Humanitarianizmus: a vallástól megfosztott humanizmus a baloldal politikai programja

A valláspótlékok korát éljük

Mahoney könyvének egyik kiindulópontja, hogy a felvilágosodás utáni modernitás egyik fő programja a vallás és az egyház szerepének nyugati civilizáción belüli átpozícionálása volt. Ez a feladat annyiban problematikus, hogy a nyugati civilizáció alapvető értékei a kereszténységben gyökereznek. A modern humanizmus erre a dilemmára adott válaszkísérletként is értelmezhető: azt hirdette ugyanis, hogy van mód a keresztény emberkép továbbélésére keresztény tanítások nélkül, szekuláris környezetben is. Ez azonban Mahoney szerint oda vezetett, hogy a vallási vetület nélküli humanizmus atomizálta a társadalmakat. A vallási tartalmak ugyanis annyiban többek a szekuláris tanításoknál, hogy egy olyan pozitív emberképet állítanak a közösség elé, amely túlmutat az egyének által elért eredményeken. Így nemcsak individuális fejlődést elősegítő, hanem közösségformáló hatásuk van. Mahoney szerint ez az oka annak, hogy manapság olyan szellemi irányzatok és pszeudovallások jelennek meg, amelyek a kereszténység által hagyott űrt igyekeznek kitölteni.

A kommunizmus kísérlete után Nyugaton kapott erőre a humanitarianizmus

Mahoney úgy véli, hogy a legátfogóbb kísérlet az ilyen valláspótlék megalkotására a 20. századi kommunista rezsimekben ment végbe, ahol egy új emberideál megalkotásával igyekeztek a politikai döntéshozók és ideológusok egy bizonyos irányba „lökni” a társadalmat. A szerző úgy véli, ezek a baloldali kísérletek voltak egyben az első humanitáriánus politikai berendezkedések is, hiszen itt vált a szekuláris humanizmus eszméje politikai programmá. Bár ez a kísérlet mára egyértelműen elbukott, Mahoney ijesztőnek találja, hogy most mintha a nyugati világban élednének újjá ezek a tendenciák.

A progresszívek az egyházban helyet kérnek maguknak

A szerző szerint szinte ironikus, hogy a nyugati civilizáció és a kereszténység szerves kapcsolatát megbontani igyekvő egykori progresszívek utódai most a nyugati civilizációt kritizálják az emberbarát eszmék hiányáért. A humanitarianizmus 21. századi követői alapvetően ellenségesek a nyugati civilizációval, leggyakrabban a gyarmati múlt vélt vagy valós bűneit, a különböző kisebbségek elnyomását fogalmazzák meg kritikaként a Nyugattal szemben. Ezek a közéleti szereplők jellemzően magukat progresszívként, liberálisként aposztrofálják, de leginkább a kulturális baloldal eszmerendszere az, ami összeköti őket. A szerző ezért kifejezetten problematikusnak tartja, hogy Ferenc pápa egyes megnyilvánulásaiban kvázi szövetségesként tekint a humanitarianizmus mint szekuláris ideológia képviselőire, sőt nyugatkritikus megjegyzései is jellemzően egybeesnek ezen körök kritikai észrevételeivel. Mahoney azonban úgy véli, a valódi isteni kegyelmet és az ebből táplálkozó emberképet nem lehet szekurális antropológiákkal helyettesíteni, így a 20. századi kommunista rezsimekhez hasonlóan a modern progresszívek is hamis ideológiát kínálnak.

Forrás: Daniel J. Mahoney: The Idol of Our Age: How the Religion of Humanity Subverts Christianity. The Catholic Thing. 2018.