnek persze nincs sok köze a Bundeswehrhez, az NSU-hoz is csak annyi, hogy egy egykori keletnémet tartományban lakott. Ha hinni lehet a Welt jellemzésének, Balliet egyike azoknak a fiatal férfiaknak, akik viszonylag korán az élet „vesztes oldalára” kerültek: az egyedül nevelt gyerek huszonhét éves korára se munkahelyet, se barátokat nem tudott felmutatni, vegyészmérnöki tanulmányait korábban megbetegedés miatt szakította félbe. Balliet így naphosszat otthon, a számítógép előtt ücsörgött és játszott. A Welt szerint éppen itt,

Ballietet minden bizonnyal nem Zschäpe, Mundlos és Böhnhardt inspirálták, sokkal inkább a fiatal ausztrál Brenton Tarrant, aki az év elején rendezett vérfürdőt két mecsetben Új-Zélandon. A hallei és a christchurchi támadások között zavarbaejtő hasonlóságok mutatkoznak: mindkettőt egy húszas évei végén járó fiatalember követte el, akiknek nélkülözniük kellett az apjukat (Tarranté az évtized elején meghalt, Balliet szülei külön éltek), nem jutottak túl magasra a társadalmi „ranglétrán” (Tarrant személyi edzőként dolgozott, Balliet munkanélküli volt), és – aligha meglepő módon – mindketten aktívak voltak az online szélsőjobboldali szcénában, például olyan anonim fórumokon (imageboardokon), mint a 4chan – hogy a formai kivitelezésről már ne is beszéljünk. 

Stephan Balliet támadás közben (MTI/EPA/Andreas Splett) 

Előáll tehát a szélsőjobboldali terrorista új archetípusa, a lövöldözős játékokon, animén és 4chanen szocializálódott, magányos fiatal fehér férfi? Tarrant és az általa inspirált Balliet példájából kiindulva igen.

Az új szélsőjobboldali terrorista már nem náciklubokba jár és pogromolyzik, mint Zschäpe, Mundlos és Böhnhardt a '90-es években. Az új szélsőjobboldali terrorista imageboardokon kommunikál, online lövöldözik, és persze dühös a világra. Az új szélsőjobboldali terrorista

a hatóságok pedig jóformán csak akkor kapnak észbe, amikor az új szélsőjobboldali terrorista már az utcán lövöldözik. 

Sajnos egyre inkább úgy tűnik, hogy a különböző szélsőséges csoportok által elkövetett bűncselekmények egyre inkább a mindennapok részévé válnak Németországban. Az már a német hatóságok kulcsfontosságú feladata, hogy ezeknek a folyamatoknak gátat szabjanak – de a szükséges kiigazításokat házon belül is el kell végezni.