Theresa May brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság a 2016-os népszavazás döntésének megfelelően kilép az Európai Unióból, és ő elszántan törekszik arra, hogy ez a törvényben meghatározott március végi időpontban történjen meg. May ezzel gyakorlatilag ellentmondott saját külügyminiszterének, aki a minap felvetette a Brexit halasztásának lehetőségét.
A konzervatív párti kormányfő a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban közölt írásában egyenes utalást tesz arra is, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerében foglalt, az ír-északír határ újbóli fizikai ellenőrzésének elkerülésére kidolgozott készenléti mechanizmus (backstop) jelenlegi formájának milyen lehetséges alternatíváit tárja a következő napokban Brüsszel elé.
Az EU-val novemberben aláírt 585 oldalas kilépési megállapodást a londoni alsóház – mindenekelőtt a backstop-mechanizmussal szembeni rendkívüli ellenállás miatt – a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel elutasította, utána egy módosító indítványt elfogadva felszólította a brit kormányt arra, hogy kezdeményezze az EU-nál a novemberi megállapodással már lezárt kilépési tárgyalások újranyitását, és keressen a jelenlegi backstop-mechanizmus helyett „alternatív megoldásokat”.
Theresa May vasárnapi megjelent írásában közli: Sir Graham Brady, az alsóházi tory frakció legbefolyásosabb nem kormányzati tagja, aki az elfogadott módosítót beterjesztette, egyértelművé tette számára, hogy jóllehet az egyik opció valóban más megoldás keresése a backstop-mechanizmus helyett, el tudná fogadni azonban a jelenlegi készenléti megoldás átalakítását is egy olyan módosítással, amely időhatárt szabna a mechanizmus alkalmazhatóságának, vagy lehetővé tenné London egyoldalú kilépését e mechanizmusból.
May e közlése azért különös jelentőségű, mert Brady az alsóházi konzervatív frakció messze legbefolyásosabb testületének, a kormányzati tisztséget nem viselő tory képviselők alkotta 1922 bizottságnak az elnöke. Az 1923 óta létező bizottság, amely onnan kapta nevét, hogy az alapító képviselők az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni parlamentbe, informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat fogalmaz meg a kormányzati – ellenzéki időszakokban árnyékkormányzati – tisztséget viselő konzervatív képviselők számára.